08. - And you love the game

Sziasztok! :)

Köszönöm a visszajelzéseket, hálás vagyok értük! <3

Továbbra is várom őket, mert sokat jelentenek, és csak így tudok fejlődni.

Love you all xx 

 Mosolyogva lépek be a lakásunk ajtaján, ahová titokban érkezem meg. Amikor anya meglát, visszadobja az edényt a mosogatóba, hogy a karjaiba zárhasson. Apa is előbújik a hangzavarra a dolgozószobájából, és mosolyogva ölel magához. Mindketten boldogok, hogy hazajöttem, ezért meg sem kockáztatom elmondani, mennyit veszekszünk Louisval.

 - Már megvacsoráztunk, kincsem, ha tudtuk volna, hogy jössz...
 - Semmi baj, anya, direkt nem szóltam. Nehogy rosszul érezd magad emiatt, majd eszek valamit - nyugtatom meg, majd a szobámba megyek, hogy kipakoljak a bőröndömből. Anya az ágyamra ül, amíg én a ruhákat hajtogatom. Fél éve is pontosan így ültünk itt, miközben arra akart rábeszélni, hogy írjam alá a szerződést.
 - Skyler, biztos vagy benne, hogy jó ez így neked? Mármint úgy értem, alig láttunk az elmúlt időszakban.
 - Jól vagyok, tényleg. Lottie és Lou is nagyon kedvesek, pár hete megismerkedtem Gemmával is, Harry nővérével, és nagyon jól érzem magam. Holnapután találkozok is vele. Kérlek, ne aggódj miattam - simítom meg ölében pihenő kezét, mire látom, hogy megkönnyebbül.
 - Az anyád vagyok, természetes, hogy aggódom, szóval ilyet ne kérj tőlem. Majd megtudod, amikor összeházasodtok Lo.. - elharapja a mondandója végét, de már késő. Tudom, hogy mit akart mondani, és azt is, hogy mit érez. Huszonhárom évesen már komoly kapcsolatomban kellene élnem, hamarosan összeköltözni a barátommal és összeházasodni. Azt szeretné, ha valóban boldog lennék és nem csak eljátszanám.
 - Anya, ő csak.. Ő csak egy srác, semmi több - hirtelen nem tudom, kit próbálok meg meggyőzni. Inkább nem folytatom, hanem bepakolok a szekrényembe, anya mosolyogva rázza a fejét, majd magamra hagy. Este tizenegy körül összerezzenek, amikor megcsörren a telefonom. Látom, hogy Louis az, és fogalmam sincs, hogy fel merjem-e venni. FaceTime-on hív.
 - Szia, Lou - szólok bele félve, mert nem tudom, mire számíthatok.
 - Harry vagyok - összeugrik a gyomrom, amikor megpillantom. Hangja rekedt, kinézete olyan, mintha napok óta nem aludt volna. Alig pár órája jöttem el, akkor még minden rendben volt. - Azt hiszem, van egy kis baj.
 - Harry, ugye nem történt veletek valami? - lehunyom a szemem, és úgy várom a választ. Kihagy egy ütemet a szívem, amikor megkapom.
 - Louis ma nem teljesen józanul ért vissza. Amikor találkoztatok a folyosón, már részeg volt, most pedig még többet ivott, és valami gyógyszert is bekapkodott. Már a kórházban vagyunk, kimosták a gyomrát, de...
 - Az én hibám, istenem, miattam történt - suttogom alig hallhatóan. Ha tegnap este nem veszek vele össze, ha nem kezdem el analizálgatni, akkor nem történik ez. Akkor nem ment volna el inni, nem részegedett volna le, nem feküdt volna le azzal a lánnyal, és most nem lenne kórházban.
 - Nem, Sky, atya ég, nem a te hibád. Ő volt a hülye, nehogy magadra vedd! - rázza a fejét.
 - Miattam van - motyogom folyamatosan, miközben belül magamat szidom. Tudnom kellett volna, hogy nincs jól és gyengék az idegei. Nekem kellett volna a legjobban tudnom, mert tudom, milyen elcseszett a helyzete.
 - Min balhéztatok össze?
 - A szokásos - mondom szinte sírva. - Tudok vele beszélni?
 - Igen, beszélni szeretne veled, ezért hívtalak az ő telefonjáról. Adom - látom, ahogy egy kórházi fal csúszik be a képbe, majd Louis arca, aztán hallom, amint csukódik egy ajtó, végül megszólal.
 - Hol vagy?
 - Londonban.
 - Szóval tényleg hazamentél? - hangja megtört, szinte fájdalmas. Nem mer semmire sem gondolni, hogy talán nem megyek vissza hozzá. Talán én képzelek bele többet, de határozottan így érzem. - Utálsz? Ezért mentél el? Mert nem bírsz elviselni?
 - Nem, én senkit sem utálok - nézek rá. Szemeiben valami érzelem csillan, de nem tudok rájönni, hogy mit rejt a pillantása.
 - Vissza fogsz jönni, vagy csak kitaláltad azt az egy hetet? - hirtelen nagyon megsajnálom, mert tudom, mennyire egyedül érezheti magát. Nemrégiben beengedett a gondolatai közé, én pedig magasról letojva léptem le.
 - Miért ne mennék vissza?
 - Mert egy görény voltam. Nem figyeltem rád.
 - Mire ti Göteborgba értek, én már ott leszek - nyugtatom meg, majd elfekszek az ágyamon. Jó hallgatni a hangját, olyan megnyugtató. - Nem hagylak magadra ezzel az egésszel - látom, ahogy nagyot sóhajt, majd lekapcsolja a neonfényeket, aztán az éjjeliszekrényen lévő asztali lámpát hozza működésbe. A fény csak az arca egyik oldalát világítja meg, az én arcom pedig kékes fényben dereng a falamon lógó fényfüzér miatt. Nem szólunk, csak fekszünk, mint két tinédzser, akik épp most vallottak szerelmet egymásnak.
 - Köszönöm, Sky. Fogalmad sincs róla, mennyire köszönöm.
 - Tudom, mit élsz át, Louis és nem akarom, hogy olyan mélyre kerülj, mint én.
 - Beszéltél arról valaha? - tudom, hogy a múltamra érti, de nem mondja ki. - Meséltél róla bárkinek is?
 - Nem.
 - És fogsz? - ujjaival végigszánt kócos haján, a takaró alól kilátszik a mellkasán végigfutó írás. Hirtelen az jut eszembe, hogy mennyire szeretnék most a takaró helyében lenni. Észrevétlenül bújnék mellé, miközben alszik - pont úgy, ahogy ő tette velem heteken át.
 - Egyszer valakinek biztosan. Valaki olyannak, aki megérdemli, hogy tudja a legféltettebb titkomat.
 - El fogod mondani bárkinek is, hogy milyen szarul vagyok? - kérdezi félve, rám sem nézve. Az oldalamra fordulok, a telefont pedig a párnámon támasztom meg, így csak félig láthatja az arcomat.
 - Nem. Ez a te titkod, nincs jogom elmondani senkinek.
 - Köszönöm - sóhajt fel szaggatottan.
 - Úgy érzed, nem bízhatsz meg bennem, Louis? - mikor nem válaszol, újra megszólalok. - Tudnom kell, kérlek.
 - Nem tudom, mit érzek valójában. Túl sok mindent, azt hiszem, mindennel kapcsolatban. Rohadtul hiányzik Zayn, és... Már azt sem tudom, ki a fene vagyok. Még mindig nem tudom, mit akarok elérni azzal, hogy iszok. Így könnyebb elfogadni, azt hiszem - újra bevallja, hogy mi nyomja a szívét, ami kicsit megnyugtat. Legalább beszél róla, még ha nem is személyesen.
 - Lassan egy éve történt, ideje el kellene fogadnod. Nem megbántani akarlak, de nem halt meg, csak kilépett. És Louis... Azzal, hogy iszol, még nem fogadod el a helyzetet, csupán megnehezíted saját magad számára. Próbálta tartani veled a kapcsolatot, de nem engedted neki, pedig ő próbálkozott.
 - Honnan tudod? - próbálom elrejteni az arckifejezésem, amikor rádöbbenek, hogy elszóltam magam. Sürgősen hazudnom kell valamit.
 - Louise mondta. De ez lényegtelen, mert fel kell dolgoznod, hogy neki most jobb. Nem hanyagolhatod el a rajongóidat, akik számítanak rád. És te is számíthatsz rájuk. Mindig ott vannak melletted, csak te nem veszed észre őket. Néha azért megyek oda hozzájuk, hogy beszéljek velük az állapotodról.
 - Miket kérdeznek? - örülök, hogy felkeltettem az érdeklődését, de annak még inkább, hogy nem kapta föl a vizet. Mosolyogva válaszolok neki.
 - Többnyire azt, hogy milyen a kettőnk kapcsolata és hogy még mindig nagyon ki vagy-e bukva Zayn miatt. Szoktam olyanokat is kapni, hogy mikor fogsz újra posztolni képeket. Louis, tudják, hogy nincs rendben valami. Vannak, akik már nem foglalkoznak ezzel az egésszel, mert elfogadták, hogy négyen vagytok, és ennyi idő után neked is el kellene.
 - Mit válaszolsz? - hangja halk, mély, szinte alig ismerek rá. Látom a szemein, hogy most magába néz, és próbálja összerakni a kirakós darabjait.
 - Hogy mi jól megvagyunk, egyre többet beszélsz Zaynről velünk és vele is szoktál beszélni.
 - Hazudsz miattam? - hangja olyan kedves és szeretetteljes, hogy le kell hunynom a szemem, nehogy el sírjam magam.
 - Igen, mert nem akarom, hogy ezzel nyaggassanak.
 - És nem kérdezik, hogy miért te beszélsz velük?
 - De. A válaszom pedig mindig ugyanaz: Nehéz erről beszélned, ezért várjanak még kicsit. Ez rólad szól, nem rólam.
 - Mr. Tomlinson, hamarosan aludnia kellene. Holnap reggel pedig haza is mehet. A bandatársai kérésére tartjuk bent ma este. Ők már hazamentek - a nővér kedves hangon szól hozzá, hallom, amint a kis papucskájával csattogva behúzza a függönyt, majd az ajtó felé igyekszik.
 - Rendben - bólint Louis. Az ápolónő talán nem veszi észre, hogy éppen telefonál, ezért újra megszólal. Lou arca arról árulkodik, hogy mélyen legbelül hálás a fiúknak.
 - Sajnálom, hogy Skyler nem volt itt Önnel. Igazán bájos lány. A lányom is kedveli magukat - hirtelen csukódik be az ajtó, Louisnak reagálni sincs ideje.
 - Azt mondta, hogy bájos vagyok? - nevetek fel, eltakarva az arcomat a kezemmel. Furcsa volt ilyet hallani.
 - Nem hazudott - bókol, én pedig azonnal elpirulok. - Na, mi van? Édes, láttalak már meztelenül, nehogy egy bók hozzon zavarba - kínosan elnevetem magam, nem merem a képernyőre emelni a tekintetem.
 - Ne csináld - kérem, de még mindig nem nézek rá.
 - Jó, abbahagyom. Csak nézz rám - teljesítem a kérését, de abban a pillanatban, mikor újra ránézek, átkapcsol a hátlapi kamerára, én pedig szembekerülök méretes merevedésével. Élesen szívom be a levegőt, és eszembe jut, amikor rajta ültem. Elpirulok az emlékképre.
 - Istenem, szörnyű vagy - újra jó a hangulatunk, nevetünk mindketten. Örülök neki, hogy újra az előlapi kamera képét láthatom.
 - Mondj valamit - kérlel, nekem pedig semmi ötletem nincs. Aztán gyorsan az ajtómhoz lépek, ráfordítom a zárat, majd visszafekszek az ágyamba.
 - Szeretném nem csak kamerán keresztül látni a farkadat - motyogom, mire felnyög. - Most ott feküdnék a hetvennyolcas számon, miközben a mellkasod csókolgatnám. Meztelenül - lehunyja a szemét, én pedig visszarepülök az estéhez, amikor ugyanezt láthattam. Megengedek egy félmosolyt, majd pimaszul folytatom. - Végigsimítanék a hasadon, egészen a deltádig. Alsón keresztül megérintenélek. Kemény lennél, mint tegnap este. Szinte szétszakadna az alsód, annyira belém akarnál temetkezni. Zihálnál az érintésemtől, aztán benyúlnék az alsódba.
 - Sky... - nyög halkan. Soha nem csináltam még ilyet, de azt hiszem, tetszik. Érzem, ahogy az alhasam összeszorul a képzelgésre.
 - Kihúznám a farkad, hogy aztán a markomba foghassam. Megcsókolnálak. Visszahúznám a bőrt és elkenném a makkodon lévő nedvet. Talán le is nyalnám rólad - erőtlenül nyög, próbálja visszafogni magát, de nem könnyítem meg neki. - Lekúsznék rajtad, lábamat átvetném a mellkasodon. Gondolj a mellkasodon lévő számra. Vegyél el egyet az első számból és add hozzá a másodikhoz, mert pontosan azt csinálnánk - ismét felnyög, mocorog, szinte alig bír magával. Fogalmam sincs, mitől vagyok ilyen bátor, ráadásul a szüleim házában, de nem fogom vissza magam.
 - Istenem - szuszogja, kezében egyre jobban remeg a telefon. - Skyler, állj le.
 - Csak akkor, ha te felállsz - incselkedem vele.
 - Hamarosan elmegyek - nyögi, nekem pedig megtelik a szívem melegséggel. - Mondj még valamit.
 - Csak fekszek itt az ágyamban, egy bugyiban és trikóban, egyedül. Levehetnéd rólam, ha itt lennél. Megengedném - visszaveszek a tempóból, mert megijedek, hogy így felizgult a srác tőlem, aki azt mondta, hogy soha nem feküdne le velem.
 - Nem kellene az engedélyed, mert már nem lenne rajtad.
 - Mióta?
 - Amióta azt mondtam, hogy mondj valamit.
 - Köszönöm, Louis - szólalok meg egy perc múlva, teljesen eltérve a tárgytól.
 - Mit? - zihálja Louis.
 - A tegnap estét. Meg az azelőttit. És az egész elmúlt időszakot. Olyan élményekben volt részem, amiről soha nem is álmodtam. Veletek vagyok, és csak szeretném megköszönni. A szilvesztert is veletek tölthettem. Nagyon jó érzés egy olyan családhoz tartozni két évig, mint a tiétek.
 - Kicsit elkalandoztunk, édes - nem kellene ahhoz látnom, hogy tudjam, mosolyog. Nem reagál az érzelmi kitörésemre, de nem érdekel. - Lehet, hogy kezelésbe kell vennem magam.
 - Egy hetet kell kibírnod, Louis. Nemrég így is kaptál valamit - kuncogok fel, mint valami tizenéves szerelmes. - Egy hét múlva ilyenkor, ha nagyon szeretnéd, leszophatlak.
 - Ez szexuális zaklatásnak minősül, édesem - rázza a fejét mosolyogva. - Mellesleg, izgatóan hangzik a szádból, amikor azt mondod, leszopnál.
 - Jövőhéten mást is hallhatsz, ha nagyon szeretnéd - hihetetlen, hogy mindig itt kötünk ki, bármiről is kezdünk beszélgetni.
 - Remélem, hogy a nyögéseden kívül semmi mást.
 - Ennyire biztosra veszed, hogy neked fogom adni a szüzességemet? - kezdek elálmosodni, de a világ összes kincséért sem tenném le a telefont.
 - Édes, te mondtad, nem emlékszel?
 - Az nem számít - motyogom, mire felnevet. Ő is az oldalára fordul.
 - Akkor mi számít? - kezdem úgy érezni, mintha teljesen másról beszélnénk.
 - Mi számítson?
 - Hogy önmagunk lehessünk ebben az elbaszott világban. Hogy ne kelljen szerepet játszani, és azt csinálhassuk, amit szeretnénk. Szabályok és kötöttségek nélkül - így, hogy nincs mellettem, sokkal őszintébb és nyíltabb. Elmosolyodom, amiért csak ennyit változtatna a világon. Hogy ne legyen köztünk ez a szerepjáték, ez a szerződés.
 - Mi?
 - Igen. Te és én. Idővel, megígérem, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell, Sky - miért érzem úgy, hogy az elmúlt nyolc hónap alatt minden gondolatomat hallotta és csak most meri rájuk kimondani a válaszát? Hirtelen ki akarom mondani, hogy legyen a szerelmünk a szerződés, a csókunk az aláírásunk, a fizetségünk pedig egy hosszú, boldog élet, de nem teszem, mert tudom, hogy azzal mindent elrontanék. Elnyom az ásítást, én pedig elmosolyodom.
 - Aludnod kellene, nem?
 - De. Holnap koncertezni kell.
 - Nem szeretném letenni - szalad ki a számon, mielőtt végiggondolhatnám, hogy mekkora baromságot készülök mondani.
 - Én sem, de muszáj lenne. Holnap pihensz, holnapután pedig találkozód van Gemmával, ha jól tudom. Jó éjszakát, édesem - a jelzőt megillette egy birtokviszonnyal, mire meglódul a szívem. Elmosolyodom, majd én is jó éjszakát kívánok.
 Pár percig nézelődök Twitteren, amikor beugrik egy cikk.
 Louis Tomlinson nem bír a vérével! Előző este bulizni volt, ahol egy csinos szőkével iszogatott, majd együtt távoztak a helyszínről. Skyler vajon ezért utazott haza? Szakítottak? Az álompár története véget ért?
 Tehát hazament vele előző este. A szívem majd megszakad a fájdalomtól, a szemeimbe könnyek gyűlnek, és újra álomba sírom magam.