16. - I'm losing you/It's a new day, it's a new life

Sziasztok! :)

Itt az új rész, ne haragudjatok, hogy ennyit késett, de valójában nagyon félek a reakciótoktól.

Nagyon kérlek titeket, hogy írjatok véleményt, most igazán fontos számomra!

Jövő hétvégén szalagavatóm lesz, szóval NEM lesz rész, ne haragudjatok.

Köszönöm a támogatást, és nagyon remélem, hogy nem fogtok megutálni sem engem, sem a történetet.

Love you all, D xx

 2017 május

 - Sky, le tudnál jönni? - kérdezi Louis a bejárati ajtó csapódása után. Hallom a hangján, hogy valami nagyon nincs rendben. Az utóbbi időben kisebb botrányai voltak, de csak a szokásosak. Most viszont érzem, hogy valami nagy, és eszelősen komoly dologról van szó. Amint leérek, meglátom a kanapén ülni őt és Prestont. Az utóbbi időben a biztonsági őre lett a legnagyobb bizalmasa, valami helyettessé tornázta fel magát, nagyjából Louis ügyeit intézi. - Beszélnünk kell.
 - Ez sosem a legjobb kezdet - sóhajtom, majd leülök velük szembe. Az elmúlt hónapok során sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, mint számítottunk rá valaha is, de ez jó dolog. A szeretlekek már tényleg igazak, a csókok is valódiak, az együttléteink pedig szerelemből fakadnak. Hamarosan június, ami egyet jelent a szerződés lejártával, és fogalmunk sincs, hogyan maradhatnánk együtt.
 - Skyler, kérlek, próbáld meg nem felidegesíteni magad, de Louisnak, szóval... Mondania kell neked valamit - nem értem Prestont. Miért ül itt, amikor a dolog nyilvánvalóan rám és Louis-ra tartozik? Barátom kék szemeibe nézek, melyekben megbánás csillog. Fájdalom és elveszettség. Düh.
 - Louis, kérlek... - nyögöm, mert fogalmam sincs, mire számítsak.
 - Nemrégiben történt egy kis... - függőben hagyja a mondatot, nem mer a szemembe nézni. Prestonra nézek, aki felhúzott szemöldökkel méregeti Louist.
 - Gyerünk, mondd meg neki. Ha meg tudtad tenni, ez már nem akkora dolog, haver - szinte köpi a szavakat, engem pedig elfog a hányinger. Összerándul a gyomrom, könnyek lepik el a szemem, mert tudom, ha Pres is haragszik rá, akkor én is fogok, ráadásul nagyon. A férfi általában nem szól bele a magánéletébe, és ha most bele kell kontárkodnia, nem fogjuk túlélni.
 - Kérlek - suttogom ismét.
 - Lefeküdtem Briana-val - böki ki, én pedig mély levegőt veszek, nehogy elhányjam magam. Bólogatok, az ajkamat rágcsálom idegességemben. Lefeküdt vele. Érzem, hogy tovább is van, itt nincs vége a sztorinak. A barátom megcsalt. Átvert. Megalázott. Lemeztelenített.
 - Mi történt? - szinte érzem, amit fog mondani. Visszapislantom az összes könnyemet, és várom a folytatást. Nem akarom, hogy kimondja, mégis megteszi, hiszen tudnom kell.
 - Terhes - hangos zokogást hallok, pár pillanat múlva pedig rájövök, hogy én sírok ilyen keservesen. Tenyerembe temetem az arcom, hangot adok a fájdalmamnak. A szerelmem apa lesz, de nem én vagyok a gyereke anyja. Felnézek rá, szemeiben könnyek csillognak.
 - Ne merj sírni, Tomlinson, ne merj! - förmedek rá rekedt hangon. - Mennyi idős?
 - Három hó... - nem tudja befejezni, mert elé lépek, és felpofozom. Preston nem állít meg, de azért ott ül, hogy közel legyen, ha elfajulna a helyzet. Letörlöm a könnyeimet, remegő szájjal mondom ki a szavakat.
 - Takarodj innen.
 - Sky, besz...
 - Nincs mit megbeszélni. Megcsaltál, apa leszel, mit akarsz mondani? - kiabálom, miközben felrángatom a kanapéról. Szembe fordul velem, próbálja mutatni, mennyire bátor, holott tudom, hogy össze van törve. Mélységes szégyent érez, amiért ezt tette, tudom. Érzem, amit ő érez, de ő nem érezheti, amit én. Soha nem fogja megtudni, milyen, ha megcsalják, megalázzák, lemeztelenítik, elpusztítják. Ő az egyetlen dolog, ami éltet, az ő szerelme az, amiért érdemes reggel felkelnem.
 - Hogy szeretlek. Mindenem, ami van, és minden, ami vagyok, a tiéd.
 - Ezt mondd, kérlek, a gyereked anyjának, tudod? Ne nekem. Ne is lássalak, Louis. Nem akarlak - üvöltöm, és az ajtó felé lökdösöm. - Ne kerülj a szemem elé.
 - Megmagyarázhatom?
 - Mit? Hogy bebasztál és beszívtál, majd megbasztál egy lányt, aki kurvára terhes lett?  - káromkodok, nőhöz egyáltalán nem méltón. - Ott az a kibaszott koton, ha nem tudnád! Preston, kérlek... - nézek a férfire, aki szó nélkül ragadja karon Louist, és húzza ki a lakásból. Őszintén pillant rám, barna szemeiben tehetetlenség csillog. Futólag pillant csak rám, de inkább jobbnak látja, ha az övé az utolsó szó.
 - Sajnálom, Skyler - bólintok, majd becsapom az ajtót mögöttük. Buddy a mosókonyhán alszik, ezért bátran lépek oda a közös képeink egyikéhez, és a kezembe veszem. Egy karácsonyi kép, én a kamerába nézek, nevetek, Louis pedig szerelemmel teli pillantást vet rám. Boldogok vagyunk a képen. Gondolkodás nélkül vágom földhöz a keretet, amiből a becsapódás hatására kitörik az üveg. Hangosan zokogok, hol sikítok, hol ordítok a fájdalomtól, de ez sem segít. Megragadok egy vázát, és azt is földhöz vágom. Mérhetetlen fájdalom járja át a testem, képtelen vagyok visszafogni magam. A konyhába rohanok, ahol földhöz vágom a kedvenc bögrémet, és mindent megsemmisítek, ami rám emlékeztetheti. Tudom, hogy mit csinálok, teljesen tisztában vagyok vele. A szobába sietve lerángatom az ágyneműt, bedobom a gépbe, és kiöblítem belőle az illatomat. Elrángatom a bőröndjeimet, belehányom a ruháimat és a csecsebecséimet, könnyeimtől alig látva tárcsázom aput.
 - Sky, szia - hangja boldog, tehát még ébren vannak, pedig este tíz óra.
 - Értem tudnál jönni?

 Zokszó nélkül ül a kocsiba, félóra múlva pedig belép az ajtón.
 - Itt meg bomba robbant?
 - Ahogy vesszük - nevetek keserűen. Apu kiviszi a bőröndjeimet, én pedig Buddy-t és a cuccát kapom fel. A kiöblített ágyneműt kiterítem, és csapot-papot magam mögött hagyva lépek ki a házból. A kapu közelében tébláboló őr felé fordulok, a kezébe nyomom a kulcsot, és a lelkére kötöm, hogy ne veszítse el. Az autóban hazafelé úton apa nem faggat, csend van, csupán ő hümmög, mintha értené a dolgot.
 - Mi történt? - kérdezi anya, miután a kezembe nyomja a teától forró bögrét. A könnyeimmel küszködve mesélem el neki az elmúlt majdnem két évet. Mindent. A veszekedéseket, azt, hogy milyen hatással volt rám, amikor először lefeküdtünk - ekkor apa diszkréten kivonul, majd kis idő múlva visszajön a nappaliba. Minden kedves és nem kedves pillanatról beszámolok, egy óra múlva pedig már anya is sír. Megkönnyebbülök, hogy anya végre mindenről tud. - Én sajnálom, kincsem.
 - Nincs gond - hazudom. Már hogyne lenne!

 - Elköszöntél tőlük? - utal a fiúkra és Sophiára.
 - Nem. Nem erősségem a búcsúzkodás - vonok vállat, majd leteszem a kihűlt teát az asztalra. - Így kellett történnie, anya - mondom, amikor meglátom fájdalomtól eltorzult arcát.
 - Minden rendben - mondja, ahogy régen. Szokás volt, hogy nem kérdezzük meg a másiktól, hogy minden oké-e, pusztán kijelentjük, kifejezve ezzel a támogatásunkat a másik felé.
 - Aha - bólogatok, ő pedig lebiggyesztett ajkakkal biccenti félre a fejét és közelebb húzódik hozzám.
 - Megoldjuk, oké? - ő sem hiszi el, hogy minden rendben lesz. Nyilvánvaló mindenki számára, hogy ez a dolog nem fog egykönnyen rendbe jönni. Van egyáltalán esély rá?
 - Oké.

 Másnap reggel a rádiót hallgatva majdnem kiköpöm a kávét.
 - Nos, Louis, jó reggelt - mondja a rádiós fickó, akinek nem tudom a nevét.
 - Jó reggelt - válaszol Louis. Hangja fáradt, mintha egész éjjel nem aludt volna. - Mi újság?
 - Én is ezt szeretném tudni. Vágjunk bele, ne kerülgessük itt a forró kását. Mi történt közted és Skyler között? - Louis némi hezitálás után válaszol.
 - Szakítottunk tegnap este.
 - Vége a szerelemnek? Miért?
 - Apa leszek, haver - hallom a hangján, hogy a nevetése nem olyan boldog, mint amilyennek próbálja feltüntetni. Meghallom anya lépteit, aki már megszólalna, de elhallgattatom.
 - Skyler terhes? Ezért szakítottatok? - értetlenkedik a srác, nekem pedig könnyek szöknek a szemembe. Lenyelem a gombócot a torkomban, közelebb lépek a rádióhoz, mintha így Louishoz is közelebb lehetnék.
 - Nem. Briana Jungwirth gyerekének az apja leszek - mondja ki a fájdalmas szavakat, én pedig akaratom ellenére felzokogok. Nyom a mellkasom, hangtalanul folynak végig a könnycseppek az arcomon. Képtelen vagyok felfogni, hogy megcsalt. Az a férfi, aki minden egyes nap éreztette velem, hogy a világot képes lenne porrá zúzni értem, megalázott. - Három hónapos.
 - Gratulálok, Louis - kiált fel boldogan a fickó, én meg legszívesebben bemosnék neki egyet.
 - Köszönöm.
 - Szóval akkor Brianaval maradsz, és szakítasz a két éve meglévő barátnőddel?
 - Igen, azt hiszem. Tudod, szeretnék a gyerekem mellett lenni - mosolyog a hangja, én pedig felüvöltök kínomban.
 - Neked Buddy a gyereked, seggfej. Én meg a seggfej barátnője vagyok, anya! - a mosogatóba lököm a bögrét, ami eltörik. - Bocsi - fogom halkabbra a hangom, a könnyeim elvakítanak.
 - Semmi baj - mosolyog rám anya, majd a kukába dobja a háromfelé tört bögrét. Az interjúnak vége szakad, túl hamar. Louis elköszön, a fickó pedig jó egészséget kíván a babának és az anyukának. Az interjú végeztével megcsörren a telefonom, Zayn neve villog rajta.
 - Szia - szipogom.
 - Sky - sóhajtja, én pedig vállat vonok. Mintha láthatná. - Hidd el, hogy szeret téged.
 - Akkor nem csalt volna meg - cáfolok rá állítására. - Nem szeret ő engem, hidd el.
 - A rohadt életbe, még Svédországban mondta nekem, Sky. Már akkor mondta - szavaitól megáll bennem az ütő egy pillanatra.
 - Az már régen volt - gondolkozom hangosan.
 - Már akkor is szeretett, csak nem volt biztos önmagában. Nem a szerelmében, hanem abban, hogy elég erős-e hozzá.
 - Csak hagyjuk, oké? Fizzy akkor megkért, hogy vigyázzak Louis szívére, és én megtettem. Kérnie sem kellett neki, mert az első pillanattól kezdve vigyáztam rá. Neki senki sem szólt, hogy az én szívem is törékeny? Hogy vigyázzon a szívemre?
 - Skyler, ha tehetném, én vigyáznék a tiédre. Nincs senki, akiére vigyázhatnék, tudod? Perrie hónapok óta nincs már velem, és tudom, milyen érzés. Aljas egy dög a szerelem.
 Zayn egy rettentő érzékeny és érzelmes srác, hiszen az utóbbi hónapokban nagyon sokat beszéltünk. Amíg nem voltunk együtt Louisval, tartotta bennem a lelket, és amikor ők elváltak Perrievel, én tartottam benne.
 - Várj, le kell tennem, nemsokára beszélünk - hadarja, majd bontja a vonalat. A következő pillanatban megszólal a csengő, én pedig egy szál pólóban és bugyiban nyitok ajtót. Eláll a lélegzetem, amikor szembe találom magam a barna szempárral.
 - Istenem, szia - ugrok a nyakába. - Hogy kerülsz ide?
 - Erre jártam. Amúgy tényleg, otthonról jövök - mosolyog rám Zayn, miután két puszit nyom az arcomra. - Nem azért, mert prűd vagyok, vagy mert nem tetszik a formás kis hátsód, de nem akarnál véletlenül, de csak nagyon véletlenül magadra húzni egy nadrágot? - kérdezi, amikor előtte sétálva a konyhába vezetem, ahol anyu issza a második kávéját. - Jó reggelt. Zayn vagyok. Örülök, hogy végre személyesen is.
 - Lizbeth - húzza magához Zaynt a karjánál fogva, és kép puszit nyom az arcára. - Sokat hallottam már rólad.
 - Ó, igen? - pillant rám. Furcsa érzés kerít a hatalmába, hiszen alig két hete még Louis állt itt, éppen apával vesézve ki az előző esti meccset, és hogy a bíró észre sem vette a szabálytalankodásokat.
 - Aha. Leginkább azt, hogy egy barom vagy, aki megjegyzéseket tesz a fenekemre.
 - Semmi baj nincs azzal, ha megdicsérnek, Sky - dorgál meg anya, én pedig széttárom a karom és eltátom a számat. - Most mit mondtam? - kérdezi.
 - Á, hagyjuk - rázom meg a fejem lemondón, majd a szobámba sietek, hogy eleget tegyek Zayn kérésének. Magamra kapok egy fekete pólót meg a laza melegítőt, és újra lesasszézok a lépcsőn. Anya már a kabátját cibálja magára, apa pedig elsuhan mellettem.
 - Hé - szólok rá, amikor majdnem fellök a lépcsőn.
 - Elnéztem az órát, elkések - csókot nyom anyu szájára, a következő pillanatban pedig már itt sincs.
 - Hát, neked is szia, apa - vonok vállat, aztán anyához lépek. Segítek megigazítani neki a kabátot, és miután távozik, nagyot sóhajtok. - Bocsi, kicsit szétestek, hogy tegnap zokogva jöttem haza.
 Fél óra múlva, a kanapén ülve, Zayn hirtelen témát vált, Buddy-t az ölébe helyezve fordul felém.
 - Gyere velem.
 - Hogy? - ráncolom a szemöldököm.
 - Gyere velem, Los Angelesbe.
 - És hol laknék? Mit dolgoznék? Zayn, ez nem ilyen egyszerű - vonakodom. Őrült ötlet, ez a srác nem normális. Mégis honnan a fenéből jött neki ez az ötlet?
 - Nálam. Van pénzed, abból el tudod indítani ezt a sminkes dolgot, ha meg nem, akkor besegítek anyagilag. Talán megkérem a húgaimat, meg egy-két kapcsolatomat, hogy promózzanak neked.
 - Ez őrültség. Nem ilyen könnyű ez.
 - Ki akarsz szakadni, te magad mondtad. Itt a lehetőség, és hidd el, hogy igenis ilyen könnyű. Én is megtettem - von vállat. - Minden nap egy új esély. Mindig van esélyed változtatni. Megkapod a lehetőséget, kérdés, élsz-e vele.
 - Csak így hagyjak itt mindent?
 - Mi mindent? A szüleidet? Bármikor meglátogathatnak. Rajuk kívül mi köt ide? - teszi fel a költői kérdést. - Kipakoltál már?
 - Nem - előkapja a telefonját, pötyög valamit, aztán rám mosolyog. - Mit csináltál?
 - Csak szóltam Adamnek, hogy később szállunk fel, és két fővel többen leszünk - von vállat, majd feláll. - Na, nem szeded össze magad?
 - A szüleim háromkor érnek haza - szólalok meg, ő pedig még szélesebben mosolyog. Tudja, hogy nyert ügye van.
 - Este hatkor indulunk, lesz időd elköszönni.
 - Zayn, én ne...
 - Dehogynem biztos vagy te ebben. Mindössze megrémiszt az új, de ne félj. Én itt vagyok, Sky - mosolyog, a szívem pedig megtelik hálával. Puszit nyomok az arcára, hogy kifejezzem a köszönetemet. - Szívesen.