2015. december 25., péntek

Köszönöm!

Sziasztok, kedves Mindenkik!


Először is szeretnék kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánni nektek és a családotoknak! :) <3 Ne feledjétek, hogy legalább ezt a pár napot szánjátok a családotokra, tegyétek le a telefont/számítógépet, és beszélgessetek velük! Adjatok hálát, hogy együtt lehettek, hogy Isten megadta ezt!

Másodszor is rettentő hálás vagyok nektek, amiért ilyen szorgosan írogattatok a részek alá, és fejtettétek ki a véleményeteket! Köszönöm, hogy velem tartottatok és figyelemmel kísértétek Sky és Louis történetét. Valójában nem ilyen véget szántam nekik, de annyira a szívemhez nőttek, hogy képtelen voltam megölni a kapcsolatukat. A történetről még annyit, hogy NEM tervezek második évadot, így kerek a történetük. Ezt már Rátok bízom, hogy ki hogyan képzeli el a jövőjüket. Talán két gyerekkel, esetleg többel, sok lánnyal, kevés fiúval, vagy éppen fordítva.

 Most néhány számotokra haszontalan információt fogok ide írni, hiszen számomra nagyon fontosak.
A jelenlegi oldalmegjelenítés-számlálója 24.983, ami (ÚRISTEEEN!!!) nagyon sok.
Ezzel a kis szösszenettel együtt összesen 21 bejegyzés van, a legtöbbet olvasott rész pedig a HATODIK RÉSZ-I DON'T WANNA WASH AWAY THE NIGHT BEFORE 731-es számmal! Rettentően köszönöm! Hihetetlen, hogy ennyiszer lett megtekintve ez a rész!
Hálásan köszönöm a blog kinézetét Molnár Eszternek, akinek a (több lánnyal együtt kreatívkodó) oldalát oldalt megtaláljátok!

A továbbiakról:
LESZ ÚJ BLOGOM, LEGHAMARABB FEBRUÁR VÉGÉN! Új néven leszek elérhető, amelyet ide nem teszek ki, hanem a FACEBOOK CSOPORTUNKBAN TALÁLHATTOK MAJD MEG MINDEN INFÓT! A történet főszereplője Harry lesz, bár tervben vagy egy Zayn-es sztori is, aminek még adok egyelőre időt, hogy kialakuljon a fejemben.

Nagyon hálás vagyok a kommentelőknek, hogy mindig írtak és tudatták velem, mit gondolnak. Köszönet Vivinek, aki a kiborulásaimkor mindig felpofozott, és így segített, hogy folytatni tudjam. Köszönet Alexa S. írónőnek, hiszen hihetetlenül nagy megtiszteltetés, hogy feliratkozott a blogomra. Hálásan köszönöm! <3
Köszönöm Lydia H. kisasszonynak, hogy mindig túlszaladt a karakterekkel, és igazán hosszú véleményekkel ajándékozott meg! <3
Cinonak is köszönöm, aki még a csoportban is írt néha, nagyon köszönöm!
A felsorolást nem folytatnám, félek, hogy kihagyok valakit. Hamarosan érkezem az új bloggal kapcsolatban új hírekkel.

ALL THE FUCKING LOVE, DRÁGÁK! XX


Dorothy C.

2015. december 22., kedd

20. - Love story

Sziasztok! :)
Nos, elérkeztünk ide is. Az utolsó rész. Epilógus nem lesz, azt tartalmazza a rész, de egy pár napon belül érkezem egy rövid köszönetnyilvánítással és szólok néhány szót a jövőre való tekintettel.
Amíg ti olvastok, én válaszolok az elmúlt részek kommentjeire, amelyekre nem volt időm.
Kellemes olvasást, remélem, nem fogok csalódást okozni.
Love you all, D xx



Volt egy időszak, amikor úgy ébredtem fel minden reggel, mintha kidobták volna a szívemet a nyolcadikról. Háromszor. De aztán végiggondoltam, hogy bármennyire is fájt a vége, megköszönöm az Istennek ezt az érzést, hiszen nem mindenkinek adatik meg. Mert a szerelem az a hetedig érzék, amely porrá zúzza a másik hatot. - Sky
 Amikor az ember már azt hinné, hogy ennél nem lehet rosszabb, becsap a ménkő. Az élet olyan utak elé állít, amelyen nem látunk végig, nem látjuk a célunkat magunk előtt, mert a sok akadály és fal eltakarja előlünk. Nos, én válaszúthoz érkeztem. Jay karjaiban meglelem az pótanyukámat, azt a nőt, akit a földön a lehető legjobban szeretek. Louis némán áll mögötte, sötét öltönybe bújtatott teste meggörnyed, a teher súlya lehúzza őt. A szívem és az agyam is automatikusan reagál a jelenlétére: a segítségnyújtás és a szeretet szó villan a szemem előtt. Kék szemei most nem csillognak, kimerültek, fáradtak, meggyötörtek. Egy szál fehér rózsát ejt a sír elé, nekem pedig újfent könnyek futják el a szememet. Ismét rám néz, édesanyja pedig azt hiszem, a lehető legjobb és legemberibb szavakat ejti ki a száján, amit ember valaha mondott.
 - Elvégezte az itteni feladatát, Liz már onnan figyel minket. Már nem volt rá szükséged, kicsim. Kaptál helyette egy egész Tomlinson famíliát, ugye tudod? - mosolyog rám félszegen Jay, hiszen tudja, hogy a kettő közel sem ugyanaz, de azzal is tisztában van, hogy a tudat megnyugtat. A tudat, hogy vannak nekem. - Mindig is a családunk tagja voltál, Skyler.
 - Tudom, Jay - szipogok elkeseredetten, ő pedig ismét a karjaiba von. - Köszönöm, hogy eljöttetek.
 - Ugyan - sóhajt nagyot a nő, akire mindig is tisztelettel néztem fel. - Magatokra hagylak - mosolyog, aztán Louis vállán végigsimítva elsiet.
 - El sem köszönhettem tőle - zokogom. Louis könnyes szemekkel lép közel hozzám, végül átkarol. Szorosan magához von, az érzés pedig szíven talál. Sokkal intenzívebb, erősebb, határozottabb az, amit kapok tőle. Valóságos energiabombával talál el, a szívem meglódul, a testem mégis ellentétesen reagál rá. Ebben az áldott pillanatban megnyugszom. Mindenki, aki fontos, itt van, az ő jelenlétével válik teljessé a kör. Minden erőmet összeszedve húzódom el tőle, amikor lépéseket hallok meg a hátam mögül. Lottie szomorúan pillant rám, tekintetében megcsillanni látom a reményt, hogy így bukkant rám és a bátyjára; melegen ölelkezve. Louis végigsimít a hátamon, majd magunkra hagy.
 - Részvétem anyukád miatt. És ne haragudj, hogy lekéstem a szertartást.
 - Köszönöm, hogy eljöttél, Lotts. Nagyon hálás vagyok, hogy itt vagy - újfent elsírom magam, ő pedig apró karjainak ölelésébe von. Az elmúlt egy évben legalább hetente egyszer felhívtuk egymást, hiszen szükségünk volt a másikra, de soha nem beszéltünk Louisról. És Lotts sohasem emlegette, bármi is történt velük, én pedig nem kértem, hogy meséljen róla.
 - Bár ne kellene itt lennünk - motyogja, miközben kibontakozik az ölelésből, és belém karol.
 Az estét apával kettesben töltjük, ám már éppen indulnánk lefeküdni, amikor kopognak az ajtón. Én megyek ajtót nyitni, próbálok halvány mosolyt erőltetni az arcomra, de amikor meglátom, hogy ki áll velem szemben, tudom, hogy nem kell színészkednem.
 - Szia - köszön halkan. - Nem akarlak zavarni, de elég zaklatott üzenetet kaptam Zayn-től - kék szemeivel rám pillant, valódi félelem csillan bennük.
 - Miről beszélsz, Louis? - lépek el az ajtóból, hogy beléphessen a házba. Kezet fog apámmal, melegen megölelik egymást, végül apa elvonul a szobájába, mi pedig helyet foglalunk a kanapén. Buddy mellénk ugrik, mohón bújik Louis karja alá, hogy minél több figyelmet lophasson magának. Ebben a pillanatban megszólal a telefonom az asztalon, Zayn neve villog a kijelzőn.
 - Fontos, hidd el.
 - Szia, Zayn - szólok bele bátortalanul, hiszen fogalmam sincs, mire számítsak. Amikor válaszol, hangjáról határozottság árulkodik. Hadarva beszél, kapkod, össze-vissza hadovál.
 - Tudom, hogy ott van nálad most Louis, Skyler, tudom. De nem baj. Nem foglak választás elé állítani, de ha úgy érzed, hogy nem akarsz visszajönni, egy szavadba kerül, és küldöm a cuccaidat.
 - Miről beszélsz? - értetlenkedem. Ki mondta neki, hogy nem megyek vissza?
 - Mindketten tisztában vagyunk a tényekkel. Én Perrie-t szeretem, te pedig Louis-t, és ez így van jól. Nagyon örülök, hogy mellettem voltál, de nem fogok olyat rád erőltetni, amit te nem akarsz.
 - Ha maradnék is, apa miatt tenném, nem magam miatt, vagy épp Louis miatt - ekkor pillantok csak magam mellé, és ekkor veszem észre, hogy apa ott áll Louis mellett, aki Buddy-val játszik. Mindketten mosolyognak, mindketten boldognak tűnnek egy pillanatra. Sohasem tudnék választani közöttük. A választás egyet jelentene azzal, hogy valakitől vagy valakikről le kell mondanom, de én nem lemondok, nem választok. Döntök. A család az, aki mellettünk áll, támogat, és minden hiba ellenére szeret, feltétel nélkül. - Nekem ők a családom.
 - Rendben - mondja ki a végszót, majd már csak néma csendet hagy maga után. Letette a telefont.


Pár hónappal később

Virágok. Hegedűszó. Harry. Amy. Liam. Sophia. Niall. Melanie. Jay. Dan. Lottie. Tommy. Fizz. Phoebe. Daisy. Ernest. Doris. Buddy Lotts ölében. Lassan növekedő pocakomon végigsimítva karolok bele édesapámba, aki ma a világ legbüszkébb embere. A lánya férjez megy. Boldog, könnyekkel küszködik, miközben az oltárhoz kísér, ahol az a férfi áll, akivel semmi sem állhatott közénk. Pár perc múlva a pap kéri, hogy tegyünk esküt. Majdnem belehalok a szerelembe, amikor Louis elmondja a fogadalmával egybekötött vallomását.
 - Nem estem szerelembe. Szerelembe sétáltam, nyitott szemmel, minden lépést megválasztva. Hiszek a sorsban és a végzetben, de abban is, hogy végzetesen cselekedjük azokat a dolgokat, amelyeket amúgy is megtennénk. Téged választalak; száz életben, száz világban, a valóság minden verziójában. Megtalálnálak, és téged választanálak. Minden pillanatban hálás vagyok, hogy a sors által találkozhattam veled. Túl későn szerettem beléd, többet érdemeltél volna tőlem, de most mégis úgy érzem, száz élet sem lenne elég melletted. Fogadom, hogy bár néha majd hibázok, mindig elfogadom a véleményed róluk, ahogy eddig is. Fogadom, hogy jó apja leszek a gyermekeinknek, és a lehető legjobb férj számodra. Vigyázni fogok rád, óvni, tisztelni, szeretni, és legfőképp hűséges társad leszek. Az utolsó lélegzetvételemig szeretni foglak titeket.
  Odalépek hozzá, karjaimat köré fonom, teste melege megnyugtat. Amikor ő is átkarol, és apró csókot nyom az ajkaimra, tudom, hogy a lehető legjobb helyen vagyok.

2015. december 13., vasárnap

19. - Maybe sometimes things just have to end

Sziasztok!
Már két rész óta nem válaszolgattam a kommentjeitekre, és nagyon sajnálom, de nincs időm. De jövő hétvégén mindenre válaszolok, ígérem!
Nagyon köszönöm a sok támogatást, a kedves szavakat, nagyon szeretlek titeket! El sem hiszitek mennyi erőt és szeretetet adtok nekem! <3
Ezen kívül még egy rész van, tehát az utolsó előtti részt olvashatjátok a blogon.
Love you all, D xx



 Ölelkezésünknek az ajtó nyitódása vet véget. Bea robog be, eléggé zilált külsővel szabadkozik, fel sem nézve a telefonjából.
 - Bocsi, bocsi, tényleg, csak elaludtam - hadarja, majd végre felpillant. Ledermed, amint meglát minket, én pedig el sem tudom képzelni, mennyire elcseszettül nézhetünk ki. Queen feltalálja magát, leülteti Millert az egyik székbe, és neki is lát a haja elkészítésének. Elfordulok, hogy letörölhessem a könnyeimet, miközben hallom a távolodó lépteket, és ekkor realizálom, hogy Louis sokkal erősebb, mint az hittem. Ő, aki pár perccel ezelőtt azt állította, hogy képtelen elengedni, most ki sétál az ajtón. Ironikus, hogy ezzel együtt az életemből is.
 - Louis - szólok utána, mert én sokkal gyengébb vagyok nála. Az agyam üvölt, hogy forduljak sarkon, oda se figyeljek rá, mert már nincs értelme, de a szívem győzedelmeskedik. - Nem tudlak elengedni - suttogom, majd rázom a fejem, ismét könnyeket hullajtva. Honnan a francból jön ez a sok? Álljon már el, könyörgöm!
 - Tiszteletben tartom, hogy kapcsolatban élsz, ezért semmit sem kérek tőled, Te döntesz. Én most indulok a reptérre, hazamegyek. Tudod, hol lakom - mosolyog rám kényszeredetten, aztán int Queennek és Beának, végül behúzza maga mögött az ajtót. Nézem az üvegablakon át a távolodó alakját, és imádkozom, hogy ne nézzen vissza, mert akkor végem van, megtörök, és indulok utána a következő géppel. De még mielőtt megtudhatom, hogy visszanéz-e, hátat fordítok az ablaknak. Q nagyot sóhajt, Bea pedig váratlanul megszólal.
 - Akarod tudni, hogy visszanézett-e?
 - Nem - suttogom, majd a táskámért nyúlok, hogy hazamehessek. - Q, kérlek, tartsd ma helyettem a frontot, oké? Nem bírok...
 - Minden oké, menj csak - mosolyog rám biztatóan, én pedig elnézést kérve Beától a kellemetlenségért lépek ki az ajtón. Pár méterre, a járdán ülve meglátok pár lányt, akik észrevesznek. A napszemüvegem takarja az arcom, mégis úgy érzem, tudják, hogy sírtam. Beszállok a Range Roverembe, és a kormányra hajtom a fejem, mert össze kell szednem magam, hogy tudjak vezetni.
 Hazaérve Zayn éppen az emeletről kocog le, Buddy-val a nyomában. Amikor rám néz, mindent ki tudok olvasni a tekintetéből. Tudja. Mindent tud. A kiskutyám hozzám szalad, a lábamra kezd ugrálni, de nem bírok lenézni rá, mert akkor kibuggyannának a könnyeim.
 - Találkoztál vele - jelenti ki, a hangjából pedig tisztán leszűrhető, hogy fél.
 - Igen. Bejött - motyogom halkan. Végig a szemébe nézek, de csak fájdalmat tudok kiolvasni belőle. Nem szól semmit, csak néz. Ekkor új érzelem jelenik meg az arcán, én pedig elsírom magam, mert tudom, mi következik.
 - Menned kell - jelenti ki. Azt hiszi, hogy elhagyom, csak azért, mert Louis itt járt. Megrázom a fejem, mintegy tiltakozásképp, de Zayn megingathatatlannak tűnik.
 - Nem megyek el, nem hagylak el, Zayn. Veled maradok - jelentem ki határozottan, miközben közelebb lépek, hogy magamhoz ölelhessem. Teste ellazul, amikor köré fonom vékony karjaimat, ajkaival a hajamba csókol. Nagyot sóhajtva nyúl az állam alá, hogy a szemembe nézhessen.
 - Boldog vagyok veled, Sky, szeretlek, és ezt soha ne felejtsd el - apró csókot nyom a számra, hogy vallomását tettekkel is bizonyíthassa, én pedig készségesen csókolom vissza, mert tudom, hogy minden szava igaz. - De ne sajnálatból maradj velem.

 Pár nap múlva megcsörren a telefon, és életem legrosszabb üzenetét kapom meg.
 - Szia, apa. Mi újság? - szólok bele boldogan, de amikor nem érkezik válasz, csak halk hüppögés, megijedek. - Apa - szólítom meg újra, de csak a csendes sírása hallatszik. Könnyek szöknek a szemembe, a konyhai burkolóra térdelek, mert képtelen vagyok talpon maradni. Érzem, hogy nem fog jó hírekkel szolgálni. - Apa, mi történt?
 - Anyád... Anyádnak szívrohama volt - zokogja a telefonba. Elszorul a torkom, hirtelen hányingerem lesz, és várom, hogy folytassa, de nem teszi. Én Los Angelesben, ő pedig Londonban, és ugyanazt a nőt siratjuk, és talán nem is akarom tudni a folytatást, mert az édesanyámmal történt valami. Azzal az emberrel, akit a legjobban szeretünk. Halkan megszólal, épp akkor, amikor feltenném neki a nagy kérdést, hogy de ugye jól van. - Elment.
 A padlóra dőlök, fejem találkozik a hideg talajjal, torkomból hangos zokogás tör fel, nem tudom kezelni a fájdalmat, amit érzek. Apa csendesen sír, de nem nyomja ki a telefont, mert tudja, hogy szükségem van rá.
 - Istenem. Add vissza! - kiáltom, de senki sem hallja meg. Süket fülekre találnak szavaim, az összes, amit elmotyogok. - Nem, apa. Nem - győzködöm mindkettőnket, de felesleges és hiábavaló. - Indulok.
 - Szeretlek, kislányom - hangsúlyozza ki a jelzőt, amivel nem illetett már nagyon régóta.
 - Én is, apa, nagyon - sírom neki, aztán kinyomom a telefont. Szinte szellemként mozogva lépkedek a szobába, előrántom a bőröndömet, és beledobok pár sötét színű ruhaneműt. Buddy az ágyon ülve figyel, okos szemeivel most értetlenül pislog, nem érti, mi a fene folyik körülötte.
 - Hazamegyek - szólok bele a telefonba, amikor Zayn felveszi. Brian, az egyik sofőrje Zaynnek már rám vár, ezért sietősen hagyom el a házat, Buddyval a karomban. Még mindig sírok, ezért Bri elveszi a bőröndöt és a kiskutyám holmiját, én pedig beülök a kocsiba, hogy elrejtsem könnyeimet a kíváncsi szemek elől.
 - Sky... - sóhajt a barátom a telefonba, de közbeszólok.
 - Anya meghalt - Brian indít, és már száguldunk is a reptér felé, mert mindösszesen egy órám van az indulásig.
 - Részvétem - nem becéz, soha nem tette. Hangja meglepett, és úgy tűnik, mintha mondani akarna valamit, de mégsem teszi. - Hívj, ha hazaértél, rendben?
 - Oké, szeretlek.
 - Én is - motyogja, aztán bontja a vonalat, én pedig alighogy magamhoz térek, már mászom is ki a kocsiból, és indulok a terminálom felé, nyomomban Briannel. Alig pár órát repülök, de úgy érzem, már évek óta csak keringek a levegőben, mert ebben a pillanatban fogalmam sincs, hol kellene lennem. Láttam Zayn-en, amikor eljöttem, hogy valami nincs rendben vele, mellette pedig ott van Louis, aki rettentően hiányzott az elmúlt egy időszakban. A napindító cigije, a jó reggelt-csókjai, a bókjai, az összes beszólása, amikre azonnal visszavágtam, a Buddy-val közös séták, amikor lementünk a Hyde-parkba késő délután, a családi vacsorák, amelyekre már soha nem kerülhet sor. A könnyek végigfutnak az arcomon, hirtelen el is felejtem, hogy egy nyilvános helyen vagyok. A mellettem ülő lány egy ideig méreget, aztán összeszedi a bátorságát, és megszólít.
 - Skyler, minden rendben? - hangja csöndes, nem akarja ránk felhívni a stewardessek figyelmét, és senki másét sem, ezért pedig hálás vagyok neki. Meglep, hogy felismert, de már nincs zavarban, amikor megengedek felé egy mosolyt.
 - Igen, persze - bólogatok, és letörlöm gyengeségem nyomait az arcomról. Kedvesen mosolygok a lányra, aki nem nyaggat tovább, látva, hogy nem vagyok teljesen rendben, mégsem tesz rá megjegyzést.
 - Ó, bocsi, Lisa vagyok - nyújtja felém a kezét, én pedig megrázom azt. - A szüleidhez utazol haza? - kérdezi érdeklődőn, mit sem sejtve, és nem is tudja, mennyire beletrafált. Újra könnyek gyűlnek a szemembe, amit rögtön észrevesz, majd a szája elé kapja a kezét. - Ne haragudj, én nem akartam...
 - Semmi baj, nem tudhattad. Tényleg, nem gond - mosolygok rá a könnyeim mögül, Buddy pedig szűkölni kezd mellettem az ülésen. Éppen felé fordulok, hogy az ölembe vehessem a kedvencemet, amikor egy ismeretlen hang szólít meg.
 - Skyler, csinálnál velem egy képet? - könnyes szemmel fordulok a hang felé, ami olyan tizenhét körüli, szőke hajú, vastagon kialapozott lányhoz tartozik.
 - Persze, csak... - nyögöm, mert semmi kedvem mosolyogni, amikor nyilvánvalóan nincs jó kedvem. Arcomhoz nyúlok, hogy letörölhessem róla a könnyeket, de ekkor Lisa megszólal.
 - Bocsi, de elmennél?
 - Miért mennék? Azt mondta, csinál velem egy képet - dobja csípőre a kezeit, de Lisa nem tágít, hiszen kicsit erőteljesebb hangot üt meg a lánnyal.
 - Látod rajta, hogy nincs rendben, hagyd őt.
 - Ki lennél te, hogy ennyire tudod? - kérdezi hanyagul, szinte flegmán, én pedig képtelen vagyok megszólalni, némán hallgatom a szóváltást.
 - A barátnője, és megkérnélek, hogy most menj el - elfordítom a fejem, nem akarom látni a továbbiakat. Buddy-hoz hajolok, aki időközben félig az ölembe feküdt és elaludt, hogy eltereljem a figyelmemet. Lisa a vállamhoz ér, az idegen lány pedig már nincs itt.
 - Köszönöm - suttogom, a lány mindössze egy vállrándítással jelzi, hogy semmiség.
 A reptéren nem tudom csak úgy magam mögött hagyni Lisát, ezért karjaimat köré fonva motyogom a hálás szavakat a fülébe, ő pedig felkuncog.
 - Nincs mit. És sajnálom, bármi is történt - mosolyog kedvesen, aztán Buddyt megsimogatva hagy magunkra minket.
 - Miss Henderson? - áll meg előttem egy férfi, aki ezek szerint ismer engem. Alacsony, köpcös kis férfi, van egy zsírfolt a kék ingen, amit visel, arcán széles mosoly ül. - Az édesapja küldött, jöjjön!
 Otthon csend uralkodik, és amint belépek, megijedek, mert már alig érzem édesanyám illatát. Most csak apa dezodorának az illata érződik, sehol sincs a finom, kellemes illat, amit mindig is annyira szerettem. Apa a konyhában ül, előtte egy bögre, amiből valószínűleg még mindig nem itta ki a kávéját.
 - Szia - szólalok meg halkan, nehogy megijesszem, ám úgy tűnik, csak a hangomra várt. Nem tudja visszafogni magát, elöntik az érzelmek, potyogni kezdenek a könnyei, és kénytelen vagyok rádöbbenni, hogy sosem láttam sírni az édesapámat. Ő volt a család legerősebb tagja, a mamáék halálakor sem sírt, ám most, hogy elveszítette a feleségét, az egyetlen nőt, aki mindig mellette állt, megtört. Mackós testét az enyémnek nyomja, karjaival szorosan magához húz, mintha attól félne, hogy én is eltűnök az életéből egy pillanat alatt.
 - Hiányzik anyád - sírja halkan, nekem pedig elszorul a torkom, mert nekem is hiányzik, rettenetesen. Amíg itt éltem, és amikor hazajártam az évek során, mindig, amikor beléptem, egy színes, csupa szeretet világba léphettem be, de most sötétség és szomorúság ül a házon. Nincs itt többé anya, hogy megnevettessen, nem szól rám többet, hogy vegyek fel papucsot, mert felfázok, és többé nem nyom puszit apa ajkaira munkába indulás előtt. Nem fog többé sertepertélni a konyhában, és mindenféle borzalmat főzni - apu elmondása szerint. Nem fogja látni, hogy férjhez megyek, hogy megszülöm az első, majd a második unokáját, nem lesz részese annak, amikor fáradtan hívom fel a családi házat, hogy váltsak apával pár szót. Soha nem érezhetjük egymás ölelését, nem lesznek többé "minden rendben"-ek, nem leszek közös teázgatások, és már nem fogja nekem azt mondani, hogy kincsem. Nem fog elrobogni mellettem hatalmas illatfelhőt hagyva maga után, amikor késésben van egy megbeszélésről, és sosem fogom már hallani a hangját, amint beszámol egy napjáról.
 Apa este megkér, hogy reggel keljek fel korán, mert el kell mennünk a temetkezési vállalkozóhoz megbeszélni pár dolgot. Kelletlenül bólintok, aztán egy puszi után bevonulok a szobámba. Írok Zayn-nek egy üzenetet, hogy hazaértem, és jól vagyok, aztán ébresztőt állítva próbálok elaludni.
 Másnap, alig két óra alvással ülök be a kocsiba, hogy elintézhessük a szükséges dolgokat. Napszemüveget teszek fel, hogy eltakarjam a karikás szemeimet, mert a korrektor nem segített sokat rajtam. Kiválasztjuk a koporsót, a virágokat, a koszorút, a búcsúztatót, és amint végzünk, szinte kirohanok az irodából, mert képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy hol is ülök és milyen okból kifolyólag kell ott ülnöm. Az épület előtt legalább 25 lány várakozik, és sikoltozni kezdenek, amikor meglátnak. Kérdezősködnek, hogy miért vagyok itt, kivel vagyok, és hogy miért jöttem haza. Záporoznak a szavak az irányomba, ötletem sincs, hogy mit mondjak, és szerencsémre apa megjelenik, aki betuszkol az autóba, majd elhajt. Nem szól egy szót sem, nem haragszik a lányok miatt, de lehet, hogy észre sem vette őket, hiszen a napokban csupán árnyéka a valódi önmagának. A nappaliban ülök már, amikor csipog a telefonom, hogy Louis kiírt valamit a Twitter-profiljára, ami fura. Régen kikapcsoltam az értesítéseket, most pedig mégis kaptam.

@Louis_Tomlinson I'm sorry to announce that huge loss takes up with a couple of days before. We'd value it very much if you'd have respect for it, and u wouldn't inquire. We lost an Angel, who means a lot to everybody. You have the pleace between the angels.. I'll love you forever, Beth *

 Könnyeim fátyla mögül olvasom az üzenetet, aztán látom, hogy egy újabbat írt. Hangosan zokogok fel, amikor felfogom a mondanivalóját.

@Louis_Tomlinson All my life, you stood by me when no one else was ever behind me. It's the time, when I have to support you. Honey, I think maybe sometimes things just have to end. It's not bad, bc all bad passes.**

 Ott virít a becenevem, amelyet mindenki ismer, ott a Drag Me Down dalszövege, amit mindig ő konferált fel, és nekem küldött, és még most is odafigyel az érzéseimre.

 Életem egyik legszörnyűbb napját élem át, amikor eltemetjük az édesanyámat. Fájdalmasan nézek apa szemébe, aki próbál erősnek látszani, mégis keserűen pillant rám, ez pedig elgyengít. Egyedül állok a sír előtt, ahonnan már mindenki elment, még apa is. Nem tudott itt maradni, pedig itt a helye, mellettem. Csak állok, miközben arra gondolok, mi lenne a megfelelő lépés, hogy mit kellene ezek után tennem? Apával maradni vagy újra elmenni a szigetországból? Visszamenni Zayn-hez, aki még csak el sem jött a szertartásra? Nem utazott ide az Államokból, és ez fájt. Nem volt itt támaszomnak. A döntés az enyém, nekem kell döntenem. Ám a következő pillanatban egy óvatos érintés éri a vállamat, és a két lehetőség mellé lép a harmadik opció. Jay és Louis áll velem előttünk, a szembesülés pedig rosszabb, mint valaha számítottam rá. Nem így akartam találkozni velük, de amikor meglátom a könnyeket Jay szemében, én magam is elérzékenyülök - megint.
 - Részvétem, kicsim - lép közelebb hozzám a barna hajú nő, én pedig a karjaiba omlok, és némán zokogok. Ők az én támaszaim.

*@Louis_Tomlinson Sajnálattal jelentem be, hogy pár nappal ezelőtt hatalmas veszteség ért minket. Hálásak lennénk, ha tiszteletben tartanátok és nem kérdezősködnétek. Egy igazi angyalt vesztettünk el, aki nagyon sokat jelentett mindenki számára. Jó helyed van az angyalok között. Örökké szeretni fogunk, Beth

**@Louis_Tomlinson Egész életemben mellettem álltál, amikor senki nem volt mögöttem. Itt az idő, amikor nekem kell téged támogatnom. Édesem, azt hiszem, a dolgoknak néha véget kell érniük. Ez nem rossz, hiszen minden rossz elmúlik.

2015. december 6., vasárnap

18. - Let me remind you, this was what you wanted

Sziasztok!
Először is, átléptük a 20.000 látogatót, amiért nagyon hálás vagyok nektek! És hét kommentet is írtatok, amiért szintén. 41-en vagyunk, ezért is. Hihetetlenül jól esik, hogy még mindig követitek a blogot, és imádtam a reakcióitokat. Nos, erre is kíváncsi leszek, hogy mit reagáltok. Tegnap nem voltam itthon, de jövő héten válaszolok a kommentjeitekre, erre is és az előző részhez érkezettekre is. Már csak két rész, és véget ér Sky és Louis története. Hogy Happy end lesz-e? Talán ebből a részből kiderül.
Nagyon köszönök mindent, szeretlek titeket! <3
Love you all, D 


 Hazaérve alig találom a helyem. Kipakolok a bőröndökből, Zayn pedig lelép, mert valami fontos elintéznivalója akadt. Erősen gyanítom, hogy csak azért ment el, hogy egyedül lehessek. Buddy még Zayn egyik ismerősénél van, este megyünk érte. A kanapéra huppanva fogom a kezemben az újságot, ami azt is írja, hogy egy interjúban vallott erről az egészről. A Capital FM-nél mesélte el, én pedig azonnal rákeresek az interneten, bár nem tudom, miért. Lehet, hogy kicsit mazochista vagyok, és ezért hajtok végre ilyen önmarcangoló tevékenységeket, például meghallgatom az interjút.
 - Louis, azért jöttél, hogy elújságolj nekünk valamit, igaz? - kérdezi Lisa.
 - Igen - bólint Louis, én pedig már ekkor sírok a látványától. Le van fogyva, az arca beesett, arccsontja kiáll. Szeme alatt karikák, és ezt nem tudom a gyerek számlájára írni. Nem csak a gyerek miatt alszik keveset mostanában. Fekete pulcsit visel, rettentő rosszul fest. - Mindenki tudja, hogy Briana egy éve világra hozott egy gyermeket, akit eddig velem együtt nevelt - az egy év alatt új menedzsmenthez szerződtek, most sokkal lazább az egész rendszerük, a turnék, a koncertek. Nincs hajtás, több a pihenés, ezt tudom. - Az új menedzsmentünk nem nyugodott, mindenképpen apasági tesztet akart, amibe először Briana nem egyezett bele - valamiért megnyugtat, hogy nem becézi a lányt, hanem a teljes nevén hívja. Megnyalja a száját, ahogy mindig csinálja, amikor ideges, aztán folytatja. - Muszáj elmondanom, mert tudom, hogy ismét mindent meg fog változtatni a hír, miszerint Briana gyermeke nem tőlem van - a két rádiós nem fagy le, zökkenőmentesen folytatják az egészet, hiszen ők már régen tudták.
 - Tehát nem te vagy az apa? - vár megerősítést Lisa.
 - Nem. A gyerek nem az enyém - bólint Louis. Látom, hogy a vállán lévő, mindenki számára láthatatlan nyomás felenged, arca megváltozik, mintha megváltást nyert volna, hogy felfedte az igazságot. Ezt is csak én látom, mert én ismerem. Megszabadult egy tehertől.
 - És miért csak most került erre a tesztre sor? - érdeklődik Max.
 - Őszinte leszek, nincs mit titkolnom, hogy én teljesen elhittem a dolgot. Voltam akkortájt vele, tehát az idő is stimmelt. A gyerek az apjára ütött a barna szemeivel és fekete hajával, ezért a menedzsment úgy döntött, ezt tisztázni kell.
 - Nos, igazából nem tudom, hogy örüljünk-e vagy sem, de azt hiszem, számodra ez mindenképpen jó hír, nemde? - mosolyog Lisa, Louis pedig viszonozza a gesztust. - Tennél valamit másként?
 - Igen, és egyetlen dolgot csinálnék másképp, semmi többet. Csak egyet, de az titok - von vállat Louis úgy, ahogy nekem tette, amikor éppen cukit játszott, és a háta mögött egy csokor virág bújt meg. Lisa megköszöni a beszélgetést, miután pár szót váltanak a ritkább koncertekről, majd útjára engedi Louist. Fogalmam sincs, mit tegyek, ezért anyut hívom. Miután elmondom, hogy minden rendben, és kicsit mesélek, szóba hozom a dolgot.
 - Te, anya. Ugye tudsz arról, hogy a gyerek nem Lou-é? - a hangom megremeg, ahogy visszaemlékezem a vallomásra.
 - Igen, kincsem.
 - Szerinted tennem kellene valamit?
 - Ne. Várd meg, amíg ő lép. Mert fog, ebben biztos vagyok - hallom, amint járkál, bizonyára a reggeli kávéját kortyolgatja.
 - És ha nem teszi, mert tudja, hogy Zaynnel vagyok? - vetem fel az első aggályomat.
 - Szerintem nézd meg a Twitterét, már nem azért, hogy beleszóljak, és nem érdekel, hogy egy Taylor számmal üzent, de látnod kellene - kihangosítom a telefont, és nyitom is meg az alkalmazást. Rákeresek a nevére, és visszagörgetem a két nappal korábbi tweetekig.

@Louis_Tomlinson I'm sorry for that night
@Louis_Tomlinson Wishing that i realized what i had when you were mine 
@Louis_Tomlinson If we loved again, i swear i'd love you right
@Louis_Tomlinson I'll always love you, honey. I miss my LOVE

 - Anya... - zokogom, utat engedve a könnyeimnek. Csak sírok és sírok, nem érdekelve, mennyi lesz a telefonszámlám. - Istenem!
 - Kincsem, mindenki tudja, hogy rólad beszél. Még mindig trend a We love Souis - mondja halkan, én pedig ismét, hangosan felsírok. - Tegnap óta nem adott hírt magáról, még a fiúknak is annyit, hogy minden oké vele.
 - Honnan tudod? - kérdezem, és szerintem alig érthetően, anya mégis válaszol.
 - Jay hívott, hogy esetleg nincs-e itt, de tudta jól, hogy nincs. Alig tudtam megnyugtatni - panaszolja keserűen. - De kincsem, mennem kell dolgozni, ne haragudj. Beszélünk még.
 - Oké, minden rendben.
 - Minden rendben - válaszol, majd kinyomja a telefont.
 Zayn csak késő este ér haza, karján Buddy-val. Mosolyogva adja a kezembe, én pedig gyömrözni kezdem. Gügyögök neki, csiklandozom, Zayn pedig lehuppan mellém a kanapéra, ahol a délutánomat töltöttem. Nem szól semmit, vár, hogy én kezdeményezzek beszélgetést, de képtelen vagyok rá. Segélykérő pillantást vetek a mellettem ülő férfire, aki korántsem olyan pillantással illet, amilyenre számítottam volna. Azt hiszem, hogy dühös, haragos és csalódott, ám könnyen néz rám, teljesen... hétköznapin.
 - Nem tudom, mit kellene hinnem. Azok a tweetek... - sóhajtom, és tudom, hogy most bántom meg, ezért folytatom. - És nem mellesleg csodálatos volt a hét, nagyon köszönöm - hajolok hozzá egy csókért, és amikor ajka az enyémhez ér, rájövök, hogy rettentő jó színész. Csókja fájdalmas, mintha érezne valamit, ami hatással lesz a jövőnkre nézve. - Minden naplementét köszönök neked.
 - Oké - suttogja, és nem mondja, hogy szívesen. Kicsit elfordul, mégis az ölemben pihenő Buddy-t nézi. - Holnap ugye mész dolgozni? - érzem a hangján, hogy nyugtalan.
 - Igen, de, Zayn, mi a gond? Baj van?
 - Nincs, holnap minden oké lesz már, hidd el nekem - mosolyog rám, aztán megcsókol. Ajkai édesek, puhák, birtoklók. Csókja éhes, fáradt, kimerült. Elveszett. Buddy kiugrik az ölemből, Zayn pedig a sajátjába húz, hogy közelebb lehessen hozzám. Ujjaival a csípőmbe mar, fogaival alsó ajkamba harap. Aztán megnyugszik, már nem követelőzően csókol, csupán szeretetteljesen. Úgy, mintha búcsúzna. Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy azt mondta, holnap minden oké lesz. Miért, most nem oké?
 - Zayn, mi történt?
 - Semmi, csak fáradt vagyok, ma stúdióban voltam, és leszívott - nyögi kimerülten, aztán eltol magától. - Lezuhanyzok, aztán eldőlök - mosolyog rám, de mosolya nem éri el a szemét. Fogalmam sincs, mi történhetett délután, de félek újból rákérdezni. Mint ahogy azt sem értem, hogy az elmúlt egy hét alatt miért nem történt köztünk semmi. Bora Bora a szerelmesek egyik kedvenc helye, jó romantikázni ott, mégsem ért hozzám, ahogy ma este sem teszi. Megijeszt a tudatlanság, mégis inkább úgy döntök, hogy megiszom az esti teámat és elmegyek aludni. Éjszaka Zayn hozzám bújik. Melegen ölel át, apró csókot nyom a nyakamra, rendezetlenül szuszog. Tudom, hogy nem alszik, és ő is tudja, hogy én is ébren vagyok, mégsem szólunk egymáshoz.
 Másnap reggel Zayn már nincs otthon, ezért egy gyors kávé után indulok a munkahelyemre, ahol már Queen vár. Beszámolok neki a nyaralásról, el van ragadtatva, és több infóra éhezik, de ekkor megérkezik az első vendég. Mosolyogva pillantok fel, mert Bea Millert várom, ám átható, kék szempárba ütközik a tekintetem. Megtorpanok, amikor megpillantom, és kis híján elsírom magam. Queen eltűnik mellőlem, én pedig majdnem ráüvöltök, hogy el ne menjen innen, mert összeroppanok, hogy nem bírom el ezt a terhet, amely a helyiségre nehezedett. Louis még soványabb, mint a videón látszott, vékony alakját egy fekete Black Sabbath-os trikó és egy fekete farmer fedi - a fekete slankít, ő ezért úgy néz ki, mint egy beteg ember.
 - Szia - nyögi, szemei könnyben úsznak. Alig tudok szólni, az érzelmek megvakítanak és megsüketítenek. Elveszik mindenemet, túlságosan zavart vagyok, nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Aztán az érzelmeim kereke megáll, egyetlen dolgot hagyva nekem: értetlenséget.
 - Szia - nyelek nagyot, nehogy kibuggyanjanak a könnyeim. Állunk egymással szembe, mint két idióta, és nem tudunk mit mondani, pedig lenne miről beszélni. Ezermillió kérdésem van, amelyekre választ várnék, de tudom, hogy nem fogok kapni. Közelebb lép hozzám, a lábaim pedig megmakacsolják magukat, mert nem mozdulnak sehová. Tehetetlenül állok előtte, egyikünk sem tudja, mi tévő legyen.
 - Örülök, hogy Zaynnel vagy - mondja ki azt, mire a legvadabb álmaimban sem számítok. Nagyot nyelek, ismét. Folytatja, így megkönnyebbülök, hogy nem kell válaszolnom, mert nem találom a szavakat. Hangja rekedt, fáradt, nem is az igazi önmaga ez a férfi, aki előttem áll két méterre. - Tudom, hogy vigyáz rád, és boldoggá tesz. Meg szeret. Nála jobbat keresve se találhatnál magadnak - majdnem kiszalad a számon, hogy téged sem kerestelek, mégis beléd vagyok szerelmes, és nem belé, de hallgatok. Végig kell hallgatnom, amit mondani akar, mert lehet, hogy sosem lesz többé alkalmam látni őt vagy hallani a hangját. Egy év sok idő, ő pedig csak még helyesebb és erősebb lett. Tudom, mert itt áll előttem, és nem adta fel. - Örülök, hogy megtaláltad a párod, édesem - szalad ki a száján. Látom rajta, hogy nem akarta kimondani a becenevemet. Elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában, de amikor újra megszólal, utat engedek az összesnek. - Örülök, hogy jól bánik veled, ha már nekem nem sikerült.
 A szám elé kapom a kezem, hogy ne zokogjak fel hangosan. Másik karommal átfogom a testem, hogy ne essek szét. Nem látok a könnyeimtől, szólni sem tudok, hogy menjen el, és igazából fogalmam sincs, hogy mit akarok. Abszurd, hogy itt áll előttem, én pedig minden kis monológomat elfelejtettem, amit az ilyen esetekre találtam ki még régebben. El akarom mondani, hogy nem haragszom rá semmiért, hogy sosem tettem, csak én voltam a sértett fél, és fájt volna látni őket, ezért húztam el a csíkot. Tudnia kell, hogy végtelenül szerelmes vagyok belé, minden hibájába és csínytevésébe, minden lélegzetvételébe, minden elfeledett gondolatába.
 - Te akartad így - csúszik ki az ajkaim között, teljesen váratlanul. Ez mindkettőnket meglep.
 - Sosem akartalak elűzni magam mellől. Nem akartam, hogy elszakadjunk egymástól, csak ez az egész... Akkoriban sok volt a nyomás rajtam, és most nem magyarázkodok, mert ezt te is tudod, Sky. Én csak... Én csak sokat ittam, és Briana évek óta próbálkozott, én pedig... Fogalmam sincs, miért tettem. Talán csak azért, hogy lázadjak a menedzsment ellen, de soha nem gondoltam arra, hogy ez ellened is szólt. Szerettelek, Sky. Még mindig szeretlek. De képtelen lennék elszakítani téged Zayn-től, ezért csak szeretném, ha tudnád, hogy visszamennék arra a decemberi estére, hogy újraélhessem azokat a pillanatokat. Az összeset, egytől egyig, mert akkor voltam a legboldogabb, akkor éreztem igazán emberinek magam, édesem. Mert kibaszottul megmentettél, és rohadtul beléd szerettem akkor, amikor Göteborgban reggelit hoztál nekem. Beléd szerettem, amikor felébresztettél. Ott csókolgattál, a hajad csiklandozott, az agyam pedig kikapcsolt. Életemben először állt meg a működése, és azóta nem működik, használhatatlan. Elvette az eszem a szerelmed, minden pillanatban csak arra gondoltam, hogy milyen rohadt szerencsés fickó vagyok, és hogy mennyire hálás vagyok érted. Még mindig az vagyok - összeszorítom az állkapcsom, hogy nehogy kiszaladjon az ajkaim között a világ legfájdalmasabb kiáltása. Látván Louis könnyeit, amelyek még jobban kékké teszik a szemeit és fájdalmasabbá az arcát, ordíthatnékom van. Miért kellett elvennie a sorsnak minket egymástól? Miért nem lehetett volna békén hagyni minket? - Mondj valamit, édesem. Hallanom kell valamit.
 - Életem legszebb ajándéka vagy, Louis. Minden porcikáddal együtt a legtökéletesebb dolog voltál az életemben - szólalok meg, miután összekapom magam. Hangom sírástól fáradt, nehéz, gondterhes. Könnyeim még mindig nem akarnak apadni, de már nem érdekel. Csak beszélek és beszélek. - Senkinek sem kívánnék ennél szebb két évet, mert bármennyire is nehezen indult, és bármennyire is fájtak a szavaid, boldog voltam melletted. Olyat tapasztaltam meg, ami nem mindenkinek adatik meg. A mindent elsöprő szerelmet; ezt adtad nekem. Egy olyan első szerelmet, amiről álmodni sem mertem, mert hihetetlennek tűnt, hogy valaha is szerelembe essek. Egy hatalmas ajándék vagy, és talán nem becsültem meg eléggé, amit kaptam az élettől. Minden pillanatban visszamennék a legelső napra, amikor aláírtam azt a szerződést, hogy újra és újra átélhessek mindent. Az összes veszekedést, amelyekkel jobban megismertük a másikat, az összebújásokat, a csókokat, a birkózásokat. A koncerteket, a randikat, a két karácsonyt és szilvesztert, a jó reggelt-üzeneteket, amikor távol voltunk, a meglepetéseket, a titkos érintéseket. A másnapos reggeleket, a hosszú bulikat, a szemérmetlen szóváltásokat. A szerelmünket, Lou. Ami csak a miénk volt, és amiről azt hittük, hogy senki el nem veheti tőlünk. Újra szeretném élni, mert... Mert sosem akartam nélküled élni. És rohadt nehéz volt ezt megtanulni, mert csak veled tudtam elképzelni játszani a gyerekeimet. Azt, hogy mézeskalácsot süttök, hogy fociztok, vagy hogy értük mész a suliba. Apró dolgok, rettentő kicsik, nekem mégis a világot jelentették volna.
 Néma csend telepszik a helyiségre, mindketten sírunk, de nem öleljük meg egymást. Ezt egyedül kell elintézzük, magunkban. Mégis, itt állunk egymással szembe, mások számára láthatatlan támaszt nyújtva, teljesen önzetlenül. Érzem, ahogy Louis erős karjai körülölelnek, miközben megnyugtatóan suttog a fülembe, és tudom, hogy ő is érzi az én ölelésemet, pedig nem érünk egymáshoz. A lelkem megkönnyebbül, hogy elmondtam ezeket neki, mégis, a szívem az, ami elnehezül. Lehúz, mert tudom, hogy ez volt a mi búcsúnk, a mi lezárásunk. Itt ér véget a mi kapcsolatunk, most érkezett el a megfelelő idő. Most már le tudjuk zárni. Le kell zárnunk.
 - Louis, én hálás vagyok neked minde...
 - Ne búcsúzz, kérlek. Nem akarok elbúcsúzni, Skyler - hangja kétségbeesett, könyörgő, sokkolt. Hevesen rázza a fejét, folyton ismételgeti, hogy "ne", én pedig abbahagyom a szövegelést. Szemeiben újabb könnyek csillognak, melyeket nem rejt el. Pislogás nélkül futnak végig a sós cseppek az arcán, miközben engem néz. - Gyönyörű vagy.
 - Lou, kérlek... - pillantok rá esdeklőn, hogy hagyja abba, ő pedig összeszorítja ajkait.
 - Mennem kell - jelenti ki, és hallom a hangján, hogy nem várja az ellenkezésem. Pár pillanatig még engem néz, mintha minden apró részemet belevésné az emlékezetébe, aztán még mielőtt ő megtehetné, én indulok el a hátsó ajtó felé.
 - Ha elmész, azzal elbúcsúzol. Te fogod kimondani a búcsúnkat, Skyler - nem fenyeget, csupán tényeket közöl. - És én nem tudlak még elengedni - remeg a hangja, erőtlen rekedtsége elgyengít, így megtorpanok. Felé fordulok.
 - Mit kell tennem ahhoz, hogy el tudj engedni? Mert megteszem, ha erre van szükséged.
 - Soha nem tudnálak elengedni, édesem - szólít ismét a becenevemen. Még mindig megállíthatatlanul sírok, minden pillanatban azt kívánom, bár ne történne ez meg, hanem otthon lennénk, Londonban, ahol a pár hónapos gyermekünket babusgatnánk. Felém lépked, de megtartja az eddig két lépés távolságot. Fáj ilyen közel lenni hozzá úgy, hogy nem érinthetem meg. A szívem zakatol, a testem elgyengül, a lábaim maguktól mozdulnak meg. A karjába vetődök, igazából, úgy, ahogy már nagyon régóta várok rá. Megkönnyebbülten sóhajt, amikor összeér a testünk, érzem, ahogy mindkettőnk szívverése felgyorsul, a szívünk pedig egyszerre kezd dobogni. Egymáshoz igazodik a dobogás, mintha mindig is erre vártak volna a szíveink. Kezeivel a blúzomba mar, az én kezem pedig az ő trikójába. Olyan erősen szorítjuk egymásnak magunkat, hogy már-már fájdalmas, és levegőt is alig kapunk a sírástól, de semmi pénzért nem engednénk el a másikat.
 A sminkszalonomban áll Louis Tomlinson, az első és egyetlen szerelmem, engem ölelve, mindkettőnk lelke újra darabokban hever, a szívünk mégis ép, egészséges, és egyszerre dobban. Minden ti-tá egyszerre szól, mindkettőnk felsője átázik a másik könnyeitől, és mindkettőnk lelke segít ezekben a percekben a másiknak újra felépülni. A láthatatlan híd újra feltűnik és olyan, mintha mindig is ott lett volna. A közepén átöleljük egymást, aztán elindulunk a hídról, hogy immáron egyedül folytassuk az utunkat, elbúcsúzva a másiktól, édesen fájdalmas viszlátot suttogva.

2015. november 28., szombat

17. - Even if they judge, fuck it all

Sziasztok! 
Újra itt vagyok, teljes erőbedobással! Vége a szalagavatónak, rettentő jól sikerült, imádtam!
Nos, itt az új rész, és remélem, hogy nem zavar titeket az egy év ugrás, de így kell most lennie.
Köszönöm a visszajelzéseket, a díjakat - amelyeket a téli szünetben megpróbálok kitenni -, az oldalletöltéseket és mindent! Hálás vagyok nektek!
Love you all, D xx



Egy évvel később

 - Elég jól megy az üzlet, ahogy hallom. Kik fordulnak meg nálad? - kérdezi Matt, az egyik csatorna rádiósa.
 - Leginkább Kendall Jenner és a testvérei, a múltkor Jennifer Lopez egyik fotózására is felkértek, hogy készítsem el a sminket, volt már szerencsém Demi Lovato-nak sminkelni, mellesleg, a legújabb klipjében is az én kezem munkája van rajta. Szóval eléggé különböző korúak járnak hozzám, és a visszajelzéseik nagyon pozitívak - büszkélkedem egy kicsit, kiélvezem a rivaldafényt egy pillanat erejéig. De Matt hirtelen más irányba tereli a beszélgetést.
 - Zayn Malik mostanában sokat posztol rólad és a kiskutyádról. Ezek szerint még mindig együtt vagytok.
 - Igen.
 - Louis Tomlinson mit szólt ehhez? Hiszen két évig együtt jártatok, aztán hirtelen szakítottatok, te pedig LA-be költöztél Zayn-hez - vázolja fel az életem legszebb időszakát, én pedig elmosolyodom az emlékre, bár kicsit elszorul a torkom.
 - A Louis mellett töltött két évem csodás volt, tényleg, szebb ajándékot nem is kaphattam volna az élettől - próbálok nem elérzékenyülni, ezért gyorsan folytatom, hogy úgy tűnjön, Zayn hatott meg ennyire. - Zayn-nel már régóta ismerjük egymást, tehát nem voltunk idegenek egymás számára. Találkoztunk, és felajánlotta, hogy jöjjek vele. Szükségem volt arra, hogy a Louis-val való szakításom után eltűnjek. Nem tudom, hogy érintette ez az egész Louis-t, nem beszéltünk a szakításunk óta.
 - Tehát egyáltalán nem tudsz róla semmit azóta? - kíváncsiskodik tovább, pedig jól tudja, hogy semmit sem tudok Louról. Beszéltünk az interjú előtt erről.
 - Van egy kisfia, főállású apuka és énekes. Tudom, hogy pihenőn vannak, és hogy pár hónapig még azon is lesznek, de ennyi - vonok vállat.
 - Na, és Zayn. Helló - köszönti az eddig csendben ülő barátomat. Zayn köszön neki, aztán megfogja a kezem. - Milyen érzés, hogy a volt bandatársad volt barátnőjével vagy együtt? - halljuk már sokadjára a kérdést.
 - Teljesen figyelmen kívül hagytuk, hogy ki is ő. Nem Louis által ismerkedtünk meg, már több éve találkoztunk először.
 - Az új számod nagyon úgy tűnik, mintha a szerelmetekről szólna - utal a Drunk love című számára, ami pár hete debütált. Igazán ütős dal lett, a népek imádják, ahogy én is. - Mellesleg nagyon jó szám lett.
 - Igen, és elárulom, hogy ő is írt bele pár sort, szóval nemcsak az enyém az elismerés - mosolyog rám kedvesen, amitől meglódul a szívem, de közel sem annyira, mint amikor Louis nézett így rám.
 Váltanak még pár szót a zenéről, nevetünk egy sort, aztán vége szakad az interjúnak. Buddy-t a karomban tartva viszem a kocsi felé, ami ránk vár, Zayn hátulról véd, nehogy bántódásom essen, amíg a kocsihoz nem érünk. A rajongói hangosan kiabálnak, mindenféle szitokszót hallok, amikkel engem illetnek, de figyelmen kívül hagyom őket.
 - Basszák meg - csapja be maga mögött az ajtót, miután hazaérünk, Buddy pedig összerezzen a karomban. - Bocsi - simogatja meg a fejét, engem pedig egy csókkal nyugtat meg, mintha én lennék ideges. - Csak.. nem hiszem el, hogy ennyire képtelenek felnőni.
 - Semmi baj, engem nem érdekel - teszem le a kiskutyámat, aki elszalad inni. - Ennyi év alatt már megszoktam őket, és figyelmen kívül tudom hagyni.
 - Annyira szeretlek - motyogja az ajkaimra.
 - Én is szeretlek - markolom meg a pólóját, így közelebb húzva magamhoz. - Nem számít, mit mondanak, oké? Ha ítélkeznek, akkor pedig tényleg basszák meg.
 - Rendben van - mosolyog rám, aztán megcsókol. Édesen, finoman, birtoklón. Mindketten tudjuk, hogy ez nem olyan szerelem, amit éreztünk - én Louis, ő pedig Pezz iránt. Ez egy nagyon erős szeretet, és jól érezzük magunkat együtt. Sokan azt mondják, hogy csak a hírnév miatt vagyok vele, na meg azért, hogy visszavágjak Louisnak. Tévedés. Azért vagyok Zaynnel, mert jó vele lenni. Nem olyan heves és mindent elsöprő, mint Louval, de határozottan nagy élmény, és semmi pénzért nem hagynám ki. Ő segített túllépni a megcsaláson, az elhagyatottság érzésén, én pedig segítettem neki felállni a padlóról Perrie után. Már nem érdekel, mit mondanak az emberek, mert jól érzem magam mellette. Boldoggá tesz Zayn, én is őt, és ez nekünk bőven elég. Szeretjük egymást, tiszteljük, és soha rá nem néznénk másra. Amikor elhúzódik tőlem, ajkai kicsit duzzadtak, élénk rózsaszínek.
 - Ebédeljünk, aztán megkapod a születésnapi ajándékodat - kacsint, majd ellép előlem, de utána kapok.
 - Szívesen kicsomagollak most is, Zayn - incselkedem, mert tudom, hogy nem tudja visszafogni magát. Felmordul, az ölébe kapva cipel a hálószobába, én pedig felkacagok, amikor az ágyra dob. - Ne fogd vissza magad - nyögöm, amikor testével félig rám nehezedik.
 Egy óra múlva a konyhában ülünk, rajtam mindössze a pólója van, rajta pedig a bokszere.
 - Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy vagy két repülőjegyem Bora Borára? - szólal meg, miután lenyelte a falatot. Kérdő tekintettel nézek rá.
 - Attól függ, mikorra szól.
 - Holnapra - mosolyog rám a csirkecomb mögül. - Boldog születésnapot.
 - Hihetetlen vagy - nevetek fel, aztán a tányéromra ejtve a csirkeszárnyat suhanok Zayn felé. Mire odaérek, leszáll a székről, zsíros ujjaival átölel. Finom illata az orromba kúszik, örömteli nevetése megdobogtatja a szívemet. - Köszönöm, Zayn.
 Elveszi a pultról a telefonját, én pedig azonnal tudom, mit szeretne. Mosolyogva fúrom nyakába az arcom, amíg elkészíti a képet.
 - De amíg ott vagyunk, semmi internet és telefon. Csak mi, rendben? - mondja, miközben ír pár szót a képhez, és posztolja is Twitterre.

 @zaynmalik happy birthday to my beautiful girl. love days like this x :)

 Következő nap aztán, amikor leszállunk Bora Borán, kb. 20 óra repülőút - plusz 45 perc helyi járaton való utazás, Tahitiről és még fél óra hajóút - után írunk egy üzenetet az otthoniaknak, hogy megérkeztünk, minden oké. Elfoglaljuk a bungalónkat, amely mellesleg egyike a négy vízre épült fehér villának. A kis ház ablakaiból gyönyörű kilátásunk nyílik az óceánra, épp naplemente van. Lehuppanok az ágyra, ahonnan végignézhetem, ahogy a nap a horizont alá bukik.
 Arra gondolok, amikor másfél évvel ezelőtt azt hittem, Louis és én örökre együtt leszünk. Emlékszem, hogy amikor hazajöttünk a családjától, mennyire emberivé vált. Már sehol sem volt a szerződés, figyelembe sem vettük. Reggeli az ágyba, virágok, közös fürdőzések, csendes esték, romantikus összebújások - ezek mind olyan emlékek, amelyekre a visszagondolok, melegség költözik a szívembe. Minden csókja, amit adott, és mindegyik, amelyet én adtam neki, szerelemből volt. Tiszta, igaz szeretetből. Nem bánok semmit, egyetlen pillanatát sem annak az időszaknak, mert akkor tanultunk meg rengeteg dolgot. Az egymás iránti tiszteletet, az önzetlen segítségnyújtást, a néma kiáltások észrevételét, a pokolból való megmentést és a lángoló szerelmet. És ez a szerelem azóta is ég, tudom, mert a történetünk nem zárult le azzal az estével, soha nem fogom elfelejteni azokat az apró-cseprő dolgokat, amelyekkel Louis ajándékozott meg. Egy-egy érintés, egy mosoly, egy kacsintás, vagy csupán a tudat, hogy van nekem. Hiányzik, nagyon, és ezt nem szégyellem. Ő az első szerelmem, tudjátok, az a bizonyos, amely sosem múlik el, amelyhez az összes többit hasonlítod, amelyre mindig boldogan gondolsz vissza, mert bármennyire is fájdalmasan történt az elválásotok, nem tudsz rá haragudni. Mert szereted, és mindig is fogod. Örökké érezni fogod az érintését, hallani a hangját, emlékezni a dohányízű csókjaira. A mellkasán húzódó tetoválásra, a karján lévő firkálmányokra, a combján lévő hegre, amelyet kiskorában szerzett, miután leesett egy fáról. A húgai nevetésére, amikor csikizi őket, a haja puhaságára, a szeme kékségére, az összes nevetőráncára. A reggeli, fáradt hangjára, a kezének érdességére, az álla ívére. A kedvenc pulcsira, amely az övé. A boldogságra, amikor azt mondta, hogy örökké hálás lesz neked, mert megmentetted őt. Ezekre mind emlékezni fogsz, és elsírod majd magad, mert az kívánod, bárcsak együtt lehetnétek még. Bárcsak az élet egymásnak szánt volna titeket, és bárcsak ne állhatott volna közétek egy túlságosan átbulizott éjszaka. Louis Tomlinson egy olyan helyet foglal el a szívemben, amelyet senki más nem fog. Hová máshová helyezhetném, mint a legelső helyre? Oda, ahová életünk nagy szerelmét tesszük. Azt veszem észre, hogy egy rettentő halvány csillagot méregetek, nem messze az Esthajnaltól. Hívott csillagomnak, nem is egyszer. Én az ő csillaga voltam, ő pedig az enyém. Nem volt szükségünk fényre, mert mi voltunk az éjszaka csillagai.
 - Merre jársz? - szólal meg Zayn a hátam mögött állva. A nap lenyugodott, már réges-régen, én pedig azt veszem észre, hogy sírok. Letörlöm a könnyeimet, még mielőtt Zayn meglátná. - Tudom, hogy sírsz, Skyler. Semmi baj. Szeretnél még egy kicsit magad lenni? - lenyűgöz a nagylelkűsége, és hogy nem érdekli a kiborulásom. Megrázom a fejem, ő pedig odalép elém. - Kiülsz velem?
 - Persze - mosolygok rá, de korántsem úgy, ahogy szeretnék. - Köszönöm.
 - Mire való egy barát? - von vállat őszintén mosolyogva. Ajkaihoz hajolok, hogy kifejezhessem, mennyire nagyon szeretem őt. Kézen fogva vezet ki a bungaló szélére, ahonnan látni a sziget fényeit. - Rendben vagy?
 - Igen. Mert te itt vagy - érzékenyülök el újból. Ismét megcsókolom, közel húzom magamhoz biztonságot sugárzó testét, a lelkem pedig megnyugszik. Jó helyen vagyok mellette, tudom, hogy ő vigyáz rám, és nem fog megbántani. Szeretetteljes pillantást vetek rá, ő pedig végül leül a deszkára, és a mellkasára von.
 Az egy hét elröpül, szinte észre sem vesszük, de már a LAX-on szállunk le. Tudnak az érkezésünkről, mert amikor kilépünk az fotocellás ajtón, ezer és ezer vaku villan. Kiabálnak, mindannyian ugyanazt: Skyler, mit gondolsz az egészről? Skyler, újra összejössz Louis-val? Skyler, vissza fogsz menni hozzá vagy legalább felkeresed? Ezért jöttetek haza?
 Fogalmam sincs, miről beszélnek, ezért megszaporázom a lépteimet. Beugrok a ránk várakozó autóba, Zayn pedig becsapja mögöttünk az ajtót. Nem szól semmit, rögtön a telefonjába bújik, és tudom, hogy azt keresi, mi az oka ezeknek a kérdéseknek.
 - Hé, Gabe, van egy tegnapelőtti lapod? - kérdezi pár perc múlva, a sofőrünk pedig a kesztyűtartóra mutat. Zayn előrehajol, hogy előszedhesse, majd a kezébe fogja. - Nem tudom, látni akarod-e, de szerintem jogod van tudni.
 Félve veszem el tőle az LA Times-t, és széthajtom. A képen Briana és a kisbabájuk, tőlük leszakítva pedig Louis képe. A főcímet meglátva összeugrik a gyomrom, hirtelen szédülni kezdek, a szemeimbe akaratlanul is könnyek szöknek. Zayn-re pillantok, aki engem néz, és várja a reakciómat.
 - Én... - nyögöm, de nem tudok többet mondani. Összesen annyit teszek, hogy elsírom magam.

 Louis Tomlinson kitálalt! Briana Jungwirth gyermekének nem Louis az édesapja!

2015. november 15., vasárnap

16. - I'm losing you/It's a new day, it's a new life

Sziasztok! :)
Itt az új rész, ne haragudjatok, hogy ennyit késett, de valójában nagyon félek a reakciótoktól.
Nagyon kérlek titeket, hogy írjatok véleményt, most igazán fontos számomra!
Jövő hétvégén szalagavatóm lesz, szóval NEM lesz rész, ne haragudjatok.
Köszönöm a támogatást, és nagyon remélem, hogy nem fogtok megutálni sem engem, sem a történetet.
Love you all, D xx


 2017 május


 - Sky, le tudnál jönni? - kérdezi Louis a bejárati ajtó csapódása után. Hallom a hangján, hogy valami nagyon nincs rendben. Az utóbbi időben kisebb botrányai voltak, de csak a szokásosak. Most viszont érzem, hogy valami nagy, és eszelősen komoly dologról van szó. Amint leérek, meglátom a kanapén ülni őt és Prestont. Az utóbbi időben a biztonsági őre lett a legnagyobb bizalmasa, valami helyettessé tornázta fel magát, nagyjából Louis ügyeit intézi. - Beszélnünk kell.
 - Ez sosem a legjobb kezdet - sóhajtom, majd leülök velük szembe. Az elmúlt hónapok során sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, mint számítottunk rá valaha is, de ez jó dolog. A szeretlekek már tényleg igazak, a csókok is valódiak, az együttléteink pedig szerelemből fakadnak. Hamarosan június, ami egyet jelent a szerződés lejártával, és fogalmunk sincs, hogyan maradhatnánk együtt.
 - Skyler, kérlek, próbáld meg nem felidegesíteni magad, de Louisnak, szóval... Mondania kell neked valamit - nem értem Prestont. Miért ül itt, amikor a dolog nyilvánvalóan rám és Louis-ra tartozik? Barátom kék szemeibe nézek, melyekben megbánás csillog. Fájdalom és elveszettség. Düh.
 - Louis, kérlek... - nyögöm, mert fogalmam sincs, mire számítsak.
 - Nemrégiben történt egy kis... - függőben hagyja a mondatot, nem mer a szemembe nézni. Prestonra nézek, aki felhúzott szemöldökkel méregeti Louist.
 - Gyerünk, mondd meg neki. Ha meg tudtad tenni, ez már nem akkora dolog, haver - szinte köpi a szavakat, engem pedig elfog a hányinger. Összerándul a gyomrom, könnyek lepik el a szemem, mert tudom, ha Pres is haragszik rá, akkor én is fogok, ráadásul nagyon. A férfi általában nem szól bele a magánéletébe, és ha most bele kell kontárkodnia, nem fogjuk túlélni.
 - Kérlek - suttogom ismét.
 - Lefeküdtem Briana-val - böki ki, én pedig mély levegőt veszek, nehogy elhányjam magam. Bólogatok, az ajkamat rágcsálom idegességemben. Lefeküdt vele. Érzem, hogy tovább is van, itt nincs vége a sztorinak. A barátom megcsalt. Átvert. Megalázott. Lemeztelenített.
 - Mi történt? - szinte érzem, amit fog mondani. Visszapislantom az összes könnyemet, és várom a folytatást. Nem akarom, hogy kimondja, mégis megteszi, hiszen tudnom kell.
 - Terhes - hangos zokogást hallok, pár pillanat múlva pedig rájövök, hogy én sírok ilyen keservesen. Tenyerembe temetem az arcom, hangot adok a fájdalmamnak. A szerelmem apa lesz, de nem én vagyok a gyereke anyja. Felnézek rá, szemeiben könnyek csillognak.
 - Ne merj sírni, Tomlinson, ne merj! - förmedek rá rekedt hangon. - Mennyi idős?
 - Három hó... - nem tudja befejezni, mert elé lépek, és felpofozom. Preston nem állít meg, de azért ott ül, hogy közel legyen, ha elfajulna a helyzet. Letörlöm a könnyeimet, remegő szájjal mondom ki a szavakat.
 - Takarodj innen.
 - Sky, besz...
 - Nincs mit megbeszélni. Megcsaltál, apa leszel, mit akarsz mondani? - kiabálom, miközben felrángatom a kanapéról. Szembe fordul velem, próbálja mutatni, mennyire bátor, holott tudom, hogy össze van törve. Mélységes szégyent érez, amiért ezt tette, tudom. Érzem, amit ő érez, de ő nem érezheti, amit én. Soha nem fogja megtudni, milyen, ha megcsalják, megalázzák, lemeztelenítik, elpusztítják. Ő az egyetlen dolog, ami éltet, az ő szerelme az, amiért érdemes reggel felkelnem.
 - Hogy szeretlek. Mindenem, ami van, és minden, ami vagyok, a tiéd.
 - Ezt mondd, kérlek, a gyereked anyjának, tudod? Ne nekem. Ne is lássalak, Louis. Nem akarlak - üvöltöm, és az ajtó felé lökdösöm. - Ne kerülj a szemem elé.
 - Megmagyarázhatom?
 - Mit? Hogy bebasztál és beszívtál, majd megbasztál egy lányt, aki kurvára terhes lett?  - káromkodok, nőhöz egyáltalán nem méltón. - Ott az a kibaszott koton, ha nem tudnád! Preston, kérlek... - nézek a férfire, aki szó nélkül ragadja karon Louist, és húzza ki a lakásból. Őszintén pillant rám, barna szemeiben tehetetlenség csillog. Futólag pillant csak rám, de inkább jobbnak látja, ha az övé az utolsó szó.
 - Sajnálom, Skyler - bólintok, majd becsapom az ajtót mögöttük. Buddy a mosókonyhán alszik, ezért bátran lépek oda a közös képeink egyikéhez, és a kezembe veszem. Egy karácsonyi kép, én a kamerába nézek, nevetek, Louis pedig szerelemmel teli pillantást vet rám. Boldogok vagyunk a képen. Gondolkodás nélkül vágom földhöz a keretet, amiből a becsapódás hatására kitörik az üveg. Hangosan zokogok, hol sikítok, hol ordítok a fájdalomtól, de ez sem segít. Megragadok egy vázát, és azt is földhöz vágom. Mérhetetlen fájdalom járja át a testem, képtelen vagyok visszafogni magam. A konyhába rohanok, ahol földhöz vágom a kedvenc bögrémet, és mindent megsemmisítek, ami rám emlékeztetheti. Tudom, hogy mit csinálok, teljesen tisztában vagyok vele. A szobába sietve lerángatom az ágyneműt, bedobom a gépbe, és kiöblítem belőle az illatomat. Elrángatom a bőröndjeimet, belehányom a ruháimat és a csecsebecséimet, könnyeimtől alig látva tárcsázom aput.
 - Sky, szia - hangja boldog, tehát még ébren vannak, pedig este tíz óra.
 - Értem tudnál jönni?
 Zokszó nélkül ül a kocsiba, félóra múlva pedig belép az ajtón.
 - Itt meg bomba robbant?
 - Ahogy vesszük - nevetek keserűen. Apu kiviszi a bőröndjeimet, én pedig Buddy-t és a cuccát kapom fel. A kiöblített ágyneműt kiterítem, és csapot-papot magam mögött hagyva lépek ki a házból. A kapu közelében tébláboló őr felé fordulok, a kezébe nyomom a kulcsot, és a lelkére kötöm, hogy ne veszítse el. Az autóban hazafelé úton apa nem faggat, csend van, csupán ő hümmög, mintha értené a dolgot.
 - Mi történt? - kérdezi anya, miután a kezembe nyomja a teától forró bögrét. A könnyeimmel küszködve mesélem el neki az elmúlt majdnem két évet. Mindent. A veszekedéseket, azt, hogy milyen hatással volt rám, amikor először lefeküdtünk - ekkor apa diszkréten kivonul, majd kis idő múlva visszajön a nappaliba. Minden kedves és nem kedves pillanatról beszámolok, egy óra múlva pedig már anya is sír. Megkönnyebbülök, hogy anya végre mindenről tud. - Én sajnálom, kincsem.
 - Nincs gond - hazudom. Már hogyne lenne!
 - Elköszöntél tőlük? - utal a fiúkra és Sophiára.
 - Nem. Nem erősségem a búcsúzkodás - vonok vállat, majd leteszem a kihűlt teát az asztalra. - Így kellett történnie, anya - mondom, amikor meglátom fájdalomtól eltorzult arcát.
 - Minden rendben - mondja, ahogy régen. Szokás volt, hogy nem kérdezzük meg a másiktól, hogy minden oké-e, pusztán kijelentjük, kifejezve ezzel a támogatásunkat a másik felé.
 - Aha - bólogatok, ő pedig lebiggyesztett ajkakkal biccenti félre a fejét és közelebb húzódik hozzám.
 - Megoldjuk, oké? - ő sem hiszi el, hogy minden rendben lesz. Nyilvánvaló mindenki számára, hogy ez a dolog nem fog egykönnyen rendbe jönni. Van egyáltalán esély rá?
 - Oké.

 Másnap reggel a rádiót hallgatva majdnem kiköpöm a kávét.
 - Nos, Louis, jó reggelt - mondja a rádiós fickó, akinek nem tudom a nevét.
 - Jó reggelt - válaszol Louis. Hangja fáradt, mintha egész éjjel nem aludt volna. - Mi újság?
 - Én is ezt szeretném tudni. Vágjunk bele, ne kerülgessük itt a forró kását. Mi történt közted és Skyler között? - Louis némi hezitálás után válaszol.
 - Szakítottunk tegnap este.
 - Vége a szerelemnek? Miért?
 - Apa leszek, haver - hallom a hangján, hogy a nevetése nem olyan boldog, mint amilyennek próbálja feltüntetni. Meghallom anya lépteit, aki már megszólalna, de elhallgattatom.
 - Skyler terhes? Ezért szakítottatok? - értetlenkedik a srác, nekem pedig könnyek szöknek a szemembe. Lenyelem a gombócot a torkomban, közelebb lépek a rádióhoz, mintha így Louishoz is közelebb lehetnék.
 - Nem. Briana Jungwirth gyerekének az apja leszek - mondja ki a fájdalmas szavakat, én pedig akaratom ellenére felzokogok. Nyom a mellkasom, hangtalanul folynak végig a könnycseppek az arcomon. Képtelen vagyok felfogni, hogy megcsalt. Az a férfi, aki minden egyes nap éreztette velem, hogy a világot képes lenne porrá zúzni értem, megalázott. - Három hónapos.
 - Gratulálok, Louis - kiált fel boldogan a fickó, én meg legszívesebben bemosnék neki egyet.
 - Köszönöm.
 - Szóval akkor Brianaval maradsz, és szakítasz a két éve meglévő barátnőddel?
 - Igen, azt hiszem. Tudod, szeretnék a gyerekem mellett lenni - mosolyog a hangja, én pedig felüvöltök kínomban.
 - Neked Buddy a gyereked, seggfej. Én meg a seggfej barátnője vagyok, anya! - a mosogatóba lököm a bögrét, ami eltörik. - Bocsi - fogom halkabbra a hangom, a könnyeim elvakítanak.
 - Semmi baj - mosolyog rám anya, majd a kukába dobja a háromfelé tört bögrét. Az interjúnak vége szakad, túl hamar. Louis elköszön, a fickó pedig jó egészséget kíván a babának és az anyukának. Az interjú végeztével megcsörren a telefonom, Zayn neve villog rajta.
 - Szia - szipogom.
 - Sky - sóhajtja, én pedig vállat vonok. Mintha láthatná. - Hidd el, hogy szeret téged.
 - Akkor nem csalt volna meg - cáfolok rá állítására. - Nem szeret ő engem, hidd el.
 - A rohadt életbe, még Svédországban mondta nekem, Sky. Már akkor mondta - szavaitól megáll bennem az ütő egy pillanatra.
 - Az már régen volt - gondolkozom hangosan.
 - Már akkor is szeretett, csak nem volt biztos önmagában. Nem a szerelmében, hanem abban, hogy elég erős-e hozzá.
 - Csak hagyjuk, oké? Fizzy akkor megkért, hogy vigyázzak Louis szívére, és én megtettem. Kérnie sem kellett neki, mert az első pillanattól kezdve vigyáztam rá. Neki senki sem szólt, hogy az én szívem is törékeny? Hogy vigyázzon a szívemre?
 - Skyler, ha tehetném, én vigyáznék a tiédre. Nincs senki, akiére vigyázhatnék, tudod? Perrie hónapok óta nincs már velem, és tudom, milyen érzés. Aljas egy dög a szerelem.
 Zayn egy rettentő érzékeny és érzelmes srác, hiszen az utóbbi hónapokban nagyon sokat beszéltünk. Amíg nem voltunk együtt Louisval, tartotta bennem a lelket, és amikor ők elváltak Perrievel, én tartottam benne.
 - Várj, le kell tennem, nemsokára beszélünk - hadarja, majd bontja a vonalat. A következő pillanatban megszólal a csengő, én pedig egy szál pólóban és bugyiban nyitok ajtót. Eláll a lélegzetem, amikor szembe találom magam a barna szempárral.
 - Istenem, szia - ugrok a nyakába. - Hogy kerülsz ide?
 - Erre jártam. Amúgy tényleg, otthonról jövök - mosolyog rám Zayn, miután két puszit nyom az arcomra. - Nem azért, mert prűd vagyok, vagy mert nem tetszik a formás kis hátsód, de nem akarnál véletlenül, de csak nagyon véletlenül magadra húzni egy nadrágot? - kérdezi, amikor előtte sétálva a konyhába vezetem, ahol anyu issza a második kávéját. - Jó reggelt. Zayn vagyok. Örülök, hogy végre személyesen is.
 - Lizbeth - húzza magához Zaynt a karjánál fogva, és kép puszit nyom az arcára. - Sokat hallottam már rólad.
 - Ó, igen? - pillant rám. Furcsa érzés kerít a hatalmába, hiszen alig két hete még Louis állt itt, éppen apával vesézve ki az előző esti meccset, és hogy a bíró észre sem vette a szabálytalankodásokat.
 - Aha. Leginkább azt, hogy egy barom vagy, aki megjegyzéseket tesz a fenekemre.
 - Semmi baj nincs azzal, ha megdicsérnek, Sky - dorgál meg anya, én pedig széttárom a karom és eltátom a számat. - Most mit mondtam? - kérdezi.
 - Á, hagyjuk - rázom meg a fejem lemondón, majd a szobámba sietek, hogy eleget tegyek Zayn kérésének. Magamra kapok egy fekete pólót meg a laza melegítőt, és újra lesasszézok a lépcsőn. Anya már a kabátját cibálja magára, apa pedig elsuhan mellettem.
 - Hé - szólok rá, amikor majdnem fellök a lépcsőn.
 - Elnéztem az órát, elkések - csókot nyom anyu szájára, a következő pillanatban pedig már itt sincs.
 - Hát, neked is szia, apa - vonok vállat, aztán anyához lépek. Segítek megigazítani neki a kabátot, és miután távozik, nagyot sóhajtok. - Bocsi, kicsit szétestek, hogy tegnap zokogva jöttem haza.
 Fél óra múlva, a kanapén ülve, Zayn hirtelen témát vált, Buddy-t az ölébe helyezve fordul felém.
 - Gyere velem.
 - Hogy? - ráncolom a szemöldököm.
 - Gyere velem, Los Angelesbe.
 - És hol laknék? Mit dolgoznék? Zayn, ez nem ilyen egyszerű - vonakodom. Őrült ötlet, ez a srác nem normális. Mégis honnan a fenéből jött neki ez az ötlet?
 - Nálam. Van pénzed, abból el tudod indítani ezt a sminkes dolgot, ha meg nem, akkor besegítek anyagilag. Talán megkérem a húgaimat, meg egy-két kapcsolatomat, hogy promózzanak neked.
 - Ez őrültség. Nem ilyen könnyű ez.
 - Ki akarsz szakadni, te magad mondtad. Itt a lehetőség, és hidd el, hogy igenis ilyen könnyű. Én is megtettem - von vállat. - Minden nap egy új esély. Mindig van esélyed változtatni. Megkapod a lehetőséget, kérdés, élsz-e vele.
 - Csak így hagyjak itt mindent?
 - Mi mindent? A szüleidet? Bármikor meglátogathatnak. Rajuk kívül mi köt ide? - teszi fel a költői kérdést. - Kipakoltál már?
 - Nem - előkapja a telefonját, pötyög valamit, aztán rám mosolyog. - Mit csináltál?
 - Csak szóltam Adamnek, hogy később szállunk fel, és két fővel többen leszünk - von vállat, majd feláll. - Na, nem szeded össze magad?
 - A szüleim háromkor érnek haza - szólalok meg, ő pedig még szélesebben mosolyog. Tudja, hogy nyert ügye van.
 - Este hatkor indulunk, lesz időd elköszönni.
 - Zayn, én ne...
 - Dehogynem biztos vagy te ebben. Mindössze megrémiszt az új, de ne félj. Én itt vagyok, Sky - mosolyog, a szívem pedig megtelik hálával. Puszit nyomok az arcára, hogy kifejezzem a köszönetemet. - Szívesen.

2015. november 1., vasárnap

15. - Even if I won, If I did, What's my price

Sziasztok!
Nagyon hálás vagyok a visszajelzésekért, amint kiteszem a részt, válaszolgatok is. El sem hiszem, hogy már 38-an vagyunk és lassan átlépjük a 14.000 oldalletöltést is. Nagyon köszönöm! <3
Tekintettel arra, hogy tegnap lett vége a turnénak, most egy közös képet fogok kitenni annak ellenére, hogy a fiúkról nagyon kevés szó esik a mai részben.
Már csak ÖT RÉSZ és Louis és Skyler történetének a végére érünk.
Ma pedig Sky múltjának sötét árnyaival ismerkedhetünk meg.
Love you all, D xx


 Másnap reggel korán felébredek, mert Buddyt hallom szűkölni az ágy mellett. A karomba véve csoszogok vele a konyhába, hogy reggelit adjak neki. Amíg ő nyammog, összeütök egy rántottás reggelit Louisnak, és a konyhaablakon keresztül kémlelem az udvart, amit vékony hótakaró borít. Buddy sertepertél egy darabig körülöttem, majd lefekszik a helyére, hogy kipihenhesse az evéssel járó fáradalmakat.
 - Miben mesterkedik az én gyönyörű barátnőm? - szólal meg az ajtóból Louis.
 - Meglepetésben, csak éppen valaki nem tud öt perccel tovább aludni - mosolygok rá. Sötétkék alsója feszül a csípőjén, haja kócosan meredezik mindenfelé; hihetetlenül vonzó. Mezítláb csattog felém, és csókra emeli a fejét, de elhúzódom.
 - Most meg mi van? - sóhajt fel. Tudja, hogy a szokásos reggeli hisztim következik.
 - Nem mostam fogat. Így nem fogsz megcsókolni - szorítom össze a számat. Kényszeredetten felhorkant.
 - Azt hittem, ezen már túl vagyunk. Hihetetlen vagy, egyszerűen... Hagyjuk - vágja be a szokásos durcát. Szokás szerint a szobába megy, hogy felöltözhessen, én pedig szokás szerint az asztalra teszem a reggelit. Mindent szokásosan csinálunk, mintha évek óta együtt élnénk. Hirtelen megtorpan, és visszafordul. Pár centire áll tőlem, szemeiben határozottság csillog, nekem meg fogalmam sincs, mit akarhat. - Tudod mit? Szarok bele, hogy nem mostál fogat. A barátnőm vagy, akkor csókollak meg, amikor csak akarlak.
 Kezei közé fogja az arcom és enyémre nyomja a száját, de én nem engedek neki. Egyik kezével végigsimít az oldalamon, végül megállapodik a fenekemen. Erősen szorítom össze az ajkaimat, de úgy érzem, veszíteni fogok. Finoman cirógat az ujjaival, ajkaival szüntelenül ostromol. Nem szabadna engednem neki, mégis elnyílik az ajkam, amikor a fenekembe markol. Édesen megcsókol, másik kezével a hajamba túr, ami kócosan lóg a vállamon.
 - Ugye, hogy nem is volt olyan rossz? - nyom puszit az arcomra. - Ezt bevezethetnénk.
 - Mit? Hogy erőszakoskodsz?
 - A reggeli csókot. Máris sokkal jobb kedvem van - mosolyog rám, majd lehuppan az asztalhoz.
 Egész nap nem csinálunk semmit, csak fekszünk a kanapén, beszélgetünk és filmeket nézünk. Kora délután befutnak a fiúk egy gyors köszöntésre és egy ajándék-átadásra, de aztán gyorsan lelépnek, hogy kettesben lehessünk. Szinte biztos vagyok benne, hogy Louis beszélt velük arról, hogy ezt a napot kinek szeretné szentelni. Végül ötkor mégis összeszedjük magunkat, és útnak indulunk. Amikor Doncasterbe érünk, hihetetlen nyugalom lesz úrrá rajtam, mintha hazajönnék. Mosolyogva teszem Lou bal kezére az én jobbomat, halványan rámosolygok, ő pedig cinkosan rám kacsint.
 Másnap reggel már mindenki ébren van, amikor lemászok az emeletről. Könnyek szöknek a szemembe, amint megpillantom Louist Daisy és Phoebe között. A két lány könyékig lisztes, Louisnak pedig a hajában csillog a fehér por. Lökdösődnek, nevetnek egymáson, a konyha kész harmadik világháborús helyszínné alakult át az elmúlt percekben. Mindenhol edények, tojáshéjak, reggeli maradék, hasonlók.
 - A lányok szinte szárnyalnak, amikor itthon van Louis. Teljesen kicserélődnek - áll meg mellettem Jay mosolyogva. Az ajtófélfának dől ő is,
 - Rettentő szerencsés nő lesz a felesége - mondom könnyes szemekkel. Egy pillanatra szeretném, ha pár év múlva az én ujjamra húzná fel a gyűrűt, neki mondanám ki azt a bizonyos igent, mégis meghátrálok az érzés elől. Nem helyes. Erőszakosan rántom el a jobb kezemet a bal kezem gyűrűsujjától. Hiba többet beleképzelni! Megmondta, hogy nem húzna az ujjamra jegygyűrűt.
 - Remélem, jól dönt majd - adja a kétértelmű választ, majd visszamegy a nappaliba. - Kézmosás, aztán megnézzük, mit hozott a Mikulás!
 A két kicsi rohant a csaphoz, aztán pedig egy jó reggeltet kiabálva elsuhantak mellettem.
 - Boldog karácsonyt, édesem - nyom csókot Lou a számra, miután ő is lemossa magáról a tésztát. - Mióta állsz itt?
 - Elég régóta ahhoz, hogy gyönyörködhessek a formás fenekedben és lábaidban.
 - Ó-ó-óh, te kis aljas. Nem lenne szép dolog merevedéssel a család elé állni - sziszeg a foga között, de látom rajta, hogy jól szórakozik. A nappaliba lépve tárul a szemünk elé a látvány, hogy Phoebe és Daisy Buddy-t nyúzzák, a kiskutya pedig rettentően élvezi, hogy a figyelem középpontjában lehet.

 A napot semmittevéssel töltjük. Nevetünk, beszélgetünk, játszunk a gyerekekkel, én pedig kötelességemnek érzem, hogy posztoljak Twitterre valamit, ezért hát lefényképezem Louist, amint Dorist a feje fölé tartva emeli a levegőbe. Mindössze pár szót fűzök a képhez: Merry Christmas. Love these people xx. Pár perc múlva már több ezer csillag és rt-t van a bejegyzésen, ami megmosolyogtat. Este, amikor lefekszünk, észreveszem Louis tegnapi tweetjét, amit eddig nem láttam. Buddy van rajta, amint elfekszik a fehér szőnyegünkön a nappaliban. Nagy, fekete szemeivel Louisra néz, aki minden bizonnyal grimaszolt neki. Mindössze három szót írt a képhez: my another love.
 A búcsú nehéz, Daisy, aki egy fél tized százalékkal ragaszkodóbb, mint Phoebe, megkönnyezi az elválás pillanatát. Hazafelé én vezetek, Louis telefonál ide-oda, kérdezősködik, hogy hogyan is tervezik a következő évüket, de csak annyi választ kap, hogy hamarosan megtudják a megbeszélésen, ami január másodikán esedékes.
 A szilveszteri buliig sok időt töltünk együtt, Liam és Sophia is benéz hozzánk egyik nap, miután visszaérnek Wolverhamptonból. Nem titok, hogy Liam eljegyezte szenteste előtti napon a barátnőjét, aki most boldogan mutogatja nekem a gyűrűt. Meseszép darab, azt kívánom, hogy én is részesülhessek hasonló a szerelemben.
 - Gratulálok - mosolygok könnyes szemmel, amikor az ajtóban állva még egy pillantást vetek rájuk. Mindketten megölelnek, majd lelépnek, hogy kettesben maradhassunk. Leülök a kanapéra, ölemben Buddy-val, aki pár percen belül elalszik. Nincs szívem felébreszteni, ezért mozdulatlan maradok. Louis térdel elém, és a sarkaira ül.
 - Mi a baj? - megfogja a térdeimet, kék szemeiben kíváncsiság bújik meg. Amikor nem szólok, nyösztetni kezd. - Na, Sky, mondd már.
 - Csak olyan boldog pár.
 - Te nem vagy boldog? - kérdezi meglepődve. Megrázom a fejem.
 - Egy szerződéses kapcsolatban sosem lehet az ember feltétel nélkül boldog, Louis. Mert júniusban elválnak útjaink, mindenki tudja.
 - Nem kell úgy lennie, édesem - győzköd, pedig mindketten tudjuk, hogy a menedzsment nem engedné, hogy továbbra is együtt legyünk. - Megoldhatjuk.
 - Nem lenne jövője, Tommo, hidd el.
 - Akkor legalább csak addig tegyük félre azt a szaros szerződést, oké? Csak legyünk két normális ember, kérlek - esdekel, de képtelen vagyok igent mondani. Túl sok minden történt, és ha akkor kérdezi meg, amikor először lefeküdtünk, azonnal beleegyeztem volna. De így, hogy kevesebb, mint fél évünk van hátra együtt, nem merem bevállalni. Túl gyorsan kellene mindennek véget vetni, amibe belepusztulnék.
 - Már beleestem az egyik véglet hibájába. Nem fogok a másikba is - fogalmazok burkoltan. Louis értetlenül mered rám, pillantása azt sugallja felém, hogy itt az ideje elmondani a múltamat, ami miatt túlságosan mélyre csúsztam, és véget vetettem a karrieremnek. - Tizennyolc évesen jó ötletnek tűnt, hogy összeálljak valakivel több pénzért cserébe. Mario Consola remek partinak ígérkezett, Milánóban született, de ötéves kora óta Londonban élt. Kedves volt, helyes, és modell. Közös fotózások, és máris kitalálta a menedzsment, hogy nekünk egy párt kellene alkotunk, plusz jövedelemért cserébe. Mindketten belementünk, akkor, mint mondtam, jó ötletnek tűnt. De ő elzüllött. Elvitte a hírnév, amit szerzett magának, én pedig nem tartottam vele. A szerződés két évre szólt, tehát nem szakíthattam vele. Megcsalt, drogozott, füvezett és ivott - annyira ironikus a helyzet. Úgy hat, mintha Louist a saját történetével állítanám szembe, holott nem így van. Könnyek gördülnek végig az arcomon. - Alig ettem, mert fájt nekem, amit tett. Semmibe nézett, egy kelléknek, akit sosem kaphatott meg. Többször erőszakoskodott velem, és aznap este is, amikor hozzám ért, úgy, ahogy sosem szerettem volna, valami eltört bennem. Ez már nem az a fiú volt, akit megismertem, hanem egy teljesen idegen ember feküdt fölöttem. Segítségért kiáltottam, és talán a véletlen műve volt, de a menedzsere éppen a hotelszobánk ajtaja előtt ácsorgott. Betörte az ajtót, és a segítségemre sietett. Azonnali hatállyal bontotta a szerződést. Anya alig akarta elhinni, hogy ez történt, én pedig még jobban összetörtem. Még kevesebbet ettem, depressziós lettem, ittam és drogoztam, több magazin is felkért, hogy legyek az anorexiás cikkük arca. A gondolat, hogy beteg is lehetek, megijesztett, és még bentebb fordultam - a könnyeim utat törnek maguknak, Buddy pedig értetlenül mered rám okos szemeivel. Kiugrik az ölemből, amikor Louis felül mellém, hogy mellkasához húzzon. Szipogva és hüppögve folytatom a történetet. - Aztán kaptam egy üzenetet, amiben az egyik egykori barátnőm lehordott a sárga földig, hogy mégis hogy képzeltem, hogy befordulok, és feladom. Akkor erőt vettem magamon, és megtisztítottam a gondolataimat. Egy évbe telt, mire újra emberi formám és gondolataim lettek. Egyedül voltam ezzel az egésszel, még a szüleimet is kizártam, akik akkor már segíteni akartak. Nehéz volt feldolgozni, hogy hetente többször is a részeg és betépett Marioval kell aludnom, és ki tudja, mikor kattan el. De felálltam a padlóról, visszajöttem az összeomlás széléről.
 - Hihetetlenül sajnálom, hogy újra át kellett élned - motyogja Louis halkan. Közelebb húzom magamhoz, ő pedig arcát a hajamba temeti.
 - Segíteni szerettem volna rajtad - a mondat folytatása ott lóg a levegőben, és tudom, hogy Lou is érzi. Megkönnyebbülök, amikor válaszol.
 - Megmentettél a legsötétebb dologtól, és ezért örökké hálás leszek neked. Bár soha nem fogom tudni meghálálni.
 Elmosolyodom a gondolatra, hogy nyertem. Újra és újra megtenném érte, mert megéri. Érte igen.

2015. október 25., vasárnap

14. - Veled még olyan egyszerűen szép

Sziasztok! 
Nagyon hálás vagyok mindenkinek a visszajelzésekért, nagyon aranyosak vagytok. Előzetesben mondom, hogy LEHET MEG FOGTOK UTÁLNA HAMAROSAN, DE SAJNÁLNOM! Nem mondom, hogy miért, nem sokára kiderül.
Love you all, D xx



 Nyilvánvalóan a karácsony előtti időszak a legszebb az évben. A fények, az illatok, az érzelmek. A turnénak október közepén lett vége, aztán az új dalt promózták. Még mindig lelkesek, ide-oda rohannak, miközben a dalszöveget dúdolják, nehogy elfelejtsék.
 A dolgok Louis és köztem nem változtak meg, egyáltalán nem. Tény, hogy lefeküdtünk egymással, elég sokszor, és mondtunk is dolgokat, de nem engedhettük meg magunknak azt a luxust, hogy a szavaink valósággá váljanak. Nem tudtam volna ebben a világban élni, ahol robottokként kezelték őket, figyelembe sem véve, hogy ők is emberek és nekik is véges a türelmük és erejük. Képtelen lettem volna mindig azt játszani, hogy minden rendben van közöttünk, amikor világos, hogy életünk nagy balhéit éljük át. Louis tudta jól, hogy nekem elég volt a reflektorfényből, és amint fél év múlva lejár a szerződés, én eltűnök, mintha sosem lettem volna. Annyira összeszoktunk már a másfél év alatt, hogy a nyilvánosság előtt minden úgy ment, ahogy azt a menedzsment szerette volna. Csókok, lopott pillantások, sokat ígérő kacsintások, amitől mindig elpirultam.
 Kesztyűs kezemmel szorítva Louis szintén kesztyűs kezét sétálunk végig az egyik karácsonyi vásár utcáján. Nincs hivatalos megjelenésünk, ezért úgy gondoltuk, eljövünk egy kicsit körbenézni. Jó érzés, hogy nem kell rohannunk egyik városból a másikba, aztán Amerikából Európába, végül megint Amerikába. Az ünnepek előtt vagyunk két nappal, már minden ajándék csak a becsomagolásra vár, amit holnap intézünk el.
 - Tudod, nekem sok pénzem van - szólal meg Louis hirtelen. Értetlenül nézek rá.
 - Igen, tudom, Lou.
 - Híres vagyok - bólintok, hogy igen, ezzel is tisztában vagyok.
 - Egy gazdag és híres ember - nyögi elkeseredetten. Érzem, hogy valami komoly dolgot szeretne mondani vagy kérdezni, ezért behúzom két bódé közé, hogy ne álljuk el az így is - a tömeghez képest - keskeny utat.
 - Mi ezzel a baj?
 - Egy gazdag és híres embert szerinted hányan szeretnek csak a pénzéért és a hírnevéért? Hogy hányan akarnak rajta keresztül tizenöt perc hírnevet szerezni? A legtöbb nő csak azért van velünk, hogy reflektorfényhez jussanak, akár pár pillanatra is, mert ennyi is elég, hogy a fél világ megjegyezze a nevüket. Most is érzem, hogy minden második ember megnéz magának, mert látják, hogy ki vagyok. Mindenki tudja, hogy híres, gazdag énekes bújik el a sapka mögött. Csak ezért vannak velem, csak ezért akarnak mellettem mutatkozni, hogy kapjanak az én hírnevemből is. Mi van, ha soha nem lehet az a nő az enyém, akit szeretnék?
 - Miért ne lehetne?
 - Mert nem bírja a nyomást. Rohadtul nem tudna a világomban élni.
 - Szeretsz engem, Louis? - kérdezem bátortalanul. Az ágyon kívül önmagunktól sosem mondunk vagy kérdezünk ilyet. Érzem a nyomást, ami közöttünk van. Hezitál a válasszal kapcsolatban.
 - Igen, szeretlek.
 - Szeretlek én is, szóval van egy ajánlatom a számodra - ölelem át a derekát, fejemet kicsit felemelem, hogy egymás szemébe nézhessünk.
 - Általában tetszenek az ajánlataid - dünnyögi közel hajolva a számhoz. Apró puszit nyomok ajkaira, ami hangosan cuppan, amikor elválok tőle.
 - Még mielőtt valami mocskosra gondolnál, leszögezném, hogy kizárólag azért ajánlom fel, mert ismerem magam. Fél év múlva ennek vége, és tegyük fel, hogy találunk valakit, akivel azt hisszük, hogy működni fog, ám valami miatt mégsem jön össze - szemében megcsillan valami, mintha üzenni akarna, de a szája nem mozdul. - Tudnod kell, hogyha tíz év múltán mindketten szinglik leszünk, bármikor megkereshetsz. Azt hiszem, elég jól alakul a kapcsolatunk és tényleg barátok vagyunk, ezért jelenthetem így ki.
 - Elég nagylelkű vagy, hogy csak így idedobod magad - pimaszkodik, mire felkacagok. Mosolyogva néz rám, tekintetéből sugárzik a melegség és hirtelen el is felejtem, milyen hideg van.
 - Szeretem azt, aki vagy, Lou. Azt a srácot, aki a koncert előtt pár perccel még elmegy zuhanyozni, aztán összeverekszik valamelyik sráccal és rájön, hogy totálisan felesleges volt a zuhany. Azt a srácot, aki mindig elszökik a biztonsági emberektől, hogy egy szó szerint futó csókot kérjen tőlem a koncert előtt. A legjobb barátom vagy, és több milliárd lányon kell osztoznom rajtad. Tudod, milyen féltékeny tudok ám lenni, ha rólad van szó - incselkedem vele. Megharapom az alsó ajkát, kicsit meg is húzom, mire nekem löki a csípőjét. Érzem a nadrágon keresztül hozzám feszülő merevedését, és az érzésre muszáj felnyögnöm. Csípőmnél fogva húz magához, hogy altestünk összesimulhasson. Nyelvével végigsimít alsó ajkamon, én pedig hátrahajtom a fejem és utat engedek követelőző nyelvének.
 - El sem.. hiszed... mennyit jelent ez... nekem... - motyogja, de ajkai nem távolodnak el tőlem; szó szerint a számba beszél. - Tehát... - szakad el tőlem, majd kezei közé fogva az arcomat arra késztet, hogy rá emeljem a pillantásom és ne az ajkai kapják meg minden figyelmemet - amelyek nyálunktól csillognak. - Harmincöt évesen feleségül vehetlek?
 - Ha nem lesz addigra feleséged, boldogan mondok majd igent - mosolygok rá, és hogy ígéretem felől biztosítsam, egy csókkal pecsételem meg alkunkat.
 Egyre hidegebb lesz, ezért úgy döntünk, hogy hazamegyünk a jó meleg házba. Alighogy becsukom az ajtót, dudaszó hallatszik. Már éppen lépnék vissza, amikor Louis rohan el mellettem, hogy minél hamarabb a kocsihoz érjen.
 - Menj a szobába - utasít, én pedig megadóan vonszolom fáradt testemet a helyiségbe. Megegyeztünk a menedzsmenttel, hogy inkább hozzá költözöm, másfél év után épp itt az ideje. Amikor hazajöttünk a turnéról, első dolgunk volt - utasításra -, hogy összebútorozzunk. Anya szentül hiszi, hogy több van a dolog mögött, mint munkakapcsolat, és itt nem a barátságra gondol. Apa meg csak ráhagyja a dolgot, hadd legyen elfoglaltsága amellett, hogy minden hétvégén valami ocsmány moslékot (apa szavaival élve) kell ennie. Igen, anya kísérletezget az étellel, és a képekből ítélve, amikkel apa bombáz, csak kísérlet fog maradni, semmi ehető sem válik majd a vacsikból.
 Hallom, ahogy Louis küzd valamivel és pisszeg a földszinten, aztán meghallom a lépteit a szoba felé közeledni. Izgatottan hajolok előrébb az ágyon, hogy hamarabb meglássam, mivel is készül számomra, de váratlanul megáll, még mielőtt megláthatnám.
 - Hunyd be a szemed, Sky - megforgatom a szemem, hiszen tudja, hogy nem vagyok odáig a meglepetésekért. Egyértelműen nem csukom be őket. - Csalsz - jelenti ki, mintha átlátna a falon. Nagyot sóhajtva hajtom végre a kérését. - Ki ne nyisd... Még most sem.. Oké.. - motyogja, majd hirtelen enyhe súlyt érzem a combomon nyomódni. A szemeimet kinyitva egy fehér bundájú, fekete gombszemű kiskutyát látok meg magam előtt. Louis-ra pillantok, aztán ismét a kutyára. Majd még egyszer megismétlem. Nem hiszek a szememnek. Egy Maltipoo ül az ölemben.
 - Én... Honnan tudtad?
 - Úgy három hónapja kotyogtad ki, azt hiszem a turnébuszban, a kanapén, miután kielégítettem a vágyaidat - meglep, hogy milyen szépen mondja ki, hogy szexeltünk. - Remélem, ilyen kutyáról álmodtál, mert az agyam akkor még nem teljesen volt.. hogy is mondjam.. üzemképes.
 - Miért most kapom meg? - teszem fel a kérdést. Hirtelen el is felejtem megköszönni, annyira elveszek az öröm mámorában. Magamhoz ölelem a kiskutyát, dögönyözöm, puszilgatom apró testét, szinte meg sem hallva Louis szavait.
 - Csak.
 - Elég szar indok - gügyögöm a kiskutyára nézve, majd szélesen mosolygok rá.
 - Anyu úgy gondolta, hazamegyünk az ünnepekre. Hogy a huszonnegyedikét a te szüleiddel töltjük, aztán irány Doncaster - szalad ki a száján. - Mármint ha megfelel, izé, én nem akarok bekavarni. Lehetünk nálatok is, vagy itthon is - olyan melegséggel ejti ki az itthon szót, hogy beleremegek. Mosolyogva nézek rá, miközben felfogom, hogy nekem ott van az otthonom, ahol ő van. És bármennyire is szeretném, ő sosem fog így érezni, mégis mondja az itthon szót, mintha tényleg itthon lennék.
 - Nekem rendben van.
 - Jövő nyáron pedig bepótoljuk az idén elmaradt Balatont, oké? - hajol fölém, hogy édes csókot nyomhasson az ajkamra. Összeugrik a gyomrom. - Örülsz neki?
 - Igen, nagyon. Köszönöm Louis - a kiskutyát leteszem az ágyra, majd felé lépek. Nyaka köré fonom a karom, felpipiskedek vékony, mégis csókolni való ajkaihoz, hogy kifejezzem a hálámat. Lou a derekam köré fonja a karját, közel húz a testéhez, minden levegőt kiszorít közülünk. Liftezik a gyomrom, és örülök, hogy tart, mert a lábaim képtelenek rá. Nyelve az enyémnek simul, ujjai a derekamba marnak, és amikor tenyere a fenekemre siklik, felsóhajt.
 - Szeretlek - suttogja homlokát az enyémnek támasztva. Kezét a vállamra támasztja, tenyerébe fogja az arcom, és ismét megcsókol. Újra és újra, a szívem pedig megtelik melegséggel és szeretettel. Ebben a pillanatban úgy érzem, enyém a világ. Hogy megkaptam ezt a férfit az élettől, aki minden jóval megajándékoz.
 - Csak akkor mondd, hogy szeretsz, ha úgy is érzed, ha őszintén úgy érzed, mert... nem bírnék ki még több csalódást.
 - Tényleg szeretlek, Sky. Nélküled fogalmam sincs, hol lennék. Megmentettél, édesem - nyom csókot a homlokomra. Kicsit remeg az ajka, erősen szorít magához, olyannyira, mintha félne, hogy eltűnök. A kiskutya szűkölni kezd az ágyon, Louis pedig rápillant. - Mi lesz a neve?
 - Nekem tetszik a Buddy - fordulok én is a fehér szőrcsomó felé. Az ágy szélén járkál, próbálja megtalálni a megfelelő helyet, hogy leugorhasson, de nem elég bátor hozzá.
 - Buddy - ismétli Louis, majd átkarolja a derekamat, amikor a kezembe veszem a legújabb családtagot. Családtag. Mi egy család lennénk? - Mi újság, kisöreg?
 - Éhes vagy, kincsem? - gügyögök Buddynak, aki elközben Louis tenyerébe fekteti a fejét, így teljesen kitekeredik a karomban. Mosolyogva nézem, ahogy Lou gyengéden a kezébe veszi és elindul vele a lépcső felé, hogy a konyhában enni adhasson neki. A gondolataim a leendő gyerekeim felé terelődnek, elképzelem, ahogy az apjuk eteti őket. Louis csupa banános pép, ahogy a gyermekünk egész arca is. Elképzelem, ahogy az ajtófélfának dőlve nézem Louis küszködését, hogy csak még egy falatot a gyerekbe akar kényszeríteni. Megrázom a fejem, gyorsan elűzöm az idilli képet, és utánuk sietek. Útközben megdorgálom magam, amiért ilyen lehetetlen gondolataim vannak, mert nem szabadna a szívemnek hinnem. Megcsörren a telefonom a kanapén, ezért irányt változtatva a kezembe kapom a készüléket és fogadom anya hívását.
 - Szia, drágám. Ugye nem túl későn hívlak?
 - Szia, anya. Nem, még fent vagyunk - huppanok le a kanapéra. Buddy a lábamnál szaglászik, ezek szerint nem volt éhes. Megcsikizi az orrával a csupasz talpam, mire felkuncogok. - Ne csináld!
 - Rosszkor hívlak, mert...
 - Nem, csak Louistól kaptam egy kiskutyát - mondom boldogan. Anya felsikkant. - Nehogy, anya, el se kezdd!
 - Jó - sóhajt beletörődően. - Azért hívtalak, mert apáddal elutazunk az ünnepekre. Remélem, nem okoz gondot.
 - Nem, anya. Amúgy is elígérkeztünk Louis szüleihez, szóval érezzétek jól magatokat. Hová utaztok? - érdeklődöm, miközben felveszem magam mellé az apróságot. Fészkelődik egy kicsit, majd a combom mellé heveredik.
 - Apád meglepett egy thaiföldi úttal. Holnap reggel indulunk - hallom a hangján, hogy mennyire boldog. Elmosolyodom. Nagyon régen voltak már együtt nyaralni, rájuk fér.
 - Akkor érezzétek jól magatokat. És vigyázzatok egymásra. Szeretlek.
 - Boldog ünnepeket, Sky. Mi is, nagyon - búcsúzik, majd bontja a vonalat. Louis két bögre teával egyensúlyoz felém, én pedig mosolyogva nézem, amíg odaér hozzám. Leül a másik oldalamra, kezét a combomra simítja.
 - Ha jól hallottam, akkor hármasban töltjük a születésnapomat? - maga alá húzza az egyik lábát, térdünk összeér, mire megborzongok. Vállára billentem a fejem, másik kezével - amelyikkel nem a combomat fogja - végigsimít az arcomon.
 - De délután el kell indulnunk Doncasterbe, ha ott akarsz éjszakázni.
 - Nem. A holnapi napot csak veletek szeretném tölteni... - mosolyog rám. Apró csókot nyom a szám sarkába. A beszélgetés innentől pedig olyan fordulatot vesz, amire nem számítok. Soha nem számítottam rá. - Az én kicsi családommal.
 - Louis... Ugye tudod, hogy ezek elég nagy szavak? - a combjára simítom én is a kezem. Visszafojtom a könnyeimet, nem engedek utat nekik. Ez egy komoly pillanat, nem pedig valami érzelgős helyzet, nem szúrhatom el.
 - Én nagyban játszom, vagy sehogy.
 - Miért lennénk a családod? - kérdezem tőle felbátorodva.
 - Mert te a barátnőm vagy - mondja ki úgy, mintha egyértelmű lenne, és teljesen hétköznapi, hogy egy szerződés miatt ülök itt. Vagy mintha nem is létezne az a szerződés.
 - Júniusig - figyelmeztetem. Vállat von.
 - Van még fél évünk, amíg a barátnőm vagy - hangja most rekedtebben cseng, ezért felnézek rá, hogy mi történhetett. Elfordítja a fejét, hogy ne láthassam az arcát. Megdorgálom magam, és utálom is kicsit, amiért képtelen vagyok ebben a szar, elcseszett világban élni, ahol mindenki egy bábú.
 - Louis, mi a baj?
 - Félek, hogy mi lesz akkor, ha elmész. Ilyen önző vagyok, látod? Magamért aggódom, hogy mi lesz velem, ha te már nem leszel - szólal meg végül. Buddyt figyelmen kívül hagyva mászok Louis ölébe, lovaglóülésben helyezkedem el a combján. Kezeim közé fogom az arcát, és magam felé fordítom.
 - Itt vagyok, oké? Még itt vagyok - nyomok csókot a homlokára. Fejét a mellkasomra szorítja, a nyakamat csókolja és a fenekemet simogatja. Oldalra fordítom a fejem, orromat a hajába fúrom, amin érződik a cigi szaga, de már megszoktam. - Louis...
 - Hm?
 - Esik a hó - mosolyodom el. Ritkaság, hogy Londonban esik a hó, főleg karácsonykor. Ebben a pillanatban megrezzen Louis telefonja, amiből arra következtetek, hogy elmúlt éjfél. Amikor a telefonjáért nyúl, visszanyomom a kanapéra.
 - Megnézhe...
 - Én szeretnék lenni az első. Isten éltessen, Louis. Legyél nagyon-nagyon boldog - nyomok csókot az ajkára, és amikor elhúzódnék, visszaránt magához.
 - Amikor velem vagy, mindig boldog vagyok. Köszönöm, édesem - arcomra simítja a kezét, mély csókba von. Olyan érzelemmel teli csókot kapok tőle, hogy megszédülök. Magával ragad a pillanat, elragad a csókja, beleremegek a boldogságba. Kénytelen vagyok elismerni, hogy beleszerettem, és nem tehetek ellene. Ez nem valami betegség, amiből ki lehet gyógyulni, és ha ki lehetne, biztos, hogy nem akarnék. Elhúzódom tőle, és a cipős szekrényhez sietek, hogy elővegyem az ajándékát.
 - Tudom, hogy magadnak is meg tudod venni, de ezt szerettem volna én. Mivel akkor már nem leszek veled, most kell átadnom - nyújtom felé egy borítékot, amiben kettő bérlet van a Glastonbury fesztiválra. Csillogó szemekkel néz rám.
 - Drága vagy, Sky - húz magához egy csókra. - De még nem is árulják.
 - Tudod, van egy kis befolyásod, ha Louis Tomlinson barátnője vagy - kuncogok.
 - Szóval csak erre vagyok jó? Csak ezért tartasz? - incselkedik. Leteszi az asztalra a jegyeket, majd az ölébe húz.
 - Hm, nagyjából.
 - Én meg téged csak a jó szex miatt - markol a fenekembe. Felnevetek, de ajkai a nyakamra tapadnak, megszívja a kulcscsontom fölötti részt, az ütőeremnél végigkarcolja a bőrt a fogával, végül mindketten elveszítjük a fejünket. Alig érünk el a hálószobáig, a ruháink útközben eltűntek rólunk. Ajkai és érintése mindenhol ott van, és a szeretet, ami körbeölel minket, végtelenül boldoggá tesz.


A következő részből: 
"Túl sok minden történt, és ha akkor kérdezi meg, amikor először lefeküdtünk, azonnal beleegyeztem volna. De így, hogy kevesebb, mint fél évünk van hátra együtt, nem merem bevállalni. Túl gyorsan kellene mindennek véget vetni, amibe belepusztulnék.
 - Már beleestem az egyik véglet hibájába. Nem fogok a másikba is - fogalmazok burkoltan. Louis értetlenül mered rám, pillantása azt sugallja felém, hogy itt az ideje elmondani a múltamat, ami miatt túlságosan mélyre csúsztam, és véget vetettem a karrieremnek. - Tizennyolc évesen jó ötletnek tűnt, hogy összeálljak valakivel több pénzért cserébe."