10. - Long way from the playground

Sziasztok! Koszonom a sok kommentet meg mindent. Itt az uj resz, varom a visszajelzeseket!
Love you all, D




 - Ideje felkelni, lustaság - paskolja meg a fenekemet Louis. Behozta magával a kávéillatot a szobába, szinte érzem az ízét - összefut a nyál a számban. - Rendeltem kaját, de én fél óra múlva lelépek próbálni.
 Behunyt szemmel számolok. - Mondd, hogy még nem múlt el délután egy.
 - Nem múlt el délután egy - válaszol azonnal. Meglepetten nyitom ki a szemem, mire elneveti magát. - Sky, fél három van.
A tegnapi veszekedésünknek nyoma sincs, mindketten lehiggadtunk.
 - Istenem. Louval és Luxszal ebédeltem volna - kapok a fejemhez, majd kipattanok az ágyból.
 - Nyugi, nincs gond. Tom váratlanul beállított, elkérte Luxot pár napra. Felmentek a fővárosba, ott lesznek kicsit. Lou pedig éppen halálra aggódja magát, gondolom, ráférne egy kis csajos beszélgetés vagy mi, bár Sophia már ott van vele. Meg Lotts is - ráncolja a szemöldökét. Ekkor veszem észre, hogy mindössze egy fekete bokszer van rajta, haja kócos, arca borostás. - Tudod, néha elgondolkozom rajta, hogy miért nézel rám így?
 - Azért elég dögös a pasim, de szerintem említették már neked - kezdek bele a játékba, de nem tudom, kapható-e rá. - Bár, ismerek egy nálad is dögösebb embert - húzom az agyát, mire megemeli az egyik szemöldökét. Arcán féltékenység keveredik némi kíváncsisággal.
 - Kit?
 - Hát magamat. Szerintem elég jól nézek ki - dobom vissza magam az ágyra. Nagyot nyel, bögréjét az éjjeliszekrényre teszi, és fölém mászik.
 - Igen, igazából elég jó kis segged van - dicsér meg, majd puszit nyom a számra. Majd még egyet.
 - Csak a seggem a jó? - fonom a dereka köré a lábaimat, hogy közelebb húzhassam magamhoz. Amikor összeér az altestünk, felszisszen.
 - Azt hiszem, a csípőmozgásod is eléggé rendben van, de még nem bizonyítottál száz százalékosan -lök egyet rajtam. Érzem, hogy már most keményedik a farka, pedig az alkalom nem a legmegfelelőbb.
 - Ha jó kisfiú leszel, talán hamarosan bizonyítok - nyomok én is egy puszit a szájára.
 - Több, mint egy hete húzol. Ki kellene találni valamit az ilyen helyzetekre - csípőjével újabbat tol, alig tudom visszafogni magam. Ma reggel megint édes, de ki tudja, meddig tart ez? A következő mozdulatkor elé megyek, így hamarabb érünk össze a vártnál. Erősen fújja ki a levegőjét.
 - A koncert után van egy kis meglepetésem - vigyorgok rá, mire lehunyja a szemét.
 - Imádom a meglepetéseket. Főleg, ha vörösek és csipkék - felnevetek, lehunyom a szemem. Érzem, hogy engem néz, de nem tudom abbahagyni a kacagást. Egy csókkal hallgattat el, legalábbis próbál, de képtelen vagyok. Nem tudom, honnan jött ez a fene nagy jókedvem, de teszek rá. Ez a pillanat az enyém és senki sem veheti el.

 - Köszönjük, srácok, mi voltunk a One Direction! Köszönjük, hatalmasak vagytok! - kiabálja Louis, miközben leszaladnak a színpadról. A többiek már elsiettek a kocsikhoz, csak pár csapattag maradt itt, akik segítenek a srácoknak levenni a drótokat. Mindenki elviharzik mellettem, Lou az utolsó, aki lejön a színpadról.
 - Király volt - nyomok csókot a szájára. Eközben a banda is elsuhan mögöttünk, Louis megragadja a kezem, és a kijárat felé szaladunk. Amint kiérünk, a srácok integetve húzzák be maguk mögött az ajtót és indulnak a reptérre. A kezemet szorongató fiú értetlenül néz rám.
 - Most.. ők..
 - Ez a meglepetésem. Két nap, itt Göteborgban. Van még egy meglepetésem, de azt csak holnap reggel árulom el - fordulok vele szembe, és kicsit fentebb emelem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Fotómodell voltam, nem kellett magasnak lennem, de a 165 centim még így is kevés Louis-hoz.
 - Elmegyünk a Lisebergbe? - kérdezi.
 - Úgy gondoltam, hogy szeretnél elmenni - ölelem át a derekát. Kezei közé fogja az arcomat, apró, mégis édes csókba invitál. Érzem az érintéséből, hogy mennyire hálás most nekem. Régóta nem volt hozzá senki sem ilyen figyelmes. - Jól gondoltam?
 - A legjobban - újra megcsókol. Több van ebben a csókban, mint szabadna. Több érzés, aminek nem kellene jelen lennie köztünk, hiszen elég lenne csak a szenvedély, ami a kémiából ered. Hamarosan meghalljuk a stadionból kiözönlő rajongók hangját, ezért megszakítjuk a csókot, és a ránk várakozó taxiba huppanunk. Alig telik bele fél órába, mire a szállodához érünk, ahol már nem vár ránk senki. A srácok már a reptéren vannak, egyedül mi maradunk itt. Na meg Preston, de ő csöndesen meg fog húzódni a háttérben.
 - Óóó-hóóó - nevet fel boldogan, amikor megpillantja az asztalon lévő McDonald's-os zacskókat.
 - Remélem, éhes vagy - vonok vállat zavartan. Közelebb lép, puszit nyom a halántékomra, majd a fülembe suttogja, mintha bárki meghallhatna minket.
 - Nem tudom, hogy melyikőtöket szeretem jobban.

 Másnap reggel a biológiai órám ébreszt. Gyorsan rendelek rántottát, pirítóst, narancslevet, kávét és palacsintát, ami húsz perc múlva meg is érkezik. Szépen elrendezem a tálcán, majd a szobába sietek vele. Louis elterül az ágyon, haja az arcába lóg, ezért amint leteszem a reggelijét az éjjeliszekrényre, fölé mászom. Puszit nyomok a homlokára, a halántékára, az arcélére, az orrára, az állára, majd a szájára. Meglepődöm, amikor reggeli csókba von.
 - Jó reggelt, napfény - becéz, amitől eggyel többet dobban a szívem. - Minek köszönhetem ezt a csodás ébresztést?
 - Hozattam neked reggelit. Ha otthon lennénk, én csináltam volna, de itt csak ennyire futotta.
Szemeiben elcsodálkozó csillogást látok, mellette pedig valami ismeretlent, amivel soha sem találkoztam ezelőtt. Arca megkönnyebbül, elengedi az izmait, majd elmosolyodik úgy, ahogy még soha. Nem is látszik az írisze a mosolya szélessége miatt. Boldog. Miattam boldog, én pedig nem is kérhetnék többet a Mindenhatótól, csakhogy a legjobb barátomnak örömet okozhassak. Nyakamnál fogva lehúz magához, összeérinti a homlokunkat, hajam függönyként hullik körénk. Nagyot nyel, apró csókot nyom a számra, pár pillanattal később pedig lemászok róla, hogy odaadhassam neki a tálcát.
 - Gyere ide, jut neked is - hív maga mellé az ágyba, hogy együtt reggelizhessünk. - Na, mi a meglepetésed?
 - Inkább nem most mondanám el, ha nem baj - mosolygok rá egy szelet pirítós mögül. Tíz perc múlva mindketten befejezzük a reggelit. Amíg ő kiviszi az ajtó elé a maradékot, megpróbálok elmenni zuhanyozni, de az ajtót visszafogva állít meg.
 - Csatlakozhatok? - nem tudom elhinni, hogy képes ilyen mély hangon szólni hozzám.
 - Tartogasd a magamutogatást, kérlek - lököm el a kezét, majd becsukom magam mögött az ajtót.

 - Hová szeretnél először menni? - kérdezem, miután kifizettem a belépőt. Először akadékoskodott, de lehűtöttem azzal, hogy ez az én ajándékom a számára, szóval fogja be a száját. Kézen fogva sétálunk, mindkettőnkön napszemüveg.
 - Talán a Mechanica-ra - áll meg egy hatalmas izé előtt. Látom, hogy teljesen körbefordul, a hat karral együtt. Egy pillanatra megszédülök, de aztán - némi félelemmel a lábaimban - felülök vele rá. Életem legizgalmasabb másfél percét töltöm a levegőben. Felülünk a Hanghai-ra, ami egy talajra rögzített, két oldalán emelkedő pályán siklik. Kör alakú - ami forog - , szélen ülésekkel. Aztán a Screamin' Swing felé megyünk, ahol mindenfelé megpörgetnek minket. Louis hangosan ordít, és ha nem ismerném, meg nem mondanám, hogy 24 éves. Ám mindketten visszafejlődünk beszari ötévesekké, amikor a Gasten Ghost Hotelbe megyünk be. Voltam már horrorházban és szellemházban is régebben, de azt hiszem, ez a legijesztőbb mind közül. Kezdetnek az is eléggé ijesztő, hogy egy szellemnek kifestett férfi jár-kel a kertben, és követ minket. Amikor az ajtóba érünk, a félig leszakadt arcú biztonsági őr elénk lép, hogy elkérje a jegyünket, majd a fülembe kacagva továbbenged. Szorosan markolom Louis kezét és tudom, hogy nem engedne el a világ összes kincséért sem - főleg akkor nem, amikor egy rongyokkal és pókhálókkal teli szobába lépünk, és az egyik rongyot elhúzva egy felakasztott hulla tárul elénk. Halkan felsikkantok a látványra. Büdös van, valószínűleg ilyen szaga lehet a bomló testnek. Mögöttünk és előttünk is vannak emberek és a negyedik szobánál az egyik nőt ki kell vinni a vészkijáraton, annyira bepánikol. Egy tengerész szobájába érünk, ahol hirtelen megszólal a rádió. Valami hajósok korabeli dal hallatszik, és amikor elhaladunk egy ágy előtt, valami elkapja a lábam. Felsikítok, Louis karjaiba ugrok. Körülbelül egy órát lehetünk bent, és nem bánom, hogy végre végeztünk. Mindenféle hullákat, szellemeket, felhasított pincérnőket láttunk, és megkönnyebbülök, amikor elhagyjuk az épületet.
 - Ha miattad fogok rosszat álmodni, megöllek - fenyegetem meg Louist, de ő nevetve vezet a szellemház melletti hajós étterembe. Késői ebédünket elfogyasztva úgy döntünk, hogy átmegyünk a játékos részre, ahol két órát töltünk. Útközben találkozunk két nyuszival, csinálunk velük egy képet, ők pedig táncikálva továbbállnak.
 - Mi lenne, ha felülnénk arra, aztán pedig az óriáskerékre? - egy dombon van mindkettő, egymástól nem messze. Rábólintok, aztán az apró, erdei úton megyünk fel a dombtetőre. Először a Höjdskräckenre ülünk fel, ami egy magas oszlop, körülötte székekkel. Föl-le rángat, sosem tudom, mikor fogunk zuhanni vagy emelkedni. Zuhanáskor hangosan nevetek, Louis pedig amikor megállunk, mindig rám néz és mosolyog rajtam. Remegő lábakkal mászom le a székből, amikor Louis megszólal. - Ugorj a hátamra, leviszlek az óriáskerékhez.
 - Megvesztél - rázom a fejem.
 - Ne gondolkodj, csak csináld. Nem azt kértem, hogy bungee jumpingolj - pillant rám kék szemeivel, amelyek azonnal meggyőznek. A hátára ugrom, szorosan kapaszkodom a nyakába.
 - Istenem, ebből micsoda képek lesznek holnap címlapon - nyögöm. Felnevet, és szinte már hallom is, amit mondani készül.
 - Legalább mindenki látja majd a formás seggedet, édesem.
 - Olyan disznó vagy - dorgálom meg komoly hangot színlelve, mégis vele nevetek. Az óriáskerékbe belépve Louis mögém áll, karjaival átölel, szájával a hajamba csókol és ott is tartja. A nap lenyugvóban van, bár a sötétedés ideje még nagyon távol van, az utcai lámpák szép lassan felkapcsolódnak.
 - Elmondod, hogy miért maradtunk itt? Úgy értem, miért pont itt? - szólal meg halkan. Többen is állnak körülöttünk, pár fiatal lányt is beleértve, de nem zavarják meg a pillanatunkat. Kellemes borzongás fut végig rajtam, amikor ismét megpuszil, és nagyon remélem, hogy nem vette észre.
 - Jók az informátoraim - vonok vállat, de ő felhorkan.
 - A srácoknak sosem mondtam, hogy szeretnék ide eljönni vidámparkba.
 - Bizonyos értelemben nem is a srácoktól tudom - fordulok felé. Már nem is érdekel annyira a város képe. Felhúzott szemöldökkel néz rám, majd a fejét megrázva fogja kezei közé az arcomat. Nem csókol meg, csupán orrainkat érinti össze. Piszézünk, mint az eszkimók, és ez a kis gesztus több jelentést hordoz, mint azt bárki gondolná. Nagyon belsőséges mozdulat, kicsit talán el is pirulok.
 - Csak nem egy fekete hajú, füves, bradfordi srác árulkodott? - meglep, hogy rájött a titokra, és amikor elmondom neki az igazat, nem borul ki.
 - Lehetséges.
 - Imádom, amikor ilyen vagy - vallomása sokkol, levegőt is elfelejtek venni. Talán ő is rájön, hogy mit mondott az imént, meglepettségét gyorsan álcázza. Szeretetteljes csókba von, keze a derekamra siklik. - Komolyan mondtam.
 - Tudom - suttogom. Őszinték vagyunk, jobban, mint bármikor máskor, miközben emberek vesznek minket körül. Megnyugszom, amikor megérzem a heves szívverését, hogy nemcsak számomra volt ilyen jelentőségteljes a pillanat. Amikor kiszállunk, egy csapat lány várakozik tőlünk nem messze. - Hé, menj oda hozzájuk. Nem mernek idejönni, kérlek.
 - Egy csókért - alkudozik, én pedig azonnal megcsókolom. Nagyon régóta volt ilyen jó kedve, és nagyon szeretném, ha kitartana legalább holnapig. Pár percig beszélget a lányokkal, akik nagyon éretten kezelik a helyzetet, pár képet készít velük, édesen mosolyog a lányokra. Váratlanul ér, amikor az egyikőjük elindul felém.
 - Nem jönnél te is oda? - kérdezi némi akcentussal. Örömmel teljesítem a kérését. Louis azonnal átkarol, ahogy mellé érek, a lányok mosolyogva pillantanak össze. Kicsit még beszélgetünk, majd elköszönünk tőlük, hogy hazaindulhassunk. Van egy kis gyomorgörcsöm az izgalomtól, amikor kiszállunk a hotelnél a taxiból, kissé remegő lábakkal megyek vele az étterem felé, ahol rögtön kiszúrom a meglepetés-vendégemet. Louis karjai lecsúsznak a vállamról, amikor megpillantja az egyik asztalnál várakozó fiút. Felnézek rá, és látom a könnyben úszó szemeit. Boldogság ül ki az arcára, szinte futólépésben indul Zayn felé, aki már útban van felénk. Szélesre tárják karjaikat, szinte erőből csapódnak a másik testének. Zayn gyorsan rám pillant, felemeli a hüvelykujját, majd barátjának szenteli minden figyelmét. Szorosan ölelik egymást, mintha félnének, hogyha elengedik a másikat, az eltűnik. Mindketten elérzékenyülnek, Louis-nak szüksége van tőlem néhány zsebkendőre, amivel letörölheti a könnyeit. Össze-vissza puszilgatja az arcomat, a számat, a hajamat. Érzem, hogy nem tudja kifejezni azt, amit érez.
 - Örülök, hogy találkozhattunk, Sky - ölel magához Zayn. Meglep a közvetlensége, hiszen most teljesen más okból esett meg a találkozásunk, mint korábban.
 - Én is. És köszönöm. Még eggyel jövök neked - nevetünk, majd magukra hagyom őket. Louis utánam lép, elkapja a karom, hogy megcsókolhasson, nyelvével végigsimít az enyémen, de nem mélyíti el nagyon a csókot. Apró puszit nyom a számra, végül elenged.
 A szobába felérve látom, hogy Lou elérhető, ezért megcsörgetem, hogy beszámoljak neki a történtekről. Senki sem tudott a tervemről.
 - Csá, bébiii - kiabálja a telefonba Niall, pár pillanattal később pedig meglátom őket. Lou a haját festi, így őt csak a melléig látom. - Itt vannak a többiek is, ki vagy hangosítva.
 - Sziasztok, srácok. Mondanom kell valamit, de kérlek, ne akadjatok ki.
 - Ugye nem történt semmi baj? - hallom meg Liam ideges hangját. Niall eközben megtámasztja a telefont, így nagyjából mindenkit látok.
 - Nem. Nos, ugye, itt maradunk még pár napot, ezt tudjátok. Mielőtt hazamentem volna, elkértem Loutól Zayn számát - figyelem a reakciókat, és Harryé a legmeglepőbb. Csak a szeme mozog, még a telefonját is leteszi. - Aztán beszélgettem vele Louis-ról. Arról, hogy mik az álmai, a vágyai, milyen barátnőt szeretne magának. Így jött az ötlet, hogy Göteborgban maradjunk és elvihessem a Lisebergbe. Aztán még otthonról is felhívtam egyszer Zayn-t, és idehívtam. Most épp lent vannak az étteremben.
 Síri csend van a vonal másik végén, senki sem szól semmit, én pedig nagyon rosszul érzem magam.
 - Mit gondolsz, jó ötlet volt? - kérdezi bizonytalanul Harry. Vállat vonok.
 - Louis elsírta magát...
 - Meglep, hogy mennyi érzelmet ki tudsz csikarni belőle, Sky - folytatja. - Az igazat megvallva, azt elmúlt hetekben elég jó kedve volt, mármint úgy általában. Mit csinálsz te vele?
 - Sokat veszekszek? - kérdezem nevetve. - Nem tudom, Harry. Mindig kimondom, amit gondolok, talán nem kellene, de... Nem hallgathatok folyton.
 - A kérdésem költői volt, édesem - beharapom alsó ajkamat a becézés hallatán, hiszen Louis szájából annyira más értelmet nyer. - És, milyen volt a vidámpark? - kérdezi, én pedig mesélni kezdek. Fél órán keresztül mondom és mondom, szinte megállás nélkül, ide-oda csapongok, végül azt veszem észre, hogy Louis-ról beszélek. Arról, hogy milyen figyelmes és kedves hozzám. Hogy milyen jól mennek most a dolgok, és mennyire boldog vagyok mellette. Aztán bontjuk a vonalat. Egyedül maradok a csendben, amely megnyugtatóan körülölel. Twitterre fellépve látom a sok-sok mai képet, amik rólunk készültek, és sokan kérik, hogy írjunk nekik, kövessük be őket, de csak kedvencnek jelölöm ezeket a posztokat, végül a nap zárásaként tweetelek egyet.

 @Sky_Hend what a day @Louis_Tomlinson

 Pár perc múlva érkezik az értesítés, hogy megjelöltek egy posztban.

 @Louis_Tomlinson i love you @Sky_Hend thank you so so much x

Mosolyogva teszem a kedvencek közé, majd bebújok a takaró alá. Későre jár, hosszú nap volt, rettentő fáradt vagyok, de amikor meghallom Louis lépteit, felülök az ágyban. Ledobja a földre a kabátját, útközben kilép a cipőjéből, megáll, lerángatja magáról a farmerét és a pólóját, majd gyorsan az ágyhoz szalad. Olyan, mint egy kisgyerek, ami megmosolyogtat, mert sosem láttam még ilyennek. Egyre több oldalát mutatja meg.
 - Milyen volt az estéd? - kérdezem tőle. Nem válaszol, csak maga alá gyűr, és megcsókol. Érzem rajta a cigiszagot, de alkoholét nem. Közelebb húzom magamhoz, nyelvemmel utat török a szájába, hogy összesimulhasson az övével. Kimeríthetetlenül csókol, mintha mindent a magáénak akarna belőlem. Kezével a pólóm alá nyúl - ami valójában az övé, a bőröndjéből csentem el -, végigsimít a mellem alatt, majd a csípőmön. Altestünk összesimul, homorítok, hogy minden levegőt kipréseljek magunk közül. Ajkába harapok, mire felmordul. Egyre erőszakosabban csókol, aztán megérzem, hogy megremeg a szája. Elhúzódom tőle. - Minden oké? - bátortalanul csendül a hangom, fogalmam sincs, hogyan fog reagálni.
 - Én csak... Olyan átkozottul boldog vagyok. Annyira csodálatos volt a mai nap, és ezt neked köszönhetem - hallom a hangján, hogy sír. Sosem láttam még férfit ennyire elérzékenyülni. Sokáig azt hittem, hogy a férfiaknak nem szabad sírni, mert az gáz, de amikor Louisra nézek, megremeg a gyomrom, többet üt a szívem és arra gondolok, milyen csodálatos is ez a férfi. Arcomra hullik egy hatalmas könnycseppje, ezért felnyúlok, hogy letöröljem az arcát. Mellkasomra borul, kicsit lentebb csúszik, hogy ne nyomjon össze a súlyával. Bal karját és lábát átveti a testemen, feje a mellkasomon pihen. - Nagyon csúnyán viselkedtem, tudom. De csak azért, mert így könnyebb volt. Féltem, hogyha bárkit is közel engedek magamhoz, elhagy, ahogy Zayn tette - vallja újra ugyanazt, amit már számtalanszor hallottam tőle.
 - De Zayn nem hagyott el - mondom neki félszegen.
 - Tudom. Annyira jó volt vele lenni, Sky, el sem hinnéd. Fű és pia nélkül beszélgettünk, hogy mik történtek velünk. Össze fognak házasodni Perrievel. Olyan boldog és szerelmes - hagyom, hadd beszéljen. Csak mondja és mondja, be nem áll a szája. Teljesen kitárulkozik előttem, megnyílik és úgy érzem, hogy ez nem is az a Louis Tomlinson, akivel eddig voltam. Felszáradnak a könnyei, szavai elnémulnak, mélyen szuszog a mellkasomon. Ujjaimmal újra és újra végigszántok a haján, finoman simogatom, mint egy kisfiút az anyukája.
 - Mindent köszönök, édesem - motyogja a pólómba félálomban, majd megszorítja a csípőmet hogy tudassa velem, nem álmában beszél hozzám. - Kapok egy jó éjt csókot?