20. - Love story

Sziasztok! :)

Nos, elérkeztünk ide is. Az utolsó rész. Epilógus nem lesz, azt tartalmazza a rész, de egy pár napon belül érkezem egy rövid köszönetnyilvánítással és szólok néhány szót a jövőre való tekintettel.

Amíg ti olvastok, én válaszolok az elmúlt részek kommentjeire, amelyekre nem volt időm.

Kellemes olvasást, remélem, nem fogok csalódást okozni.

Love you all, D xx

Volt egy időszak, amikor úgy ébredtem fel minden reggel, mintha kidobták volna a szívemet a nyolcadikról. Háromszor. De aztán végiggondoltam, hogy bármennyire is fájt a vége, megköszönöm az Istennek ezt az érzést, hiszen nem mindenkinek adatik meg. Mert a szerelem az a hetedig érzék, amely porrá zúzza a másik hatot. - Sky

 Amikor az ember már azt hinné, hogy ennél nem lehet rosszabb, becsap a ménkő. Az élet olyan utak elé állít, amelyen nem látunk végig, nem látjuk a célunkat magunk előtt, mert a sok akadály és fal eltakarja előlünk. Nos, én válaszúthoz érkeztem. Jay karjaiban meglelem az pótanyukámat, azt a nőt, akit a földön a lehető legjobban szeretek. Louis némán áll mögötte, sötét öltönybe bújtatott teste meggörnyed, a teher súlya lehúzza őt. A szívem és az agyam is automatikusan reagál a jelenlétére: a segítségnyújtás és a szeretet szó villan a szemem előtt. Kék szemei most nem csillognak, kimerültek, fáradtak, meggyötörtek. Egy szál fehér rózsát ejt a sír elé, nekem pedig újfent könnyek futják el a szememet. Ismét rám néz, édesanyja pedig azt hiszem, a lehető legjobb és legemberibb szavakat ejti ki a száján, amit ember valaha mondott.
 - Elvégezte az itteni feladatát, Liz már onnan figyel minket. Már nem volt rá szükséged, kicsim. Kaptál helyette egy egész Tomlinson famíliát, ugye tudod? - mosolyog rám félszegen Jay, hiszen tudja, hogy a kettő közel sem ugyanaz, de azzal is tisztában van, hogy a tudat megnyugtat. A tudat, hogy vannak nekem. - Mindig is a családunk tagja voltál, Skyler.

 - Tudom, Jay - szipogok elkeseredetten, ő pedig ismét a karjaiba von. - Köszönöm, hogy eljöttetek.

 - Ugyan - sóhajt nagyot a nő, akire mindig is tisztelettel néztem fel. - Magatokra hagylak - mosolyog, aztán Louis vállán végigsimítva elsiet.
 - El sem köszönhettem tőle - zokogom. Louis könnyes szemekkel lép közel hozzám, végül átkarol. Szorosan magához von, az érzés pedig szíven talál. Sokkal intenzívebb, erősebb, határozottabb az, amit kapok tőle. Valóságos energiabombával talál el, a szívem meglódul, a testem mégis ellentétesen reagál rá. Ebben az áldott pillanatban megnyugszom. Mindenki, aki fontos, itt van, az ő jelenlétével válik teljessé a kör. Minden erőmet összeszedve húzódom el tőle, amikor lépéseket hallok meg a hátam mögül. Lottie szomorúan pillant rám, tekintetében megcsillanni látom a reményt, hogy így bukkant rám és a bátyjára; melegen ölelkezve. Louis végigsimít a hátamon, majd magunkra hagy.
 - Részvétem anyukád miatt. És ne haragudj, hogy lekéstem a szertartást.
 - Köszönöm, hogy eljöttél, Lotts. Nagyon hálás vagyok, hogy itt vagy - újfent elsírom magam, ő pedig apró karjainak ölelésébe von. Az elmúlt egy évben legalább hetente egyszer felhívtuk egymást, hiszen szükségünk volt a másikra, de soha nem beszéltünk Louisról. És Lotts sohasem emlegette, bármi is történt velük, én pedig nem kértem, hogy meséljen róla.
 - Bár ne kellene itt lennünk - motyogja, miközben kibontakozik az ölelésből, és belém karol.
 Az estét apával kettesben töltjük, ám már éppen indulnánk lefeküdni, amikor kopognak az ajtón. Én megyek ajtót nyitni, próbálok halvány mosolyt erőltetni az arcomra, de amikor meglátom, hogy ki áll velem szemben, tudom, hogy nem kell színészkednem.
 - Szia - köszön halkan. - Nem akarlak zavarni, de elég zaklatott üzenetet kaptam Zayn-től - kék szemeivel rám pillant, valódi félelem csillan bennük.
 - Miről beszélsz, Louis? - lépek el az ajtóból, hogy beléphessen a házba. Kezet fog apámmal, melegen megölelik egymást, végül apa elvonul a szobájába, mi pedig helyet foglalunk a kanapén. Buddy mellénk ugrik, mohón bújik Louis karja alá, hogy minél több figyelmet lophasson magának. Ebben a pillanatban megszólal a telefonom az asztalon, Zayn neve villog a kijelzőn.
 - Fontos, hidd el.
 - Szia, Zayn - szólok bele bátortalanul, hiszen fogalmam sincs, mire számítsak. Amikor válaszol, hangjáról határozottság árulkodik. Hadarva beszél, kapkod, össze-vissza hadovál.
 - Tudom, hogy ott van nálad most Louis, Skyler, tudom. De nem baj. Nem foglak választás elé állítani, de ha úgy érzed, hogy nem akarsz visszajönni, egy szavadba kerül, és küldöm a cuccaidat.
 - Miről beszélsz? - értetlenkedem. Ki mondta neki, hogy nem megyek vissza?
 - Mindketten tisztában vagyunk a tényekkel. Én Perrie-t szeretem, te pedig Louis-t, és ez így van jól. Nagyon örülök, hogy mellettem voltál, de nem fogok olyat rád erőltetni, amit te nem akarsz.
 - Ha maradnék is, apa miatt tenném, nem magam miatt, vagy épp Louis miatt - ekkor pillantok csak magam mellé, és ekkor veszem észre, hogy apa ott áll Louis mellett, aki Buddy-val játszik. Mindketten mosolyognak, mindketten boldognak tűnnek egy pillanatra. Sohasem tudnék választani közöttük. A választás egyet jelentene azzal, hogy valakitől vagy valakikről le kell mondanom, de én nem lemondok, nem választok. Döntök. A család az, aki mellettünk áll, támogat, és minden hiba ellenére szeret, feltétel nélkül. - Nekem ők a családom.
 - Rendben - mondja ki a végszót, majd már csak néma csendet hagy maga után. Letette a telefont.


Pár hónappal később

Virágok. Hegedűszó. Harry. Amy. Liam. Sophia. Niall. Melanie. Jay. Dan. Lottie. Tommy. Fizz. Phoebe. Daisy. Ernest. Doris. Buddy Lotts ölében. Lassan növekedő pocakomon végigsimítva karolok bele édesapámba, aki ma a világ legbüszkébb embere. A lánya férjez megy. Boldog, könnyekkel küszködik, miközben az oltárhoz kísér, ahol az a férfi áll, akivel semmi sem állhatott közénk. Pár perc múlva a pap kéri, hogy tegyünk esküt. Majdnem belehalok a szerelembe, amikor Louis elmondja a fogadalmával egybekötött vallomását.
 - Nem estem szerelembe. Szerelembe sétáltam, nyitott szemmel, minden lépést megválasztva. Hiszek a sorsban és a végzetben, de abban is, hogy végzetesen cselekedjük azokat a dolgokat, amelyeket amúgy is megtennénk. Téged választalak; száz életben, száz világban, a valóság minden verziójában. Megtalálnálak, és téged választanálak. Minden pillanatban hálás vagyok, hogy a sors által találkozhattam veled. Túl későn szerettem beléd, többet érdemeltél volna tőlem, de most mégis úgy érzem, száz élet sem lenne elég melletted. Fogadom, hogy bár néha majd hibázok, mindig elfogadom a véleményed róluk, ahogy eddig is. Fogadom, hogy jó apja leszek a gyermekeinknek, és a lehető legjobb férj számodra. Vigyázni fogok rád, óvni, tisztelni, szeretni, és legfőképp hűséges társad leszek. Az utolsó lélegzetvételemig szeretni foglak titeket.

  Odalépek hozzá, karjaimat köré fonom, teste melege megnyugtat. Amikor ő is átkarol, és apró csókot nyom az ajkaimra, tudom, hogy a lehető legjobb helyen vagyok.