17. - Even if they judge, fuck it all

Sziasztok! 

Újra itt vagyok, teljes erőbedobással! Vége a szalagavatónak, rettentő jól sikerült, imádtam!

Nos, itt az új rész, és remélem, hogy nem zavar titeket az egy év ugrás, de így kell most lennie.

Köszönöm a visszajelzéseket, a díjakat - amelyeket a téli szünetben megpróbálok kitenni -, az oldalletöltéseket és mindent! Hálás vagyok nektek!

Love you all, D xx

Egy évvel később

 - Elég jól megy az üzlet, ahogy hallom. Kik fordulnak meg nálad? - kérdezi Matt, az egyik csatorna rádiósa.
 - Leginkább Kendall Jenner és a testvérei, a múltkor Jennifer Lopez egyik fotózására is felkértek, hogy készítsem el a sminket, volt már szerencsém Demi Lovato-nak sminkelni, mellesleg, a legújabb klipjében is az én kezem munkája van rajta. Szóval eléggé különböző korúak járnak hozzám, és a visszajelzéseik nagyon pozitívak - büszkélkedem egy kicsit, kiélvezem a rivaldafényt egy pillanat erejéig. De Matt hirtelen más irányba tereli a beszélgetést.
 - Zayn Malik mostanában sokat posztol rólad és a kiskutyádról. Ezek szerint még mindig együtt vagytok.
 - Igen.
 - Louis Tomlinson mit szólt ehhez? Hiszen két évig együtt jártatok, aztán hirtelen szakítottatok, te pedig LA-be költöztél Zayn-hez - vázolja fel az életem legszebb időszakát, én pedig elmosolyodom az emlékre, bár kicsit elszorul a torkom.
 - A Louis mellett töltött két évem csodás volt, tényleg, szebb ajándékot nem is kaphattam volna az élettől - próbálok nem elérzékenyülni, ezért gyorsan folytatom, hogy úgy tűnjön, Zayn hatott meg ennyire. - Zayn-nel már régóta ismerjük egymást, tehát nem voltunk idegenek egymás számára. Találkoztunk, és felajánlotta, hogy jöjjek vele. Szükségem volt arra, hogy a Louis-val való szakításom után eltűnjek. Nem tudom, hogy érintette ez az egész Louis-t, nem beszéltünk a szakításunk óta.
 - Tehát egyáltalán nem tudsz róla semmit azóta? - kíváncsiskodik tovább, pedig jól tudja, hogy semmit sem tudok Louról. Beszéltünk az interjú előtt erről.
 - Van egy kisfia, főállású apuka és énekes. Tudom, hogy pihenőn vannak, és hogy pár hónapig még azon is lesznek, de ennyi - vonok vállat.
 - Na, és Zayn. Helló - köszönti az eddig csendben ülő barátomat. Zayn köszön neki, aztán megfogja a kezem. - Milyen érzés, hogy a volt bandatársad volt barátnőjével vagy együtt? - halljuk már sokadjára a kérdést.
 - Teljesen figyelmen kívül hagytuk, hogy ki is ő. Nem Louis által ismerkedtünk meg, már több éve találkoztunk először.
 - Az új számod nagyon úgy tűnik, mintha a szerelmetekről szólna - utal a Drunk love című számára, ami pár hete debütált. Igazán ütős dal lett, a népek imádják, ahogy én is. - Mellesleg nagyon jó szám lett.
 - Igen, és elárulom, hogy ő is írt bele pár sort, szóval nemcsak az enyém az elismerés - mosolyog rám kedvesen, amitől meglódul a szívem, de közel sem annyira, mint amikor Louis nézett így rám.

 Váltanak még pár szót a zenéről, nevetünk egy sort, aztán vége szakad az interjúnak. Buddy-t a karomban tartva viszem a kocsi felé, ami ránk vár, Zayn hátulról véd, nehogy bántódásom essen, amíg a kocsihoz nem érünk. A rajongói hangosan kiabálnak, mindenféle szitokszót hallok, amikkel engem illetnek, de figyelmen kívül hagyom őket.
 - Basszák meg - csapja be maga mögött az ajtót, miután hazaérünk, Buddy pedig összerezzen a karomban. - Bocsi - simogatja meg a fejét, engem pedig egy csókkal nyugtat meg, mintha én lennék ideges. - Csak.. nem hiszem el, hogy ennyire képtelenek felnőni.
 - Semmi baj, engem nem érdekel - teszem le a kiskutyámat, aki elszalad inni. - Ennyi év alatt már megszoktam őket, és figyelmen kívül tudom hagyni.
 - Annyira szeretlek - motyogja az ajkaimra.
 - Én is szeretlek - markolom meg a pólóját, így közelebb húzva magamhoz. - Nem számít, mit mondanak, oké? Ha ítélkeznek, akkor pedig tényleg basszák meg.
 - Rendben van - mosolyog rám, aztán megcsókol. Édesen, finoman, birtoklón. Mindketten tudjuk, hogy ez nem olyan szerelem, amit éreztünk - én Louis, ő pedig Pezz iránt. Ez egy nagyon erős szeretet, és jól érezzük magunkat együtt. Sokan azt mondják, hogy csak a hírnév miatt vagyok vele, na meg azért, hogy visszavágjak Louisnak. Tévedés. Azért vagyok Zaynnel, mert jó vele lenni. Nem olyan heves és mindent elsöprő, mint Louval, de határozottan nagy élmény, és semmi pénzért nem hagynám ki. Ő segített túllépni a megcsaláson, az elhagyatottság érzésén, én pedig segítettem neki felállni a padlóról Perrie után. Már nem érdekel, mit mondanak az emberek, mert jól érzem magam mellette. Boldoggá tesz Zayn, én is őt, és ez nekünk bőven elég. Szeretjük egymást, tiszteljük, és soha rá nem néznénk másra. Amikor elhúzódik tőlem, ajkai kicsit duzzadtak, élénk rózsaszínek.
 - Ebédeljünk, aztán megkapod a születésnapi ajándékodat - kacsint, majd ellép előlem, de utána kapok.
 - Szívesen kicsomagollak most is, Zayn - incselkedem, mert tudom, hogy nem tudja visszafogni magát. Felmordul, az ölébe kapva cipel a hálószobába, én pedig felkacagok, amikor az ágyra dob. - Ne fogd vissza magad - nyögöm, amikor testével félig rám nehezedik.

 Egy óra múlva a konyhában ülünk, rajtam mindössze a pólója van, rajta pedig a bokszere.
 - Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy vagy két repülőjegyem Bora Borára? - szólal meg, miután lenyelte a falatot. Kérdő tekintettel nézek rá.
 - Attól függ, mikorra szól.
 - Holnapra - mosolyog rám a csirkecomb mögül. - Boldog születésnapot.
 - Hihetetlen vagy - nevetek fel, aztán a tányéromra ejtve a csirkeszárnyat suhanok Zayn felé. Mire odaérek, leszáll a székről, zsíros ujjaival átölel. Finom illata az orromba kúszik, örömteli nevetése megdobogtatja a szívemet. - Köszönöm, Zayn.
 Elveszi a pultról a telefonját, én pedig azonnal tudom, mit szeretne. Mosolyogva fúrom nyakába az arcom, amíg elkészíti a képet.
 - De amíg ott vagyunk, semmi internet és telefon. Csak mi, rendben? - mondja, miközben ír pár szót a képhez, és posztolja is Twitterre.

 @zaynmalik happy birthday to my beautiful girl. love days like this x :)

 Következő nap aztán, amikor leszállunk Bora Borán, kb. 20 óra repülőút - plusz 45 perc helyi járaton való utazás, Tahitiről és még fél óra hajóút - után írunk egy üzenetet az otthoniaknak, hogy megérkeztünk, minden oké. Elfoglaljuk a bungalónkat, amely mellesleg egyike a négy vízre épült fehér villának. A kis ház ablakaiból gyönyörű kilátásunk nyílik az óceánra, épp naplemente van. Lehuppanok az ágyra, ahonnan végignézhetem, ahogy a nap a horizont alá bukik.
 Arra gondolok, amikor másfél évvel ezelőtt azt hittem, Louis és én örökre együtt leszünk. Emlékszem, hogy amikor hazajöttünk a családjától, mennyire emberivé vált. Már sehol sem volt a szerződés, figyelembe sem vettük. Reggeli az ágyba, virágok, közös fürdőzések, csendes esték, romantikus összebújások - ezek mind olyan emlékek, amelyekre a visszagondolok, melegség költözik a szívembe. Minden csókja, amit adott, és mindegyik, amelyet én adtam neki, szerelemből volt. Tiszta, igaz szeretetből. Nem bánok semmit, egyetlen pillanatát sem annak az időszaknak, mert akkor tanultunk meg rengeteg dolgot. Az egymás iránti tiszteletet, az önzetlen segítségnyújtást, a néma kiáltások észrevételét, a pokolból való megmentést és a lángoló szerelmet. És ez a szerelem azóta is ég, tudom, mert a történetünk nem zárult le azzal az estével, soha nem fogom elfelejteni azokat az apró-cseprő dolgokat, amelyekkel Louis ajándékozott meg. Egy-egy érintés, egy mosoly, egy kacsintás, vagy csupán a tudat, hogy van nekem. Hiányzik, nagyon, és ezt nem szégyellem. Ő az első szerelmem, tudjátok, az a bizonyos, amely sosem múlik el, amelyhez az összes többit hasonlítod, amelyre mindig boldogan gondolsz vissza, mert bármennyire is fájdalmasan történt az elválásotok, nem tudsz rá haragudni. Mert szereted, és mindig is fogod. Örökké érezni fogod az érintését, hallani a hangját, emlékezni a dohányízű csókjaira. A mellkasán húzódó tetoválásra, a karján lévő firkálmányokra, a combján lévő hegre, amelyet kiskorában szerzett, miután leesett egy fáról. A húgai nevetésére, amikor csikizi őket, a haja puhaságára, a szeme kékségére, az összes nevetőráncára. A reggeli, fáradt hangjára, a kezének érdességére, az álla ívére. A kedvenc pulcsira, amely az övé. A boldogságra, amikor azt mondta, hogy örökké hálás lesz neked, mert megmentetted őt. Ezekre mind emlékezni fogsz, és elsírod majd magad, mert az kívánod, bárcsak együtt lehetnétek még. Bárcsak az élet egymásnak szánt volna titeket, és bárcsak ne állhatott volna közétek egy túlságosan átbulizott éjszaka. Louis Tomlinson egy olyan helyet foglal el a szívemben, amelyet senki más nem fog. Hová máshová helyezhetném, mint a legelső helyre? Oda, ahová életünk nagy szerelmét tesszük. Azt veszem észre, hogy egy rettentő halvány csillagot méregetek, nem messze az Esthajnaltól. Hívott csillagomnak, nem is egyszer. Én az ő csillaga voltam, ő pedig az enyém. Nem volt szükségünk fényre, mert mi voltunk az éjszaka csillagai.
 - Merre jársz? - szólal meg Zayn a hátam mögött állva. A nap lenyugodott, már réges-régen, én pedig azt veszem észre, hogy sírok. Letörlöm a könnyeimet, még mielőtt Zayn meglátná. - Tudom, hogy sírsz, Skyler. Semmi baj. Szeretnél még egy kicsit magad lenni? - lenyűgöz a nagylelkűsége, és hogy nem érdekli a kiborulásom. Megrázom a fejem, ő pedig odalép elém. - Kiülsz velem?
 - Persze - mosolygok rá, de korántsem úgy, ahogy szeretnék. - Köszönöm.
 - Mire való egy barát? - von vállat őszintén mosolyogva. Ajkaihoz hajolok, hogy kifejezhessem, mennyire nagyon szeretem őt. Kézen fogva vezet ki a bungaló szélére, ahonnan látni a sziget fényeit. - Rendben vagy?
 - Igen. Mert te itt vagy - érzékenyülök el újból. Ismét megcsókolom, közel húzom magamhoz biztonságot sugárzó testét, a lelkem pedig megnyugszik. Jó helyen vagyok mellette, tudom, hogy ő vigyáz rám, és nem fog megbántani. Szeretetteljes pillantást vetek rá, ő pedig végül leül a deszkára, és a mellkasára von.
 Az egy hét elröpül, szinte észre sem vesszük, de már a LAX-on szállunk le. Tudnak az érkezésünkről, mert amikor kilépünk az fotocellás ajtón, ezer és ezer vaku villan. Kiabálnak, mindannyian ugyanazt: Skyler, mit gondolsz az egészről? Skyler, újra összejössz Louis-val? Skyler, vissza fogsz menni hozzá vagy legalább felkeresed? Ezért jöttetek haza?
 Fogalmam sincs, miről beszélnek, ezért megszaporázom a lépteimet. Beugrok a ránk várakozó autóba, Zayn pedig becsapja mögöttünk az ajtót. Nem szól semmit, rögtön a telefonjába bújik, és tudom, hogy azt keresi, mi az oka ezeknek a kérdéseknek.
 - Hé, Gabe, van egy tegnapelőtti lapod? - kérdezi pár perc múlva, a sofőrünk pedig a kesztyűtartóra mutat. Zayn előrehajol, hogy előszedhesse, majd a kezébe fogja. - Nem tudom, látni akarod-e, de szerintem jogod van tudni.
 Félve veszem el tőle az LA Times-t, és széthajtom. A képen Briana és a kisbabájuk, tőlük leszakítva pedig Louis képe. A főcímet meglátva összeugrik a gyomrom, hirtelen szédülni kezdek, a szemeimbe akaratlanul is könnyek szöknek. Zayn-re pillantok, aki engem néz, és várja a reakciómat.
 - Én... - nyögöm, de nem tudok többet mondani. Összesen annyit teszek, hogy elsírom magam.

 Louis Tomlinson kitálalt! Briana Jungwirth gyermekének nem Louis az édesapja!

16. - I'm losing you/It's a new day, it's a new life

Sziasztok! :)

Itt az új rész, ne haragudjatok, hogy ennyit késett, de valójában nagyon félek a reakciótoktól.

Nagyon kérlek titeket, hogy írjatok véleményt, most igazán fontos számomra!

Jövő hétvégén szalagavatóm lesz, szóval NEM lesz rész, ne haragudjatok.

Köszönöm a támogatást, és nagyon remélem, hogy nem fogtok megutálni sem engem, sem a történetet.

Love you all, D xx

 2017 május

 - Sky, le tudnál jönni? - kérdezi Louis a bejárati ajtó csapódása után. Hallom a hangján, hogy valami nagyon nincs rendben. Az utóbbi időben kisebb botrányai voltak, de csak a szokásosak. Most viszont érzem, hogy valami nagy, és eszelősen komoly dologról van szó. Amint leérek, meglátom a kanapén ülni őt és Prestont. Az utóbbi időben a biztonsági őre lett a legnagyobb bizalmasa, valami helyettessé tornázta fel magát, nagyjából Louis ügyeit intézi. - Beszélnünk kell.
 - Ez sosem a legjobb kezdet - sóhajtom, majd leülök velük szembe. Az elmúlt hónapok során sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, mint számítottunk rá valaha is, de ez jó dolog. A szeretlekek már tényleg igazak, a csókok is valódiak, az együttléteink pedig szerelemből fakadnak. Hamarosan június, ami egyet jelent a szerződés lejártával, és fogalmunk sincs, hogyan maradhatnánk együtt.
 - Skyler, kérlek, próbáld meg nem felidegesíteni magad, de Louisnak, szóval... Mondania kell neked valamit - nem értem Prestont. Miért ül itt, amikor a dolog nyilvánvalóan rám és Louis-ra tartozik? Barátom kék szemeibe nézek, melyekben megbánás csillog. Fájdalom és elveszettség. Düh.
 - Louis, kérlek... - nyögöm, mert fogalmam sincs, mire számítsak.
 - Nemrégiben történt egy kis... - függőben hagyja a mondatot, nem mer a szemembe nézni. Prestonra nézek, aki felhúzott szemöldökkel méregeti Louist.
 - Gyerünk, mondd meg neki. Ha meg tudtad tenni, ez már nem akkora dolog, haver - szinte köpi a szavakat, engem pedig elfog a hányinger. Összerándul a gyomrom, könnyek lepik el a szemem, mert tudom, ha Pres is haragszik rá, akkor én is fogok, ráadásul nagyon. A férfi általában nem szól bele a magánéletébe, és ha most bele kell kontárkodnia, nem fogjuk túlélni.
 - Kérlek - suttogom ismét.
 - Lefeküdtem Briana-val - böki ki, én pedig mély levegőt veszek, nehogy elhányjam magam. Bólogatok, az ajkamat rágcsálom idegességemben. Lefeküdt vele. Érzem, hogy tovább is van, itt nincs vége a sztorinak. A barátom megcsalt. Átvert. Megalázott. Lemeztelenített.
 - Mi történt? - szinte érzem, amit fog mondani. Visszapislantom az összes könnyemet, és várom a folytatást. Nem akarom, hogy kimondja, mégis megteszi, hiszen tudnom kell.
 - Terhes - hangos zokogást hallok, pár pillanat múlva pedig rájövök, hogy én sírok ilyen keservesen. Tenyerembe temetem az arcom, hangot adok a fájdalmamnak. A szerelmem apa lesz, de nem én vagyok a gyereke anyja. Felnézek rá, szemeiben könnyek csillognak.
 - Ne merj sírni, Tomlinson, ne merj! - förmedek rá rekedt hangon. - Mennyi idős?
 - Három hó... - nem tudja befejezni, mert elé lépek, és felpofozom. Preston nem állít meg, de azért ott ül, hogy közel legyen, ha elfajulna a helyzet. Letörlöm a könnyeimet, remegő szájjal mondom ki a szavakat.
 - Takarodj innen.
 - Sky, besz...
 - Nincs mit megbeszélni. Megcsaltál, apa leszel, mit akarsz mondani? - kiabálom, miközben felrángatom a kanapéról. Szembe fordul velem, próbálja mutatni, mennyire bátor, holott tudom, hogy össze van törve. Mélységes szégyent érez, amiért ezt tette, tudom. Érzem, amit ő érez, de ő nem érezheti, amit én. Soha nem fogja megtudni, milyen, ha megcsalják, megalázzák, lemeztelenítik, elpusztítják. Ő az egyetlen dolog, ami éltet, az ő szerelme az, amiért érdemes reggel felkelnem.
 - Hogy szeretlek. Mindenem, ami van, és minden, ami vagyok, a tiéd.
 - Ezt mondd, kérlek, a gyereked anyjának, tudod? Ne nekem. Ne is lássalak, Louis. Nem akarlak - üvöltöm, és az ajtó felé lökdösöm. - Ne kerülj a szemem elé.
 - Megmagyarázhatom?
 - Mit? Hogy bebasztál és beszívtál, majd megbasztál egy lányt, aki kurvára terhes lett?  - káromkodok, nőhöz egyáltalán nem méltón. - Ott az a kibaszott koton, ha nem tudnád! Preston, kérlek... - nézek a férfire, aki szó nélkül ragadja karon Louist, és húzza ki a lakásból. Őszintén pillant rám, barna szemeiben tehetetlenség csillog. Futólag pillant csak rám, de inkább jobbnak látja, ha az övé az utolsó szó.
 - Sajnálom, Skyler - bólintok, majd becsapom az ajtót mögöttük. Buddy a mosókonyhán alszik, ezért bátran lépek oda a közös képeink egyikéhez, és a kezembe veszem. Egy karácsonyi kép, én a kamerába nézek, nevetek, Louis pedig szerelemmel teli pillantást vet rám. Boldogok vagyunk a képen. Gondolkodás nélkül vágom földhöz a keretet, amiből a becsapódás hatására kitörik az üveg. Hangosan zokogok, hol sikítok, hol ordítok a fájdalomtól, de ez sem segít. Megragadok egy vázát, és azt is földhöz vágom. Mérhetetlen fájdalom járja át a testem, képtelen vagyok visszafogni magam. A konyhába rohanok, ahol földhöz vágom a kedvenc bögrémet, és mindent megsemmisítek, ami rám emlékeztetheti. Tudom, hogy mit csinálok, teljesen tisztában vagyok vele. A szobába sietve lerángatom az ágyneműt, bedobom a gépbe, és kiöblítem belőle az illatomat. Elrángatom a bőröndjeimet, belehányom a ruháimat és a csecsebecséimet, könnyeimtől alig látva tárcsázom aput.
 - Sky, szia - hangja boldog, tehát még ébren vannak, pedig este tíz óra.
 - Értem tudnál jönni?

 Zokszó nélkül ül a kocsiba, félóra múlva pedig belép az ajtón.
 - Itt meg bomba robbant?
 - Ahogy vesszük - nevetek keserűen. Apu kiviszi a bőröndjeimet, én pedig Buddy-t és a cuccát kapom fel. A kiöblített ágyneműt kiterítem, és csapot-papot magam mögött hagyva lépek ki a házból. A kapu közelében tébláboló őr felé fordulok, a kezébe nyomom a kulcsot, és a lelkére kötöm, hogy ne veszítse el. Az autóban hazafelé úton apa nem faggat, csend van, csupán ő hümmög, mintha értené a dolgot.
 - Mi történt? - kérdezi anya, miután a kezembe nyomja a teától forró bögrét. A könnyeimmel küszködve mesélem el neki az elmúlt majdnem két évet. Mindent. A veszekedéseket, azt, hogy milyen hatással volt rám, amikor először lefeküdtünk - ekkor apa diszkréten kivonul, majd kis idő múlva visszajön a nappaliba. Minden kedves és nem kedves pillanatról beszámolok, egy óra múlva pedig már anya is sír. Megkönnyebbülök, hogy anya végre mindenről tud. - Én sajnálom, kincsem.
 - Nincs gond - hazudom. Már hogyne lenne!

 - Elköszöntél tőlük? - utal a fiúkra és Sophiára.
 - Nem. Nem erősségem a búcsúzkodás - vonok vállat, majd leteszem a kihűlt teát az asztalra. - Így kellett történnie, anya - mondom, amikor meglátom fájdalomtól eltorzult arcát.
 - Minden rendben - mondja, ahogy régen. Szokás volt, hogy nem kérdezzük meg a másiktól, hogy minden oké-e, pusztán kijelentjük, kifejezve ezzel a támogatásunkat a másik felé.
 - Aha - bólogatok, ő pedig lebiggyesztett ajkakkal biccenti félre a fejét és közelebb húzódik hozzám.
 - Megoldjuk, oké? - ő sem hiszi el, hogy minden rendben lesz. Nyilvánvaló mindenki számára, hogy ez a dolog nem fog egykönnyen rendbe jönni. Van egyáltalán esély rá?
 - Oké.

 Másnap reggel a rádiót hallgatva majdnem kiköpöm a kávét.
 - Nos, Louis, jó reggelt - mondja a rádiós fickó, akinek nem tudom a nevét.
 - Jó reggelt - válaszol Louis. Hangja fáradt, mintha egész éjjel nem aludt volna. - Mi újság?
 - Én is ezt szeretném tudni. Vágjunk bele, ne kerülgessük itt a forró kását. Mi történt közted és Skyler között? - Louis némi hezitálás után válaszol.
 - Szakítottunk tegnap este.
 - Vége a szerelemnek? Miért?
 - Apa leszek, haver - hallom a hangján, hogy a nevetése nem olyan boldog, mint amilyennek próbálja feltüntetni. Meghallom anya lépteit, aki már megszólalna, de elhallgattatom.
 - Skyler terhes? Ezért szakítottatok? - értetlenkedik a srác, nekem pedig könnyek szöknek a szemembe. Lenyelem a gombócot a torkomban, közelebb lépek a rádióhoz, mintha így Louishoz is közelebb lehetnék.
 - Nem. Briana Jungwirth gyerekének az apja leszek - mondja ki a fájdalmas szavakat, én pedig akaratom ellenére felzokogok. Nyom a mellkasom, hangtalanul folynak végig a könnycseppek az arcomon. Képtelen vagyok felfogni, hogy megcsalt. Az a férfi, aki minden egyes nap éreztette velem, hogy a világot képes lenne porrá zúzni értem, megalázott. - Három hónapos.
 - Gratulálok, Louis - kiált fel boldogan a fickó, én meg legszívesebben bemosnék neki egyet.
 - Köszönöm.
 - Szóval akkor Brianaval maradsz, és szakítasz a két éve meglévő barátnőddel?
 - Igen, azt hiszem. Tudod, szeretnék a gyerekem mellett lenni - mosolyog a hangja, én pedig felüvöltök kínomban.
 - Neked Buddy a gyereked, seggfej. Én meg a seggfej barátnője vagyok, anya! - a mosogatóba lököm a bögrét, ami eltörik. - Bocsi - fogom halkabbra a hangom, a könnyeim elvakítanak.
 - Semmi baj - mosolyog rám anya, majd a kukába dobja a háromfelé tört bögrét. Az interjúnak vége szakad, túl hamar. Louis elköszön, a fickó pedig jó egészséget kíván a babának és az anyukának. Az interjú végeztével megcsörren a telefonom, Zayn neve villog rajta.
 - Szia - szipogom.
 - Sky - sóhajtja, én pedig vállat vonok. Mintha láthatná. - Hidd el, hogy szeret téged.
 - Akkor nem csalt volna meg - cáfolok rá állítására. - Nem szeret ő engem, hidd el.
 - A rohadt életbe, még Svédországban mondta nekem, Sky. Már akkor mondta - szavaitól megáll bennem az ütő egy pillanatra.
 - Az már régen volt - gondolkozom hangosan.
 - Már akkor is szeretett, csak nem volt biztos önmagában. Nem a szerelmében, hanem abban, hogy elég erős-e hozzá.
 - Csak hagyjuk, oké? Fizzy akkor megkért, hogy vigyázzak Louis szívére, és én megtettem. Kérnie sem kellett neki, mert az első pillanattól kezdve vigyáztam rá. Neki senki sem szólt, hogy az én szívem is törékeny? Hogy vigyázzon a szívemre?
 - Skyler, ha tehetném, én vigyáznék a tiédre. Nincs senki, akiére vigyázhatnék, tudod? Perrie hónapok óta nincs már velem, és tudom, milyen érzés. Aljas egy dög a szerelem.
 Zayn egy rettentő érzékeny és érzelmes srác, hiszen az utóbbi hónapokban nagyon sokat beszéltünk. Amíg nem voltunk együtt Louisval, tartotta bennem a lelket, és amikor ők elváltak Perrievel, én tartottam benne.
 - Várj, le kell tennem, nemsokára beszélünk - hadarja, majd bontja a vonalat. A következő pillanatban megszólal a csengő, én pedig egy szál pólóban és bugyiban nyitok ajtót. Eláll a lélegzetem, amikor szembe találom magam a barna szempárral.
 - Istenem, szia - ugrok a nyakába. - Hogy kerülsz ide?
 - Erre jártam. Amúgy tényleg, otthonról jövök - mosolyog rám Zayn, miután két puszit nyom az arcomra. - Nem azért, mert prűd vagyok, vagy mert nem tetszik a formás kis hátsód, de nem akarnál véletlenül, de csak nagyon véletlenül magadra húzni egy nadrágot? - kérdezi, amikor előtte sétálva a konyhába vezetem, ahol anyu issza a második kávéját. - Jó reggelt. Zayn vagyok. Örülök, hogy végre személyesen is.
 - Lizbeth - húzza magához Zaynt a karjánál fogva, és kép puszit nyom az arcára. - Sokat hallottam már rólad.
 - Ó, igen? - pillant rám. Furcsa érzés kerít a hatalmába, hiszen alig két hete még Louis állt itt, éppen apával vesézve ki az előző esti meccset, és hogy a bíró észre sem vette a szabálytalankodásokat.
 - Aha. Leginkább azt, hogy egy barom vagy, aki megjegyzéseket tesz a fenekemre.
 - Semmi baj nincs azzal, ha megdicsérnek, Sky - dorgál meg anya, én pedig széttárom a karom és eltátom a számat. - Most mit mondtam? - kérdezi.
 - Á, hagyjuk - rázom meg a fejem lemondón, majd a szobámba sietek, hogy eleget tegyek Zayn kérésének. Magamra kapok egy fekete pólót meg a laza melegítőt, és újra lesasszézok a lépcsőn. Anya már a kabátját cibálja magára, apa pedig elsuhan mellettem.
 - Hé - szólok rá, amikor majdnem fellök a lépcsőn.
 - Elnéztem az órát, elkések - csókot nyom anyu szájára, a következő pillanatban pedig már itt sincs.
 - Hát, neked is szia, apa - vonok vállat, aztán anyához lépek. Segítek megigazítani neki a kabátot, és miután távozik, nagyot sóhajtok. - Bocsi, kicsit szétestek, hogy tegnap zokogva jöttem haza.
 Fél óra múlva, a kanapén ülve, Zayn hirtelen témát vált, Buddy-t az ölébe helyezve fordul felém.
 - Gyere velem.
 - Hogy? - ráncolom a szemöldököm.
 - Gyere velem, Los Angelesbe.
 - És hol laknék? Mit dolgoznék? Zayn, ez nem ilyen egyszerű - vonakodom. Őrült ötlet, ez a srác nem normális. Mégis honnan a fenéből jött neki ez az ötlet?
 - Nálam. Van pénzed, abból el tudod indítani ezt a sminkes dolgot, ha meg nem, akkor besegítek anyagilag. Talán megkérem a húgaimat, meg egy-két kapcsolatomat, hogy promózzanak neked.
 - Ez őrültség. Nem ilyen könnyű ez.
 - Ki akarsz szakadni, te magad mondtad. Itt a lehetőség, és hidd el, hogy igenis ilyen könnyű. Én is megtettem - von vállat. - Minden nap egy új esély. Mindig van esélyed változtatni. Megkapod a lehetőséget, kérdés, élsz-e vele.
 - Csak így hagyjak itt mindent?
 - Mi mindent? A szüleidet? Bármikor meglátogathatnak. Rajuk kívül mi köt ide? - teszi fel a költői kérdést. - Kipakoltál már?
 - Nem - előkapja a telefonját, pötyög valamit, aztán rám mosolyog. - Mit csináltál?
 - Csak szóltam Adamnek, hogy később szállunk fel, és két fővel többen leszünk - von vállat, majd feláll. - Na, nem szeded össze magad?
 - A szüleim háromkor érnek haza - szólalok meg, ő pedig még szélesebben mosolyog. Tudja, hogy nyert ügye van.
 - Este hatkor indulunk, lesz időd elköszönni.
 - Zayn, én ne...
 - Dehogynem biztos vagy te ebben. Mindössze megrémiszt az új, de ne félj. Én itt vagyok, Sky - mosolyog, a szívem pedig megtelik hálával. Puszit nyomok az arcára, hogy kifejezzem a köszönetemet. - Szívesen.

15. - Even if I won, If I did, What's my price

Sziasztok!

Nagyon hálás vagyok a visszajelzésekért, amint kiteszem a részt, válaszolgatok is. El sem hiszem, hogy már 38-an vagyunk és lassan átlépjük a 14.000 oldalletöltést is. Nagyon köszönöm! <3

Tekintettel arra, hogy tegnap lett vége a turnénak, most egy közös képet fogok kitenni annak ellenére, hogy a fiúkról nagyon kevés szó esik a mai részben.

Már csak ÖT RÉSZ és Louis és Skyler történetének a végére érünk.

Ma pedig Sky múltjának sötét árnyaival ismerkedhetünk meg.

Love you all, D xx

 Másnap reggel korán felébredek, mert Buddyt hallom szűkölni az ágy mellett. A karomba véve csoszogok vele a konyhába, hogy reggelit adjak neki. Amíg ő nyammog, összeütök egy rántottás reggelit Louisnak, és a konyhaablakon keresztül kémlelem az udvart, amit vékony hótakaró borít. Buddy sertepertél egy darabig körülöttem, majd lefekszik a helyére, hogy kipihenhesse az evéssel járó fáradalmakat.
 - Miben mesterkedik az én gyönyörű barátnőm? - szólal meg az ajtóból Louis.
 - Meglepetésben, csak éppen valaki nem tud öt perccel tovább aludni - mosolygok rá. Sötétkék alsója feszül a csípőjén, haja kócosan meredezik mindenfelé; hihetetlenül vonzó. Mezítláb csattog felém, és csókra emeli a fejét, de elhúzódom.
 - Most meg mi van? - sóhajt fel. Tudja, hogy a szokásos reggeli hisztim következik.
 - Nem mostam fogat. Így nem fogsz megcsókolni - szorítom össze a számat. Kényszeredetten felhorkant.
 - Azt hittem, ezen már túl vagyunk. Hihetetlen vagy, egyszerűen... Hagyjuk - vágja be a szokásos durcát. Szokás szerint a szobába megy, hogy felöltözhessen, én pedig szokás szerint az asztalra teszem a reggelit. Mindent szokásosan csinálunk, mintha évek óta együtt élnénk. Hirtelen megtorpan, és visszafordul. Pár centire áll tőlem, szemeiben határozottság csillog, nekem meg fogalmam sincs, mit akarhat. - Tudod mit? Szarok bele, hogy nem mostál fogat. A barátnőm vagy, akkor csókollak meg, amikor csak akarlak.
 Kezei közé fogja az arcom és enyémre nyomja a száját, de én nem engedek neki. Egyik kezével végigsimít az oldalamon, végül megállapodik a fenekemen. Erősen szorítom össze az ajkaimat, de úgy érzem, veszíteni fogok. Finoman cirógat az ujjaival, ajkaival szüntelenül ostromol. Nem szabadna engednem neki, mégis elnyílik az ajkam, amikor a fenekembe markol. Édesen megcsókol, másik kezével a hajamba túr, ami kócosan lóg a vállamon.
 - Ugye, hogy nem is volt olyan rossz? - nyom puszit az arcomra. - Ezt bevezethetnénk.
 - Mit? Hogy erőszakoskodsz?
 - A reggeli csókot. Máris sokkal jobb kedvem van - mosolyog rám, majd lehuppan az asztalhoz.
 Egész nap nem csinálunk semmit, csak fekszünk a kanapén, beszélgetünk és filmeket nézünk. Kora délután befutnak a fiúk egy gyors köszöntésre és egy ajándék-átadásra, de aztán gyorsan lelépnek, hogy kettesben lehessünk. Szinte biztos vagyok benne, hogy Louis beszélt velük arról, hogy ezt a napot kinek szeretné szentelni. Végül ötkor mégis összeszedjük magunkat, és útnak indulunk. Amikor Doncasterbe érünk, hihetetlen nyugalom lesz úrrá rajtam, mintha hazajönnék. Mosolyogva teszem Lou bal kezére az én jobbomat, halványan rámosolygok, ő pedig cinkosan rám kacsint.
 Másnap reggel már mindenki ébren van, amikor lemászok az emeletről. Könnyek szöknek a szemembe, amint megpillantom Louist Daisy és Phoebe között. A két lány könyékig lisztes, Louisnak pedig a hajában csillog a fehér por. Lökdösődnek, nevetnek egymáson, a konyha kész harmadik világháborús helyszínné alakult át az elmúlt percekben. Mindenhol edények, tojáshéjak, reggeli maradék, hasonlók.
 - A lányok szinte szárnyalnak, amikor itthon van Louis. Teljesen kicserélődnek - áll meg mellettem Jay mosolyogva. Az ajtófélfának dől ő is,
 - Rettentő szerencsés nő lesz a felesége - mondom könnyes szemekkel. Egy pillanatra szeretném, ha pár év múlva az én ujjamra húzná fel a gyűrűt, neki mondanám ki azt a bizonyos igent, mégis meghátrálok az érzés elől. Nem helyes. Erőszakosan rántom el a jobb kezemet a bal kezem gyűrűsujjától. Hiba többet beleképzelni! Megmondta, hogy nem húzna az ujjamra jegygyűrűt.
 - Remélem, jól dönt majd - adja a kétértelmű választ, majd visszamegy a nappaliba. - Kézmosás, aztán megnézzük, mit hozott a Mikulás!
 A két kicsi rohant a csaphoz, aztán pedig egy jó reggeltet kiabálva elsuhantak mellettem.
 - Boldog karácsonyt, édesem - nyom csókot Lou a számra, miután ő is lemossa magáról a tésztát. - Mióta állsz itt?
 - Elég régóta ahhoz, hogy gyönyörködhessek a formás fenekedben és lábaidban.
 - Ó-ó-óh, te kis aljas. Nem lenne szép dolog merevedéssel a család elé állni - sziszeg a foga között, de látom rajta, hogy jól szórakozik. A nappaliba lépve tárul a szemünk elé a látvány, hogy Phoebe és Daisy Buddy-t nyúzzák, a kiskutya pedig rettentően élvezi, hogy a figyelem középpontjában lehet.

 A napot semmittevéssel töltjük. Nevetünk, beszélgetünk, játszunk a gyerekekkel, én pedig kötelességemnek érzem, hogy posztoljak Twitterre valamit, ezért hát lefényképezem Louist, amint Dorist a feje fölé tartva emeli a levegőbe. Mindössze pár szót fűzök a képhez: Merry Christmas. Love these people xx. Pár perc múlva már több ezer csillag és rt-t van a bejegyzésen, ami megmosolyogtat. Este, amikor lefekszünk, észreveszem Louis tegnapi tweetjét, amit eddig nem láttam. Buddy van rajta, amint elfekszik a fehér szőnyegünkön a nappaliban. Nagy, fekete szemeivel Louisra néz, aki minden bizonnyal grimaszolt neki. Mindössze három szót írt a képhez: my another love.
 A búcsú nehéz, Daisy, aki egy fél tized százalékkal ragaszkodóbb, mint Phoebe, megkönnyezi az elválás pillanatát. Hazafelé én vezetek, Louis telefonál ide-oda, kérdezősködik, hogy hogyan is tervezik a következő évüket, de csak annyi választ kap, hogy hamarosan megtudják a megbeszélésen, ami január másodikán esedékes.
 A szilveszteri buliig sok időt töltünk együtt, Liam és Sophia is benéz hozzánk egyik nap, miután visszaérnek Wolverhamptonból. Nem titok, hogy Liam eljegyezte szenteste előtti napon a barátnőjét, aki most boldogan mutogatja nekem a gyűrűt. Meseszép darab, azt kívánom, hogy én is részesülhessek hasonló a szerelemben.
 - Gratulálok - mosolygok könnyes szemmel, amikor az ajtóban állva még egy pillantást vetek rájuk. Mindketten megölelnek, majd lelépnek, hogy kettesben maradhassunk. Leülök a kanapéra, ölemben Buddy-val, aki pár percen belül elalszik. Nincs szívem felébreszteni, ezért mozdulatlan maradok. Louis térdel elém, és a sarkaira ül.
 - Mi a baj? - megfogja a térdeimet, kék szemeiben kíváncsiság bújik meg. Amikor nem szólok, nyösztetni kezd. - Na, Sky, mondd már.
 - Csak olyan boldog pár.
 - Te nem vagy boldog? - kérdezi meglepődve. Megrázom a fejem.
 - Egy szerződéses kapcsolatban sosem lehet az ember feltétel nélkül boldog, Louis. Mert júniusban elválnak útjaink, mindenki tudja.
 - Nem kell úgy lennie, édesem - győzköd, pedig mindketten tudjuk, hogy a menedzsment nem engedné, hogy továbbra is együtt legyünk. - Megoldhatjuk.
 - Nem lenne jövője, Tommo, hidd el.
 - Akkor legalább csak addig tegyük félre azt a szaros szerződést, oké? Csak legyünk két normális ember, kérlek - esdekel, de képtelen vagyok igent mondani. Túl sok minden történt, és ha akkor kérdezi meg, amikor először lefeküdtünk, azonnal beleegyeztem volna. De így, hogy kevesebb, mint fél évünk van hátra együtt, nem merem bevállalni. Túl gyorsan kellene mindennek véget vetni, amibe belepusztulnék.
 - Már beleestem az egyik véglet hibájába. Nem fogok a másikba is - fogalmazok burkoltan. Louis értetlenül mered rám, pillantása azt sugallja felém, hogy itt az ideje elmondani a múltamat, ami miatt túlságosan mélyre csúsztam, és véget vetettem a karrieremnek. - Tizennyolc évesen jó ötletnek tűnt, hogy összeálljak valakivel több pénzért cserébe. Mario Consola remek partinak ígérkezett, Milánóban született, de ötéves kora óta Londonban élt. Kedves volt, helyes, és modell. Közös fotózások, és máris kitalálta a menedzsment, hogy nekünk egy párt kellene alkotunk, plusz jövedelemért cserébe. Mindketten belementünk, akkor, mint mondtam, jó ötletnek tűnt. De ő elzüllött. Elvitte a hírnév, amit szerzett magának, én pedig nem tartottam vele. A szerződés két évre szólt, tehát nem szakíthattam vele. Megcsalt, drogozott, füvezett és ivott - annyira ironikus a helyzet. Úgy hat, mintha Louist a saját történetével állítanám szembe, holott nem így van. Könnyek gördülnek végig az arcomon. - Alig ettem, mert fájt nekem, amit tett. Semmibe nézett, egy kelléknek, akit sosem kaphatott meg. Többször erőszakoskodott velem, és aznap este is, amikor hozzám ért, úgy, ahogy sosem szerettem volna, valami eltört bennem. Ez már nem az a fiú volt, akit megismertem, hanem egy teljesen idegen ember feküdt fölöttem. Segítségért kiáltottam, és talán a véletlen műve volt, de a menedzsere éppen a hotelszobánk ajtaja előtt ácsorgott. Betörte az ajtót, és a segítségemre sietett. Azonnali hatállyal bontotta a szerződést. Anya alig akarta elhinni, hogy ez történt, én pedig még jobban összetörtem. Még kevesebbet ettem, depressziós lettem, ittam és drogoztam, több magazin is felkért, hogy legyek az anorexiás cikkük arca. A gondolat, hogy beteg is lehetek, megijesztett, és még bentebb fordultam - a könnyeim utat törnek maguknak, Buddy pedig értetlenül mered rám okos szemeivel. Kiugrik az ölemből, amikor Louis felül mellém, hogy mellkasához húzzon. Szipogva és hüppögve folytatom a történetet. - Aztán kaptam egy üzenetet, amiben az egyik egykori barátnőm lehordott a sárga földig, hogy mégis hogy képzeltem, hogy befordulok, és feladom. Akkor erőt vettem magamon, és megtisztítottam a gondolataimat. Egy évbe telt, mire újra emberi formám és gondolataim lettek. Egyedül voltam ezzel az egésszel, még a szüleimet is kizártam, akik akkor már segíteni akartak. Nehéz volt feldolgozni, hogy hetente többször is a részeg és betépett Marioval kell aludnom, és ki tudja, mikor kattan el. De felálltam a padlóról, visszajöttem az összeomlás széléről.
 - Hihetetlenül sajnálom, hogy újra át kellett élned - motyogja Louis halkan. Közelebb húzom magamhoz, ő pedig arcát a hajamba temeti.
 - Segíteni szerettem volna rajtad - a mondat folytatása ott lóg a levegőben, és tudom, hogy Lou is érzi. Megkönnyebbülök, amikor válaszol.
 - Megmentettél a legsötétebb dologtól, és ezért örökké hálás leszek neked. Bár soha nem fogom tudni meghálálni.
 Elmosolyodom a gondolatra, hogy nyertem. Újra és újra megtenném érte, mert megéri. Érte igen.

14. - Veled még olyan egyszerűen szép

Sziasztok! 

Nagyon hálás vagyok mindenkinek a visszajelzésekért, nagyon aranyosak vagytok. Előzetesben mondom, hogy LEHET MEG FOGTOK UTÁLNA HAMAROSAN, DE SAJNÁLNOM! Nem mondom, hogy miért, nem sokára kiderül.

Love you all, D xx

 Nyilvánvalóan a karácsony előtti időszak a legszebb az évben. A fények, az illatok, az érzelmek. A turnénak október közepén lett vége, aztán az új dalt promózták. Még mindig lelkesek, ide-oda rohannak, miközben a dalszöveget dúdolják, nehogy elfelejtsék.

 A dolgok Louis és köztem nem változtak meg, egyáltalán nem. Tény, hogy lefeküdtünk egymással, elég sokszor, és mondtunk is dolgokat, de nem engedhettük meg magunknak azt a luxust, hogy a szavaink valósággá váljanak. Nem tudtam volna ebben a világban élni, ahol robottokként kezelték őket, figyelembe sem véve, hogy ők is emberek és nekik is véges a türelmük és erejük. Képtelen lettem volna mindig azt játszani, hogy minden rendben van közöttünk, amikor világos, hogy életünk nagy balhéit éljük át. Louis tudta jól, hogy nekem elég volt a reflektorfényből, és amint fél év múlva lejár a szerződés, én eltűnök, mintha sosem lettem volna. Annyira összeszoktunk már a másfél év alatt, hogy a nyilvánosság előtt minden úgy ment, ahogy azt a menedzsment szerette volna. Csókok, lopott pillantások, sokat ígérő kacsintások, amitől mindig elpirultam.
 Kesztyűs kezemmel szorítva Louis szintén kesztyűs kezét sétálunk végig az egyik karácsonyi vásár utcáján. Nincs hivatalos megjelenésünk, ezért úgy gondoltuk, eljövünk egy kicsit körbenézni. Jó érzés, hogy nem kell rohannunk egyik városból a másikba, aztán Amerikából Európába, végül megint Amerikába. Az ünnepek előtt vagyunk két nappal, már minden ajándék csak a becsomagolásra vár, amit holnap intézünk el.
 - Tudod, nekem sok pénzem van - szólal meg Louis hirtelen. Értetlenül nézek rá.
 - Igen, tudom, Lou.
 - Híres vagyok - bólintok, hogy igen, ezzel is tisztában vagyok.
 - Egy gazdag és híres ember - nyögi elkeseredetten. Érzem, hogy valami komoly dolgot szeretne mondani vagy kérdezni, ezért behúzom két bódé közé, hogy ne álljuk el az így is - a tömeghez képest - keskeny utat.
 - Mi ezzel a baj?
 - Egy gazdag és híres embert szerinted hányan szeretnek csak a pénzéért és a hírnevéért? Hogy hányan akarnak rajta keresztül tizenöt perc hírnevet szerezni? A legtöbb nő csak azért van velünk, hogy reflektorfényhez jussanak, akár pár pillanatra is, mert ennyi is elég, hogy a fél világ megjegyezze a nevüket. Most is érzem, hogy minden második ember megnéz magának, mert látják, hogy ki vagyok. Mindenki tudja, hogy híres, gazdag énekes bújik el a sapka mögött. Csak ezért vannak velem, csak ezért akarnak mellettem mutatkozni, hogy kapjanak az én hírnevemből is. Mi van, ha soha nem lehet az a nő az enyém, akit szeretnék?
 - Miért ne lehetne?
 - Mert nem bírja a nyomást. Rohadtul nem tudna a világomban élni.
 - Szeretsz engem, Louis? - kérdezem bátortalanul. Az ágyon kívül önmagunktól sosem mondunk vagy kérdezünk ilyet. Érzem a nyomást, ami közöttünk van. Hezitál a válasszal kapcsolatban.
 - Igen, szeretlek.
 - Szeretlek én is, szóval van egy ajánlatom a számodra - ölelem át a derekát, fejemet kicsit felemelem, hogy egymás szemébe nézhessünk.
 - Általában tetszenek az ajánlataid - dünnyögi közel hajolva a számhoz. Apró puszit nyomok ajkaira, ami hangosan cuppan, amikor elválok tőle.
 - Még mielőtt valami mocskosra gondolnál, leszögezném, hogy kizárólag azért ajánlom fel, mert ismerem magam. Fél év múlva ennek vége, és tegyük fel, hogy találunk valakit, akivel azt hisszük, hogy működni fog, ám valami miatt mégsem jön össze - szemében megcsillan valami, mintha üzenni akarna, de a szája nem mozdul. - Tudnod kell, hogyha tíz év múltán mindketten szinglik leszünk, bármikor megkereshetsz. Azt hiszem, elég jól alakul a kapcsolatunk és tényleg barátok vagyunk, ezért jelenthetem így ki.
 - Elég nagylelkű vagy, hogy csak így idedobod magad - pimaszkodik, mire felkacagok. Mosolyogva néz rám, tekintetéből sugárzik a melegség és hirtelen el is felejtem, milyen hideg van.
 - Szeretem azt, aki vagy, Lou. Azt a srácot, aki a koncert előtt pár perccel még elmegy zuhanyozni, aztán összeverekszik valamelyik sráccal és rájön, hogy totálisan felesleges volt a zuhany. Azt a srácot, aki mindig elszökik a biztonsági emberektől, hogy egy szó szerint futó csókot kérjen tőlem a koncert előtt. A legjobb barátom vagy, és több milliárd lányon kell osztoznom rajtad. Tudod, milyen féltékeny tudok ám lenni, ha rólad van szó - incselkedem vele. Megharapom az alsó ajkát, kicsit meg is húzom, mire nekem löki a csípőjét. Érzem a nadrágon keresztül hozzám feszülő merevedését, és az érzésre muszáj felnyögnöm. Csípőmnél fogva húz magához, hogy altestünk összesimulhasson. Nyelvével végigsimít alsó ajkamon, én pedig hátrahajtom a fejem és utat engedek követelőző nyelvének.
 - El sem.. hiszed... mennyit jelent ez... nekem... - motyogja, de ajkai nem távolodnak el tőlem; szó szerint a számba beszél. - Tehát... - szakad el tőlem, majd kezei közé fogva az arcomat arra késztet, hogy rá emeljem a pillantásom és ne az ajkai kapják meg minden figyelmemet - amelyek nyálunktól csillognak. - Harmincöt évesen feleségül vehetlek?
 - Ha nem lesz addigra feleséged, boldogan mondok majd igent - mosolygok rá, és hogy ígéretem felől biztosítsam, egy csókkal pecsételem meg alkunkat.
 Egyre hidegebb lesz, ezért úgy döntünk, hogy hazamegyünk a jó meleg házba. Alighogy becsukom az ajtót, dudaszó hallatszik. Már éppen lépnék vissza, amikor Louis rohan el mellettem, hogy minél hamarabb a kocsihoz érjen.
 - Menj a szobába - utasít, én pedig megadóan vonszolom fáradt testemet a helyiségbe. Megegyeztünk a menedzsmenttel, hogy inkább hozzá költözöm, másfél év után épp itt az ideje. Amikor hazajöttünk a turnéról, első dolgunk volt - utasításra -, hogy összebútorozzunk. Anya szentül hiszi, hogy több van a dolog mögött, mint munkakapcsolat, és itt nem a barátságra gondol. Apa meg csak ráhagyja a dolgot, hadd legyen elfoglaltsága amellett, hogy minden hétvégén valami ocsmány moslékot (apa szavaival élve) kell ennie. Igen, anya kísérletezget az étellel, és a képekből ítélve, amikkel apa bombáz, csak kísérlet fog maradni, semmi ehető sem válik majd a vacsikból.
 Hallom, ahogy Louis küzd valamivel és pisszeg a földszinten, aztán meghallom a lépteit a szoba felé közeledni. Izgatottan hajolok előrébb az ágyon, hogy hamarabb meglássam, mivel is készül számomra, de váratlanul megáll, még mielőtt megláthatnám.
 - Hunyd be a szemed, Sky - megforgatom a szemem, hiszen tudja, hogy nem vagyok odáig a meglepetésekért. Egyértelműen nem csukom be őket. - Csalsz - jelenti ki, mintha átlátna a falon. Nagyot sóhajtva hajtom végre a kérését. - Ki ne nyisd... Még most sem.. Oké.. - motyogja, majd hirtelen enyhe súlyt érzem a combomon nyomódni. A szemeimet kinyitva egy fehér bundájú, fekete gombszemű kiskutyát látok meg magam előtt. Louis-ra pillantok, aztán ismét a kutyára. Majd még egyszer megismétlem. Nem hiszek a szememnek. Egy Maltipoo ül az ölemben.
 - Én... Honnan tudtad?
 - Úgy három hónapja kotyogtad ki, azt hiszem a turnébuszban, a kanapén, miután kielégítettem a vágyaidat - meglep, hogy milyen szépen mondja ki, hogy szexeltünk. - Remélem, ilyen kutyáról álmodtál, mert az agyam akkor még nem teljesen volt.. hogy is mondjam.. üzemképes.
 - Miért most kapom meg? - teszem fel a kérdést. Hirtelen el is felejtem megköszönni, annyira elveszek az öröm mámorában. Magamhoz ölelem a kiskutyát, dögönyözöm, puszilgatom apró testét, szinte meg sem hallva Louis szavait.
 - Csak.
 - Elég szar indok - gügyögöm a kiskutyára nézve, majd szélesen mosolygok rá.
 - Anyu úgy gondolta, hazamegyünk az ünnepekre. Hogy a huszonnegyedikét a te szüleiddel töltjük, aztán irány Doncaster - szalad ki a száján. - Mármint ha megfelel, izé, én nem akarok bekavarni. Lehetünk nálatok is, vagy itthon is - olyan melegséggel ejti ki az itthon szót, hogy beleremegek. Mosolyogva nézek rá, miközben felfogom, hogy nekem ott van az otthonom, ahol ő van. És bármennyire is szeretném, ő sosem fog így érezni, mégis mondja az itthon szót, mintha tényleg itthon lennék.
 - Nekem rendben van.
 - Jövő nyáron pedig bepótoljuk az idén elmaradt Balatont, oké? - hajol fölém, hogy édes csókot nyomhasson az ajkamra. Összeugrik a gyomrom. - Örülsz neki?
 - Igen, nagyon. Köszönöm Louis - a kiskutyát leteszem az ágyra, majd felé lépek. Nyaka köré fonom a karom, felpipiskedek vékony, mégis csókolni való ajkaihoz, hogy kifejezzem a hálámat. Lou a derekam köré fonja a karját, közel húz a testéhez, minden levegőt kiszorít közülünk. Liftezik a gyomrom, és örülök, hogy tart, mert a lábaim képtelenek rá. Nyelve az enyémnek simul, ujjai a derekamba marnak, és amikor tenyere a fenekemre siklik, felsóhajt.
 - Szeretlek - suttogja homlokát az enyémnek támasztva. Kezét a vállamra támasztja, tenyerébe fogja az arcom, és ismét megcsókol. Újra és újra, a szívem pedig megtelik melegséggel és szeretettel. Ebben a pillanatban úgy érzem, enyém a világ. Hogy megkaptam ezt a férfit az élettől, aki minden jóval megajándékoz.
 - Csak akkor mondd, hogy szeretsz, ha úgy is érzed, ha őszintén úgy érzed, mert... nem bírnék ki még több csalódást.
 - Tényleg szeretlek, Sky. Nélküled fogalmam sincs, hol lennék. Megmentettél, édesem - nyom csókot a homlokomra. Kicsit remeg az ajka, erősen szorít magához, olyannyira, mintha félne, hogy eltűnök. A kiskutya szűkölni kezd az ágyon, Louis pedig rápillant. - Mi lesz a neve?
 - Nekem tetszik a Buddy - fordulok én is a fehér szőrcsomó felé. Az ágy szélén járkál, próbálja megtalálni a megfelelő helyet, hogy leugorhasson, de nem elég bátor hozzá.
 - Buddy - ismétli Louis, majd átkarolja a derekamat, amikor a kezembe veszem a legújabb családtagot. Családtag. Mi egy család lennénk? - Mi újság, kisöreg?
 - Éhes vagy, kincsem? - gügyögök Buddynak, aki elközben Louis tenyerébe fekteti a fejét, így teljesen kitekeredik a karomban. Mosolyogva nézem, ahogy Lou gyengéden a kezébe veszi és elindul vele a lépcső felé, hogy a konyhában enni adhasson neki. A gondolataim a leendő gyerekeim felé terelődnek, elképzelem, ahogy az apjuk eteti őket. Louis csupa banános pép, ahogy a gyermekünk egész arca is. Elképzelem, ahogy az ajtófélfának dőlve nézem Louis küszködését, hogy csak még egy falatot a gyerekbe akar kényszeríteni. Megrázom a fejem, gyorsan elűzöm az idilli képet, és utánuk sietek. Útközben megdorgálom magam, amiért ilyen lehetetlen gondolataim vannak, mert nem szabadna a szívemnek hinnem. Megcsörren a telefonom a kanapén, ezért irányt változtatva a kezembe kapom a készüléket és fogadom anya hívását.
 - Szia, drágám. Ugye nem túl későn hívlak?
 - Szia, anya. Nem, még fent vagyunk - huppanok le a kanapéra. Buddy a lábamnál szaglászik, ezek szerint nem volt éhes. Megcsikizi az orrával a csupasz talpam, mire felkuncogok. - Ne csináld!
 - Rosszkor hívlak, mert...
 - Nem, csak Louistól kaptam egy kiskutyát - mondom boldogan. Anya felsikkant. - Nehogy, anya, el se kezdd!
 - Jó - sóhajt beletörődően. - Azért hívtalak, mert apáddal elutazunk az ünnepekre. Remélem, nem okoz gondot.
 - Nem, anya. Amúgy is elígérkeztünk Louis szüleihez, szóval érezzétek jól magatokat. Hová utaztok? - érdeklődöm, miközben felveszem magam mellé az apróságot. Fészkelődik egy kicsit, majd a combom mellé heveredik.
 - Apád meglepett egy thaiföldi úttal. Holnap reggel indulunk - hallom a hangján, hogy mennyire boldog. Elmosolyodom. Nagyon régen voltak már együtt nyaralni, rájuk fér.
 - Akkor érezzétek jól magatokat. És vigyázzatok egymásra. Szeretlek.
 - Boldog ünnepeket, Sky. Mi is, nagyon - búcsúzik, majd bontja a vonalat. Louis két bögre teával egyensúlyoz felém, én pedig mosolyogva nézem, amíg odaér hozzám. Leül a másik oldalamra, kezét a combomra simítja.
 - Ha jól hallottam, akkor hármasban töltjük a születésnapomat? - maga alá húzza az egyik lábát, térdünk összeér, mire megborzongok. Vállára billentem a fejem, másik kezével - amelyikkel nem a combomat fogja - végigsimít az arcomon.
 - De délután el kell indulnunk Doncasterbe, ha ott akarsz éjszakázni.
 - Nem. A holnapi napot csak veletek szeretném tölteni... - mosolyog rám. Apró csókot nyom a szám sarkába. A beszélgetés innentől pedig olyan fordulatot vesz, amire nem számítok. Soha nem számítottam rá. - Az én kicsi családommal.
 - Louis... Ugye tudod, hogy ezek elég nagy szavak? - a combjára simítom én is a kezem. Visszafojtom a könnyeimet, nem engedek utat nekik. Ez egy komoly pillanat, nem pedig valami érzelgős helyzet, nem szúrhatom el.
 - Én nagyban játszom, vagy sehogy.
 - Miért lennénk a családod? - kérdezem tőle felbátorodva.
 - Mert te a barátnőm vagy - mondja ki úgy, mintha egyértelmű lenne, és teljesen hétköznapi, hogy egy szerződés miatt ülök itt. Vagy mintha nem is létezne az a szerződés.
 - Júniusig - figyelmeztetem. Vállat von.
 - Van még fél évünk, amíg a barátnőm vagy - hangja most rekedtebben cseng, ezért felnézek rá, hogy mi történhetett. Elfordítja a fejét, hogy ne láthassam az arcát. Megdorgálom magam, és utálom is kicsit, amiért képtelen vagyok ebben a szar, elcseszett világban élni, ahol mindenki egy bábú.
 - Louis, mi a baj?
 - Félek, hogy mi lesz akkor, ha elmész. Ilyen önző vagyok, látod? Magamért aggódom, hogy mi lesz velem, ha te már nem leszel - szólal meg végül. Buddyt figyelmen kívül hagyva mászok Louis ölébe, lovaglóülésben helyezkedem el a combján. Kezeim közé fogom az arcát, és magam felé fordítom.
 - Itt vagyok, oké? Még itt vagyok - nyomok csókot a homlokára. Fejét a mellkasomra szorítja, a nyakamat csókolja és a fenekemet simogatja. Oldalra fordítom a fejem, orromat a hajába fúrom, amin érződik a cigi szaga, de már megszoktam. - Louis...
 - Hm?
 - Esik a hó - mosolyodom el. Ritkaság, hogy Londonban esik a hó, főleg karácsonykor. Ebben a pillanatban megrezzen Louis telefonja, amiből arra következtetek, hogy elmúlt éjfél. Amikor a telefonjáért nyúl, visszanyomom a kanapéra.
 - Megnézhe...
 - Én szeretnék lenni az első. Isten éltessen, Louis. Legyél nagyon-nagyon boldog - nyomok csókot az ajkára, és amikor elhúzódnék, visszaránt magához.
 - Amikor velem vagy, mindig boldog vagyok. Köszönöm, édesem - arcomra simítja a kezét, mély csókba von. Olyan érzelemmel teli csókot kapok tőle, hogy megszédülök. Magával ragad a pillanat, elragad a csókja, beleremegek a boldogságba. Kénytelen vagyok elismerni, hogy beleszerettem, és nem tehetek ellene. Ez nem valami betegség, amiből ki lehet gyógyulni, és ha ki lehetne, biztos, hogy nem akarnék. Elhúzódom tőle, és a cipős szekrényhez sietek, hogy elővegyem az ajándékát.
 - Tudom, hogy magadnak is meg tudod venni, de ezt szerettem volna én. Mivel akkor már nem leszek veled, most kell átadnom - nyújtom felé egy borítékot, amiben kettő bérlet van a Glastonbury fesztiválra. Csillogó szemekkel néz rám.
 - Drága vagy, Sky - húz magához egy csókra. - De még nem is árulják.
 - Tudod, van egy kis befolyásod, ha Louis Tomlinson barátnője vagy - kuncogok.
 - Szóval csak erre vagyok jó? Csak ezért tartasz? - incselkedik. Leteszi az asztalra a jegyeket, majd az ölébe húz.
 - Hm, nagyjából.
 - Én meg téged csak a jó szex miatt - markol a fenekembe. Felnevetek, de ajkai a nyakamra tapadnak, megszívja a kulcscsontom fölötti részt, az ütőeremnél végigkarcolja a bőrt a fogával, végül mindketten elveszítjük a fejünket. Alig érünk el a hálószobáig, a ruháink útközben eltűntek rólunk. Ajkai és érintése mindenhol ott van, és a szeretet, ami körbeölel minket, végtelenül boldoggá tesz.


A következő részből: 
"Túl sok minden történt, és ha akkor kérdezi meg, amikor először lefeküdtünk, azonnal beleegyeztem volna. De így, hogy kevesebb, mint fél évünk van hátra együtt, nem merem bevállalni. Túl gyorsan kellene mindennek véget vetni, amibe belepusztulnék.
 - Már beleestem az egyik véglet hibájába. Nem fogok a másikba is - fogalmazok burkoltan. Louis értetlenül mered rám, pillantása azt sugallja felém, hogy itt az ideje elmondani a múltamat, ami miatt túlságosan mélyre csúsztam, és véget vetettem a karrieremnek. - Tizennyolc évesen jó ötletnek tűnt, hogy összeálljak valakivel több pénzért cserébe."

13. - This love is alive back from the dead

Sziasztok! :)

Nagyon hálás vagyok a sok visszajelzésért, a sok oldalletöltésért és a hozzászólásokért. Itt a következő rész, méghozzá Louis szemszögéből. Igazából a történet végére terveztem az ő szemszögéből írni, de az egyik kedves olvasóm említette, hogy kíváncsi lenne, mit gondol Louis. Tehát, most megtudhatjuk, hogyan is éli meg ezt az időszakot.

Love you all, D x

 Louis Tomlinson

Most mondhatná bárki, aki mellettem volt az elmúlt hónapok során, hogy tudtam, hogy bele fogsz szeretni ebbe a lányba. Igazuk lenne, teljes mértékben. Az elmúlt másfél év során megtanultam, hogy milyen szeretni és szeretve lenni. Valóban igaz, hogy Eleanort is szerettem, ő volt az első szerelmem, de minden szerelem más, ahogy ez is. El még Zayn előtt volt, Sky pedig Zayn után, és mindkettő időszakban más voltam. És most itt a Sky utáni Louis, az a Louis, aki mélyről jött vissza, de nem egyedül. Ha nem írom alá azt a nyomorult papírt, akkor most nem lennék itt, ahogy Sky sem. Talán már a banda sem lenne együtt, ha ő nem ment meg a legsötétebb önmagamtól. Attól az énemtől, amelyik iszik, füvezik, és mindenkin keresztülgyalogol, mert neki úgy tetszik. Ocsmány dolgokat tettem, megbántottam a szeretteimet anélkül, hogy tudatában lettem volna a tetteim következményeinek. Nem titok, hogy eleinte ki nem állhattam, hogy rám erőszakolták ezt a kapcsolatot, ezáltal a nyakamba varrtak egy csajt. Azt hittem, hogy Sky is olyan, mint a többi modell: hisztis kis ribanc, ámde tévedtem. Folyton megbántottam, megaláztam, mindig a földbe tiportam, és ez látszólag nem számított. Belül pedig folyamatosan előttem volt a kép, hogy egy újabb nagyszerű embernek okozok fájdalmat, mert képtelen vagyok kimászni a saját magam által kreált gödörből. Már képtelen voltam feldolgozni, hogy az emberek elhagynak, ezért tettem mindent. Nem akartam közel ismét kerülni valakihez, aki úgyis elhagy.
 Az évekkel ezelőtt kirobbanó pletyka megviselte a barátságunkat Harry-vel. Ő volt az egyetlen ember, akivel akkoriban nagyon megértettük egymást, a lelkünk sérült volt, ráadásul ő még kiskorú, én pedig kötelességemnek éreztem, hogy figyeljek rá. Ő volt az egyetlen férfi, akivel úgy éreztem, elválaszthatatlanok leszünk, de nem így történt. Azóta egymásra sem nézünk a négy falon kívül, sehol nem beszélünk nyilvánosan, még csak egymás mellé sem ülünk, mert félünk. Félünk, hogy újra szárnyra kapnak a pletykák, amelyek nem is voltak igazak. Harry nem bírta a nyomást, ami rajtunk volt, és a menedzsmentnek sem tetszett, hogy ilyenek terjesztenek rólunk, ezért megegyeztünk, hogy többé kerülni fogjuk a nyilvánosság előtti érintkezés mindenféle formáját, és ennek az lett a következménye, hogy eltávolodunk egymástól. És ez hatással volt a bandán belüli kapcsolatunkra is, ami mindenkit megviselt. Sosem hittem volna, hogy el lehet valakit úgy veszíteni, hogy mégis minden nap beszélünk és együtt vagyunk.
 Aztán Zayn is lelépett. Bár Liam ott volt mellettem, és többet támogatott, mint bárki más, és rettentő közel kerültünk egymáshoz, mégis lecsúsztam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy részeg vagyok, füvezek, és azt sem tudom, hogy kerültem a lányok ágyába, vagy éppen ők az enyémbe. Szétcsúsztam, Lottie rám sem ismert, bármit tett, nem érdekelt. A fiúk segítségét is elutasítottam, és bár régebben sok időt töltöttem Lux-szal, őt is elhanyagoltam. Mindenkit kizártam, mert önző voltam, és önsanyargatásba kezdtem. Azt hiszem, jó volt így nekem egy ideig, mert nem akartam másokat a problémáimmal terhelni.
 Végül jött Sky. Ő volt az, aki a földön tartott, aki mindig megmondta, amit gondolt. Nem rejtette véka alá a véleményét, a képembe mondta a szörnyű igazságot. Észhez térített, amikor a fejemhez vágta, hogy negyvenkettő lányt nézett el nekem, és hogy a rajongók mit gondolnak a kapcsolatunkról. Folyton megbeszélésekre jártam, hogy álljak le, de nem ment. Egy spirálba zuhantam, és nem tudtam kimászni belőle. Aztán szerelmes lettem.
 - Louis, haver, merre jársz? - lök meg a térdével Harry. - Hamarosan landolunk.
Bólogatok, de lélekben még most sem tudok visszatérni a gépre. A gondolataim a táskám zsebében lévő dobozka felé terelődnek, de ismét megfutamodok. Nem tehetem ezt, hiszen én kértem, hogy a szerződés végéig maradjon semleges a kapcsolatunk. Sky ellenezte a dolgot, mert nem akart pénzt kapni, de nem engedtem a negyvennyolcból. Már sokadjára futamodok meg, mert nem vagyok biztos abban, hogy ő is akarja ezt az egészet.
 - Hé, Tommo - lök meg ismét.
 - Bocs, csak... Jövő hónapban karácsony - válaszolok, és fogalmam sincs, miért ezt mondom.
 - Mi van veled? - fordul felém Liam, miközben lesétál a lépcsőn, majd a kocsi felé halad. Mindhárman követjük, Harry és Niall beszélgetnek mögöttünk, de én csendesen slattyogok előttük. - Tommo, ha úgy érzed, hogy vissza fogsz esni, akkor szólj, kérlek. Nem akarlak úgy látni megint.
 - Van nálam valami, Liam - lépek mellé egy hosszú lépéssel, barna szemeiben kíváncsiság csillan, amikor rám néz. - Nem drog, vagy ilyesmi. Sky-nak valami.
 - Ezt így nem értem - rázza a fejét, miközben beszáll az autóba. Én is mellé huppanok, és becsukom magam mögött az ajtót. Harry és Niall külön kocsival mennek, tekintettel a velem és Harryvel kapcsolatos pletykákra.
 - A múltkor, Niall szülinapja után elszóltam magam. Azt mondtam, hogy milyen jól állna neki egy gyűrű, mert gyönyörű a keze. És próbáltam elviccelni, amikor rákérdezett. Próbáltam, tényleg.
 - Mit mondtál? - még a telefonját sem veszi elő, pedig minden landolás után ír Sophs-nak és az anyukájának.
 - Hogy ki mondta, hogy a gyűrűs ujjára? És azt hiszem, megbántottam, Payno. De nem akartam, és... Már miután először...
 - Már akkor megvetted? - vág a szavamba. Mérgesen pillantok rá, amiért félbeszakított, mert tény, hogy szokása közbevágni. - Miért nem adtad oda neki akkor?
 - Mert megijedtem, jó? Én... Még soha nem éreztem ilyet. Ez más, most... Ez valódi.
 - Hadd juttassam eszedbe, hogy egy szerződés miatt ismered.
 - Ki nem szarja le azt a vacak papírt? Liam, én szeretem őt, mindennél jobban.
 - Akkor miért futamodtál meg? - von kérdőre ismét. Sóhajtva rázom meg a fejem, és fogalmam sincs, mit kellene válaszolnom. - Louis, miért nem kérted meg?
 - Mert amíg van ez a szerződés, nem akarom belekényszeríteni semmibe. Ha június után még mindig együtt szeretne lenni velem, megkérem. Addig nem.
 - Hülye vagy.
 - Kösz, haver, én is csíplek - mosolygok rá. Pár perc múlva megérkezünk a házamhoz, ahol valószínűleg Sky már vár rám. - Talán karácsonykor.
 - Az elcsépelt. Válassz egy sima napot.
 - Hogy neked mindenbe bele kell ütnöd az orrod - lököm meg, aztán kilököm az ajtót. - Kösz, Adam - kiáltom a sofőrnek, majd becsapom az ajtót. Előveszem a cuccaimat a csomagtartóból, és a ház felé közeledve jóleső izgalom lesz úrrá rajtam. Késő délután van, kicsit már hűvös, főleg az amerikai éghajlathoz viszonyítva, így sietősre veszem a lépéseimet. Halkan nyitok be a házba, és jól teszem, mert amint belépek, megpillantom Sky-t a kanapén feküdve. Ledobom a cuccomat a nappali közepére, a kabátomat is lehámozom magamról, végül leguggolok elé. Barna haja az arcába hullik, mellkasa egyenletesen emelkedik és süllyed, csókolni való ajkai elnyílnak. Halkan nyöszörög, én pedig közelebb hajolva hozzá nyomok csókot a homlokára, az orrára, végül a szájára. Arcából kisimítom a tincseket, és újabb csókokkal lepem el.
 - Hmm.. szia - nyögi a számba, amikor felébred. Fentebb emeli a felsőtestét, közelebb hajolva újabb csókot kér. Szokásunkhoz híven felülök a kanapéra, ő pedig a fejét az ölembe hajtja, és így néz fel rám. Szép szemei csillognak, szélesen mosolyog rám. Ujjaimmal a hasát cirógatom, másik kezemet a kezei közé fogja, morzsolgatni kezdi az ujjaimat. - Mesélj, milyen volt?
 - Örülök, hogy vége. Jó volt, de jobb itthon lenni. Elég volt a nyüzsiből - melegséggel tölt el, ahogy fekszik az ölemben, haja szétterül a combomon, és a kedvenc takarómmal van betakarózva.
 - Harry? - váratlanul érint a kérdése, fogalmam sincs, miért kérdezi.
 - Nem egy kocsival jöttünk. Szerintem hazament, de lehet elment Niall-el enni valamit - vonok vállat lazán. - Itthon mi volt?
 - Sophiával mentem el vásárolni, meg beugrottunk a szüleimhez. Ma pedig láttam valamit - hagyja függőben a mondatot, kíváncsian nézek rá, de nem folytatja. - Nincs rá időd, szóval inkább nem. Semmi.
 - Ha belekezdtél, mondd végig. Utálom ezt - rázom a fejem.
 - Jó - sóhajt nagyot. - Deminek lesz koncertje, és szeretnék elmenni.
 - Rendben, miért ne mehetnél el? - értetlenkedem. Látom a szemén, hogy szeretne valamit kérni, de nem meri, én pedig nem könnyítem meg a dolgát, pedig tudom, mit akar kérni. - Mi van, Sky?
 - Úgy gondoltam, együtt is mehetnénk. Tudom, hogy nem rajongsz érte, de én igen. Cuki lennél a rajongók szemébe, hogy elkísérted a barátnődet egy koncertre - győzköd. Nagy, csillogó szemekkel néz rám, mosolyában pimaszság bújik meg.
 - Győzködj még egy kicsit, kérlek - vigyorgok le rá, mire szemeiben is felcsillan a pajkosság. Hasam felé fordítja a fejét, apró csókot hagyva a kék pólómon. Fentebb húzza az anyagot, az ágyékom felé vezető szőrcsíkon is csókot hagy, majd felpillant rám. - Na, azért ennél többet tudsz - incselkedem vele, és tudom, hogy benne van a játékban, amikor felül és az ölembe huppan. Combjaim két oldalára teszi az övéit, karjával átkarolja a nyakam, és finoman mozgatni kezdi a csípőjét.
 - Ha azt hiszed, hogy szexszel foglak meggyőzni, tévedsz.
 - Nem hiszem. Tudom - mosolygok rá, aztán közelebb hajolok egy csókért. Édes, puha ajkai az enyémekhez érnek, a külvilág pedig megszűnik létezni. A fülem zúgni kezd, minden porcikámat ellepi az adrenalin és a boldogság, a szívem eggyel többet üt. Csípőjénél fogva húzom a lehető legközelebb magamhoz, vékony teste hozzám simul. Az első értelmes gondolat megrémiszt, mert a fejemben a kis hang azt mondja, hogy itt a megfelelő alkalom. Mégsem teszem meg, hanem inkább újabb csókba invitálom.
 Otthon vagyok, amikor ő velem van. A fagyos kék tekintetem melegséggel telik meg, amikor ránézek, és tudom, hogy pár hónappal ezelőtt beleszerettem ebbe a nőbe, akinek a barna haja szétterül a hófehér párnán. Azonnal a telefonom után nyúlok, mert kötelességemnek érzem ezt a pillanatot megőrizni az utókor számára. A reggeli napfény bevilágít a szobába, világos bőrét megcsillogtatja, megrebbenő pillái árnyékot vetnek selymes arcbőrére. Kinyitja mélybarna szemeit, elmosolyodik, én pedig újabb képet készítek, fehér arcán pír jelenik meg, ezért felhúzza a takarót egészen az orráig. Újabb kép készül.
 - Jó reggelt, szépségem - nyomok csókot a homlokára, aztán mellé fekszek. Elveszi tőlem a telefont, kinyújtja a karját, a nyakamhoz bújik, és ő is készít egy képet. Halkan kuncog, amikor megnézi.
 - Rettenetesen nézek ki - takarja el az arcát, én pedig akaratom ellenére is rámordulok.
 - Elég legyen! Gyönyörű vagy, Sky. Rohadt szerencsés pasi vagyok, hogy az én ágyamban fekszel - mellkasára hajtom a fejem, karomat és lábamat átdobom a testén, ő pedig felkacag. Rekedtes hangon nevet, ujjaival a hajamba túr, én pedig belélegzem finom illatát.
 - Adj hálát, hogy itt vagyok - viccelődik, és én is viccelődő hangon válaszolok, pedig mindennél komolyabban gondolom, amit mondok.
 - A nap minden percében azt teszem.