01. - I'm alone, on my own and I'm starting off

Sziasztok! :)

Itt az első rész, remélem, elnyeri a tetszéseteket. A blogot húsz részesre tervezem, már előre meg van írva pár rész. ITT a blog csoportja, ahová Louis-ról is lehet bármit posztolni, meg a többiekről is, és bármi kérdésetek van, ott feltehetitek.

All the love, D

 A nappaliban ülve várom, hogy megérkezzen értem és a bőröndjeimért az autó, ami a reptérre visz. Három napja írtam alá a szerződést, és ez az első hivatalos jelenésünk. A reptér. Amikor hallom a dudaszót, felpattanok a kanapéról, és az ajtó felé indulok. Anya ott lohol a nyakamba, apa pedig követi. A nyakamba borulnak, a lelkemre kötik, hogy vigyázzak magamra Európában, majd utamra engednek. Anya kicsit pityereg is, de ő ilyen kis érzelgős, megszoktuk apával.
 A bejáratot elállja a sok rajongó, ezért két biztonsági ember segít bejutnom a terminálba. Folyamatosan a srácok nevét kiabálják, visítoznak, én pedig hálát adok az égnek, hogy a modelleknek nem jár ennyi figyelem. Mosolyt erőltetve az arcomra sietek a fiúk felé, akik már várnak rám. Amikor Louis megpillant, olyan meggyőzően csillan fel a szeme, hogy majdnem elhiszem az örömét. Elém siet, hogy még hitelesebbé tehessük a helyzetet. Elkapja a derekamat, majd magához húz egy csókra. Vagy kettőre. Érzek az ajkán egy kis mentolos ízt, ami nem nyomja el a dohányét. Éget a bőröm, ahol hozzám ér, de ezt soha nem vallanám be. Mosolyogva húzódok el tőle, majd gyors pillantást vetek a kint táborozó lányokra. Mindegyikük kezében ott a telefon, tudom, hogy megörökítették az első csókunkat. Kezét a csípőmön tartva hajol a fülemhez.
 - Ha máskor is így csókolsz meg, lehet, hogy megszegjük a nem szexelhetsz az álkapcsolatoddal szabályt - lehunyom a szemem, majd elmosolyodok, mintha rettentő édes dolgot súgott volna a fülembe.
 - Erre nem fog sor kerülni - nyomok apró puszit a szájára, majd köszöntöm a többi srácot is, mintha már hetek óta barátkoznánk.
 - Köszönöm - motyogja Liam, miközben megölel. A szerepemet játszva adok puszit a maradék két fiúnak, majd visszasasszézok Louis mellé, aki birtoklón öleli át a derekam. Nem tudom, hova tenni Liam köszönetét, ezért úgy döntök, ráhagyom a dolgot.
 - Indulhatunk? - kérdezi Harry, majd a telefonját a zsebébe dugva indul el az ellenőrzés felé. Nagyot sóhajtva indulok utána, miközben Lou keze még mindig a derekamon pihen. Megjegyzem, érzem, hogy nagyon nem akarja ezt. Árad belőle a tartózkodás és a távolságtartás.
 - Csak a repülőig bírd ki, utána nem is fogsz látni, míg le nem szálltunk - pipiskedek fel a füléhez, miközben a kocsihoz sietünk, ami a repülőig visz minket. - Még csak egy kicsit.
 - Ezt általában más testhelyzetben hallom a csajoktól, és a te szádból amúgy sem hangzik olyan izgatóan, úgyhogy megkérlek rá, hogy ne tegyél kétértelmű megjegyzéseket - ez a leghosszabb, ráadásul összefüggő mondat, amit hallottam tőle. Megremegek, amint meghallom a hangját. Vékony, érdes hangon szólal meg, talán úgy, ahogy az alkalmi lányaihoz szól. Meglep a hangulatváltozása, főleg ilyen hirtelen, hiszen az előbb még azt pedzegette, hogy ágyba vinne, most pedig mintha hozzám sem akarna érni. Figyelmen kívül hagyom a hangjában megbújó gúnyt, majd Harry felé fordulok és beszélgetésbe elegyedek vele.
 A repülőút nem hosszú, alig egy órát vesz igénybe. Ígéretemhez híven olyan helyre ülök, ahonnan Louis nem láthat. Kellemesen elbeszélgetek Harryvel, majd Liammel. Niall egész végig játszik, nem is figyel oda ránk.
 - Nem halkítanád le, kurvára zavar? - csattan Louis a felszállás után húsz perccel. A szőke srác nagyot nyelve veszi lentebb a játék hangerejét, amit Louis nem köszön meg neki. Érzem, hogy átalakulnak a levegőben a részecskék, és a nyugodt, békés hangulatot felváltja a feszültség. Akaratlanul is mozdul a lábam, egyenesen Louis felé, de aztán meggondolom magam és továbbsétálok a mosdóig. Félek, hogy valami olyat találok mondani, amivel csak magamnak ártanék. Így hát belépek a helyiségbe, ami nagyobb, mint vártam. Nem olyan pici, mint a személyszállító gépeké, és ez váratlanul ér. A tükörbe nézve biztatom magam. Gyerünk, Sky, nem nagy dolog ez. Két év, nem sok idő. Sokkal kevesebb, mint amennyit el kellett viselned. Ez gyerekjáték lesz, semmi baj. Erős vagy.
 Amíg a terminál felé tartunk, valahogy Louis mellé keveredem, miközben Harry karja szorosan tart. Megnevettet, folyamatosan, én pedig nagyon jól érzem magam a társaságában. Hangosnak nem mondható kuncogásomat Louis kemény hangja szakítja félbe.
 - Szükségem lenne az álbarátnőmre - morogja, én pedig csak ekkor veszem észre, hogy már majdnem elértük a kapukat, ahonnan bárki láthat minket. Harry zokszó nélkül engedi el a derekam, ahová pár pillanattal később ismerős forróság költözik. Ebben a pillanatban megszólal a telefonja, amit azonnal kihalász a zsebéből, hogy fogadni tudja a hívást. Jobb kezét, amivel eddig a derekamat ölelte, a füléhez emeli, így megszűnik az érintése. A gyomrom megremeg, amikor bal kezével megfogja az én bal kezemet, majd mögöttem ellépve átkarol. Senkinek nem tűnik fel, de nekem jól esik, hogy miután nyíltan kimondta, az álbarátnője vagyok, ilyen egyszerű, hétköznapi módon karol át. Elfojtok egy mosolyt, ő pedig futólag rám pillant, majd elmosolyodik; és válaszol a vonal másik végén lévő személynek, amiből egyből rájövök, hogy a mosoly nem nekem szól. A lányok, akik kint várnak a fiúkra, már visítoznak, kiabálnak, ezért amilyen gyorsan lehet, leteszi a telefont. - Maradj előttem, majd irányítalak.
 - Oké - mondom. Hozzá vagyok szokva a fényképezőgépekhez, de a hozzájuk tartozó lányokhoz nem, így követem Louis utasításait.
 - Skyler, megállnál egy képre, kérlek? - hallok meg egy vékonyka hangot. A tömegtől két lépésre áll, az autó mellett, egy biztonsági őr takarásában. Barna hajú, szeplős kislány, kezében egy naptárt szorongatva, benne az én képeimmel. Hét éves lehet, az anyukája ott guggol mellette. Elhúzódok Louistól, aki először értetlenül, majd dühösen mered rám, de aztán rendezi a vonásait. Szó nélkül ül be a kocsiba.
 - Szia, kincsem. Hogy hívnak? - térdelek le elé, a tőlünk pár lépésre lévő tömegben álló lányok pedig egymást csitítgatva figyelnek minket.
 - Angela vagyok - mosolyog rám kissé foghíjasan. - Aláírod ezt nekem és csinálsz egy képet velem?
 - Persze. De sietnem kell, a srácok várnak rám - intek magam mögé. Már a kocsiban ülnek, de Harry kidugja a fejét az ablakon, hogy lásson minket. A lányok mögöttünk felvisítanak egy pillanatra, de elcsendesednek, amikor rájönnek, hogy túl hangosak ahhoz, hogy hallhassák a beszélgetésünket.
 - Harry engem néz - suttogja.
 - Ő a kedvenced? - kérdezem mosolyogva, ő pedig hevesen bólogatni kezd.
 - Igen - alig mondja ki a választ, én már úton vagyok a fiú felé.
 - Te vagy a kedvence, odajönnél? - gyorsan Paulra néz, aki az órájára pillant.
 - Kettő percetek van, és senki mással nem csináltok képet - bólint rá. Angela felé sietünk, akinek látványosan eláll a lélegzete.
 - Szia, Angela, hogy vagy? - guggol le elé Harry, a kislány pedig minden bátorságát összeszedve válaszol, hogy igen, most már nagyon jól van. - Kapok egy ölelést? - tárja ki a karjait, mire Angela nekiront. Édesen bújik hozzá, mire a lányok egybehangzó "ohh"-val reagálnak. - Ki a kedvenced a bandából?
 - Te.
 - És miért? - kérdezi, miközben én kiveszem a kezéből a naptárt és aláírom, majd az édesanyja által nyújtott telefont veszem a kezembe.
 - Mert úgy mosolyogsz, mint a szerelmem - pirul el. Harry felkuncog, majd egy puszit nyom az arcára.
 - Sietnünk kell, szóval egyetlen képre van idő, oké? - a kislány bólint a kérdésemre, majd mindkettőnket magához húz, én pedig elkészítem a képet. - Vigyázz magadra, Angela.
 - Légy jó - kacsint rá Harry, majd mindketten mosollyal az arcunkon indulunk a kocsi felé. Addig a pillanatig eszembe sem jut Louis meg a hülye hangulatváltozásai. Tudhattam volna, hogy balhézni fog.
 - Miért kell minden ilyen kiscsajnál elalélni? Ez egy gyerek - csattan fel, miközben elindulunk a hotel felé. - Miért nem lehet magunkat a tervhez és a menetrendhez tartani?
 - Igen, Louis, ő egy gyerek, akinek ugyanúgy vannak érzései, mint bárki másnak - bólogat Harry. - És teljesen időben vagyunk, van még másfél óránk az indulás előtt.
 - Nem gondolod, hogy nekem programom lett volna?
 - Ugyan mi? - pillant rá Harry. Louis hangja kemény és kimért, amikor válaszol. Megremegek, amikor realizálom, hogy milyen csúnyán viselkedik a társaival.
 - Ahhoz nektek semmi közötök - morog. Már nyitnám a számat, de Harry meglöki a térdemet a sajátjával. Jobbnak látom, ha csendben maradok.

 - Miért kell neked mindig mindent folyton elbasznod? - vágja be mögöttünk az ajtót. Az emeleten két lakosztály van, így egy a miénk lett, a másik pedig a három srácé. Összerezzenek hangjának erejére. Miért ilyen feldúlt? Kék szemei szikrákat szórnak, barna haja kuszán meredezik mindenfelé. - Tudod, reggel még azt hittem, hogy egy kicsi értelem szorult beléd, de úgy látom, ugyanolyan üresfejű vagy, mint a többi - nem mondta ki, de tudtam, hogy a modellekre érti. Pedig én már két éve nem voltam az. A szavai szíven ütnek, és hirtelen úgy érzem magam, mint három évvel ezelőtt. Szinte ugyanazok a szavak, ugyanolyan ocsmányan kiejtve, mintha minden betű fertőzést okozna neki.
 - Belegondoltál, hogy annak a kislánynak mekkora örömet szerzett, hogy láthatta a kedvencét? - halkan szól a hangom, nem akarok kiabálni. Soha nem voltam egy kiabálós típus, és nem most akartam elkezdeni.
 - Jézusom, hihetetlen, hogy ennyire nagyra vagy magaddal...
 - Harryről beszéltem - nézek rá, mire eltorzul az arca. Kettő másodperc kell ahhoz, hogy elveszítse a fejét, és kikeljen magából. Fogalmam sincs, hogyan kezelhetném a helyzetet.
 - Ó, hát persze, hogy a tökéletes kis Harry a kedvence! Mindig ő a tökéletes, a legjobb és a legkedvesebb! Nyilvánvalóan ezért nem kell neki álbarátnő, mert ő önmagában is jó, engem pedig fel kell javítani egy hozzád hasonlóval, megjegyzem, inkább csak lehúzol. Kinek kellene egy olyan, mint te? Még megdugni sem vagy jó - üvölti, én pedig döbbenten állok előtte, talán még levegőt is elfelejtek venni. Szavai visszhangot vernek bennem. Kinek kellene egy olyan, mint te? Maradék méltóságomat összekaparva bólintok egyet, majd sarkon fordulok. - Mi van? Csak nem rohansz a tökéletes bandához? Igen, ők majd biztosan megvigasztalnak, Niall pedig hajlandó is lehet feláldozni magát, hogy megdugjon - rettentően fájnak a szavai. Az egy dolog, hogy engem bánt, mert rendben, tegye, kibírom, mert volt időm hozzászokni az évek során. De az, hogy a srácokat is megbántotta, számomra elviselhetetlen és megbocsáthatatlan.
 - Ők legalább próbálkoznak azzal, hogy működjön a dolog - motyogom, majd hanyatt-homlok kirohanok a szobából. Fogalmam sincs, hová mehetnék, a srácokhoz nem akarok, ezért legjobbnak tűnik, ha valami eldugott helyre megyek. Talán a bárban egy eldugott sarokba kellett volna meghúznom magam, ahogy eredetileg terveztem, ehelyett az udvaron kötök ki, ahol a vártnál kevesebben vannak. Leülök a kinti bárpult egyik székére, távol az emberektől. Amikor a pultos srác észrevesz, mosollyal az arcán jön felém, de egyszerűen megrázom a fejem, hogy nem kérek semmit. Azonnal megtorpan, békén hagyva engem, és folytatja a munkáját.
 Pár perccel később egy ismeretlen hang zavar meg.
 - Ello, Louise vagyok, a srácok fodrásza és sminkese, még nem volt alkalmam bemutatkozni - huppan le a mellettem lévő székre Louise, akinek egyből beleszeretek a hajába. Hamvas, olyan, amilyenre mindig is vágytam, de nekem nem állna jól.
 - Sky vagyok - mondom neki mosolyogva. - Imádom a hajad - szalad ki a számon.
 - Köszönöm. Igazából Lottie segített benne - von vállat lazán, majd elkiáltja magát. - Lux, bele fogsz esni!... Nem bírni vele - sóhajt nagyot. - Az apja egy hét múlva viszi el magához, Lux pedig teljesen be van zsongva - boldog mosoly ül ki az arcára, ahogy a lányáról beszél.
 - Mennyi idős?
 - Négy lesz. Rengeteg energiája van, mindig rohangál, mindenkit ki szeretne sminkelni, fodrászosat játszik... - rázza a fejét mosolyogva. - Mesélj valamit.
 - Soha nem voltam ennyi rajongóval körülvéve, és nagyon furcsa ez nekem. A sok visítás, a kiabálások - mondom ki azt, ami legelőször eszembe jut.
 - Pedig ez még csak egy alkalom volt. De ne aggódj, hozzá fogsz szokni - végszóra megpillantom tőlünk nem messze Lottiet. Nevetve tart felénk egy nagyobb darab férfivel, aki aztán irányt változtatva távolodik tőlünk. Felcsillan a szeme, amint meglát minket.
 - Szia, Lottie vagyok, Louis húga - ölel meg, majd két puszit nyom az arcomra.
 - Én pedig Sky.
 - Remélem, rendesen viselkedik veled - utal a bátyjára még mindig mosolyogva. Nem akarom megbántani, ezért szemrebbenés nélkül hazudok.
 - Hát persze - erőltetek mosolyt az arcomra. Ó, ha tudnák...